2010. szeptember 30., csütörtök

Még az ördögök is belepirulnak: Ördögpirula

Hogy miért épp ez a neve, az ördög tudja...!
A tegnapi bableves kísérője volt az ördögpirula. Kellett valami gyors és finom, a fánk macerás, a tejes pitéhez nem volt kedvem, és akkor eszembe jutott.
Mama eredeti receptje sajnos nincs meg, de az interneten ráakadtam a tökéletesre (itt) - ezzel még ő is elégedett lenne...

Hozzávalók:
4 dl tej
4 dkg vaj
16 dkg liszt
4 dkg cukor
csipet só
4 tojás
olaj bőségesen
cukrozatlan kakaó
porcukor

1.
Forraljuk fel a tejet a vajjal, majd húzzuk le a tűzről és keverjük hozzá a lisztet.
2.
Ha kihűlt a massza, géppel dolgozzuk bele a cukrot, a sót és egyesével a tojásokat.
3.
Bő, forró olajba kanállal szaggassuk bele a tésztát. Sülés közben a kétszeresére dagad. Mindkét oldalát süssük aranybarnára, majd hempergessük meg porcukorral kevert kakaóporban. Frissen az igazi!

Gondolat:
Volt Óbudán egy Boszorkánykonyha nevű étterem. Sokat jártunk oda apuval. Ott szerepelt az étlapon a fenti édesség boszorkányos verziója. A boszorkánypirulát puncs-, vanília- és csokoládépudinggal tálalták. Ott mindig azt rendeltem.

2010. szeptember 29., szerda

Nosztalgiaebéd: Bableves füstölt kolbásszal

Gyerekkori hangulatot idéző ebédem volt ma.
Lélekben most is a nyári konyha hokedlijén ültem (kissé vacogva, mert hát fűtés annyi volt, amit főzés közben a gáztűzhely árasztott), mama elém tette a forró levest, kenyeret szelt hozzá, és csak beszélgettünk, beszélgettünk, sosem untuk meg...

Hozzávalók:
25 dkg szárazbab
egy fél szál füstölt kolbász
2 szál sárgarépa
1 db fehérrépa
1/4 zellergumó
2 db krumpli
1/4 paradicsom, fél paprika
1 fej vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
2 húsleveskocka
só, bors
petrezselyem, fűszerkömény, majoránna, zellerlevél
olaj
liszt

1.
A főzés előtt 24 órával beáztatjuk a babot, hogy megpuhuljon. Főzés előtt öntsük le a vizet, és mossuk át.
2.
A leveszöldségeket tisztítsuk meg, és vágjuk nagyobb hasábokra. A hagymát és a fokhagymát vágjuk apróra, a kolbászt karikázzuk.
3.
Kevés olajon dinszteljük meg a hagymát, adjuk hozzá a fokhagymát, végül a leveszöldségeket. Néhány percig pirítsuk, majd öntsük fel vízzel. Mehet bele a bab, a paprika, a paradicsom, a leveskocka, a fűszerek és a kolbász. Addig főzzük, míg a zöldségek meg nem puhulnak (1-1/2 1 óra).
4.
Olajból és lisztből keverjünk rántást és adjuk a leveshez. Főzzük további 10 percig. Tejföllel, friss kenyérrel kínáljuk.

2010. szeptember 28., kedd

20 perc a Mediterráneum: Kapros-tejszínes halfilé

Nem volt kedvem nagy főzőcskézéshez - mint általában hétköznaponként. Idő sincs. A gyors hűtőterepszemle eredménye: két szelet pangasius-filé lapul a fagyasztó mélyén, maradék a múltkori fish and chips-ből. A hal gyors, egészséges, finom, de nekem rántva kissé unalmas. Tejszínes szószokkal viszont kitűnően variálható. Most egy jó csokor kapor lett az ízadó: a kettő együtt fergetegesen finom!

Hozzávalók 2 személyre:
2 nagy szelet fehér húsú halfilé
1 doboz főzőtejszín
1 gerezd fokhagyma
fél csokor kapor
néhány szél friss petrezselyem
2-3 ek. vaj
1 ek. liszt
só, bors
citrom

0.
Ha fagyasztott hallal dolgozunk először zsiradék nélkül, serpenyőben többször megforgatva olvasszuk ki. A levet, amit ereszt, öntsük le róla. Én jobb szeretem ezt a módszert, mint a mikrós kiolvasztást.
1.
Egy serpenyőben olvasszunk vajat, tegyük bele a halszeleteket, sózzuk-borsozzuk, citromlével ízesítsük. Néhány percnyi sütés után fordítsuk meg, szintén fűszerezzük. Ha kész, szedjük tálra a halat.
2.
A visszamaradt vajban dinszteljük meg a fokhagymát, keverjük el a lisztet és néhány percnyi pirítás után öntsük fel a tejszínnel. Megint mehet bele só és bors ízlés szerint, az apróra vágott zöldfűszerek és néhány csepp citromlé. Melegen öntsük a halra és azonnal tálalható. Én sajtos-hagymás rizst készítettem mellé.

További variációk:
Kapor helyett keverhetünk a tejszínhez apróra vágott fekete olajbogyót és paradicsomot, így igazi mediterrános ízvilágot kapunk.
A hal gombával is finom. Külön pirítsuk meg a gombát, esetleg egy kevés bacont, és azt keverjük bele a tejszínbe. Ez így laktató, nehezebb, téliesebb fogás lesz.

2010. szeptember 26., vasárnap

A Merovingi ajánlásával: Huncut csokikrém

A csokikrém ihletője Jamie Oliver. Ő "Pimasz csokikrém"-nek titulálja ezt az édességet. Én egy kis variálással huncuttá tettem. Így nekem akár a Merovingi is felszolgálhatná... ;)

Hozzávalók:
2 tábla jó minőségű étcsokoládé
1 tábla jó minőségű fehér csokoládé
70 g vaj
3 dl tejszín
2 tojás
1 doboz fagyasztott vegyes erdei gyümölcs
1 ek. méz
1/2 dl mézbor (helyettesíthetjük likőrrel is)

 1.
Vízgőz fölött olvasszuk meg a kockákra tördelt csokoládékat és a vajat.
2.
A tejszínt verjük fel lágy habbá.
3.
A tojásokat a mézzel és a mézborral szintén verjük habbá. Adjuk hozzá a langyosra hűlt csokoládét, és óvatosan forgassuk bele a tejszínt.
4.
Kis poharakba tegyünk egy-két kanál felengedett erdei gyümölcsöt, majd kanalazzuk rá a csokoládékrémet. 1 óra hűtés után tálalható.

A szám címe: A vihar. Ráadásul 1:11-nél még a Jupiterről is énekel... És milyen elbűvölő ezekkel a szemekkel! ;)


Vadóc lánybuli: Huncut vadas

Eredetileg sokkal vadabbnak indult az este. Zita barátnőm látogatott meg, és vacsorára vaddisznópörköltet terveztem, de sajnos a vadhúsbolt mindenféle előzetes figyelmeztetés nélkül megszüntette működését a helyi piacon.
Maradt a "vad-vágy", amit kénytelen voltam kordában tartani. A megszelídítés azonban elég szűziesre sikeredet. Így lett a vacsora szűzpecsenye gyors vadas mártással.

Hozzávalók: 
1 kg szűzpecsenye
3 gerezd fokhagyma
1 fej vöröshagyma
1 fej lilahagyma
2 ek. olívaolaj
petrezselyem, kakukkfű, fűszerkömény, zellerlevél, lestyán, borókabogyó
só, bors
sütőzacskó
A mártáshoz: 

2 db sárgarépa
1 db fehérrépa
1/4 zellergumó
erőleves vagy marhahúsleves kocka
2 db babérlevél
só, bors
1 ek. cukor
1 tk. mustár
1-2 tk. Worcestershire-szósz
1 ek. liszt
2 dl tejföl

1.
A húst megmossuk, ha szükséges a hártyákat eltávolítjuk, majd sózzuk-borsozzuk. A hagymákat meghámozzuk, négyfelé vágjuk, a fokhagymákat szintén tisztítjuk. Az olívaolajba keverjük a fűszereket, (a borókabogyót kissé megtörve) és a fűszeres olajat a húsba masszírozzuk.
A sütőt 180°C-ra előmelegítjük.
A sütőzacskóba tesszük a hagymákat, rá a húst, és lezárjuk. Egy tűvel több helyen megszúrjuk a zacskót, hogy sülés közben a felesleges levegő távozhasson. Bő egy óra alatt készre sütjük.

2.
A húst hagyjuk hűlni, majd egy cm vastag szeletekre vágjuk. A hússal együtt sült hagymákat félretesszük a szószhoz.
3.
A zöldségeket meghámozzuk, lereszeljük. Kevés olajon megdinszteljük, majd felöntjük annyi vízzel, hogy ellepje őket. Ebbe tesszük a húsleveskockát, a babérleveleket, sóval és borssal ízesítjük és 15 percig főzzük.
Ha megfőttek a zöldségek turmixgépben a sült hagymákkal együtt pépesítjük. 
4.
1 ek. olajon karamellizáljuk a cukrot. Óvatosan hozzáöntjük a zöldségpürét, mustárral, Worcestershire-szósszal ízesítjük, és 10 percig főzzük.
Közben a lisztet a tejfölben alaposan elkeverjük, majd a szószhoz adjuk. További 7-8 percig forraljuk. Végül hozzáadjuk a hússzeleteket és átmelegítjük őket a mártásban.
Én makarónival tálaltam, de készíthetünk hozzá burgonya- vagy zsemlegombócot is.

2010. szeptember 24., péntek

Piacjárás után: Krumplisaláta

Mások egy piaci beszerzőkörút után friss zöldségekkel-gyümölcsökkel megrakodva térnek haza - én sült kolbásszal.
Rögvest elkapott a bajoros hangulat, na jó, nem a sört kívántam meg (erre még nem volt példa), csak az ecetes-majonézes krumplisalátát. Kartoffelnsalat mit Bratwurst. Hm... Hát így született meg a mai villám-ebéd.

Hozzávalók:
500 g hámozott burgonya
1 fej lilahagyma
1 kis pohár tejföl
2-3 ek. majonéz
1 kk. mustár
1 ek. 15%-os ecet

cukor
bors
őrölt fűszerkömény
friss, aprított petrezselyem és kapor

1.
A burgonyát felkarikázzuk és sós-köményes vízben puhára főzzük.
2.
Az ecetet 2-2 kk. sóval és cukorral, illetve annyi vízzel összekeverjük, hogy kellemesen savanykás páclevet kapjunk. A lilahagymát hajszálvékony félkarikákra vágjuk és az ecetes léhez adjuk.
3.
A kész burgonyáról leöntjük a főzővizet, és azonnal forrón a páclébe keverjük, így jobban átjárja az ecetes íz. Hűlni hagyjuk, majd leöntjük róla az ecetes levet.
4.
A tejfölt, a majonézt, a mustárt összekeverjük, sóval, borssal, csipet cukorral és friss fűszernövényekkel ízesítjük. Ebbe forgatjuk bele a krumplit és a hagymát. További fél-háromnegyed órára hűtőbe tesszük.
Sült kolbászhoz, halhoz, rántott szelethez is kiváló köret.

Ajánló: októberi gasztro-fesztiválok

A kaposvári mézfesztivál "szerzeményei"

Az október a szüretek, a borfesztiválok hava, a gesztenye és a tök ünnepe.
Ha kíváncsi vagy a hónap ínyenc rendezvényeire, a VILÁGRECEPTEN megtalálod.

2010. szeptember 21., kedd

A tökéletesség felé: Fish and chips

Kedvelem az őrülteket. Van bennünk valami közös... A tévészakácsok közül is mindig a különcök vonzottak. Például Jamie Oliver a lazaságával, Keith Floyd a pohár boraival vagy Heston Blumenthal a bizarr lakomáival.
Utóbbinak van egy másik műsora is, "A cél a tökéletes", ahol a legismertebb és legnépszerűbb ételek legeszményibb kivitelezését kutatja. Kezei között új formát ölt a bolognai spagetti, a sült csirke vagy a pizza. Tőle kaptam kedvet az amúgy sosem kóstolt fish and chips-hez. Nem tudom, ez-e a tökéletes verzió, nekem minden esetre nagyon ízlett!

Hozzávalók 4 személyre:
1 kg hámozott burgonya
4 szelet fehér húsú tengeri hal (én cápaharcsát használtam)
só, bors, halak fűszerkeverék
olaj
4 ek liszt
1 tojás
sör
citrom


1.
A burgonyát nagyobb darabokra vágjuk, sós vízben előfőzzük, leszűrjük és egy rövid időre a hűtőszekrénybe tesszük kiszikkadni. Használhatunk előző napról megmaradt főtt burgonyát is. Forró olajban készre sütjük. Egyszerre ne tegyünk túl sok krumplit az olajba, mert akkor nem tud igazán ropogósra sülni.
2.
A halakat hosszában vágjuk félbe, sózzuk, borsozzuk.
3.
Keverjük össze a lisztet, a tojást, a fűszerkeveréket és a sört. Ha szükséges, enyhén sózzuk. Ebbe a masszába forgassuk a halszeleteket, és bő, forró olajban süssük ropogósra. Citromszeletekkel tálaljuk.

Gratulálok:

a Segítsüti fantasztikus eredményéhez!

2010. szeptember 19., vasárnap

Találós kérdés

Mi az azonosság a képen látható urak között?

A) mindegyik szakács
B) mindegyik egy kicsit őrült
C) mindegyik május 27-én született

Nos? ;)


Megfejtés: mindhárom állítás igaz.
A képen Jamie Oliver, Heston Blumenthal és kedves "sógorom" látható. Hasonlítanak...

Gyerekjáték: Kókuszgolyó

Végy egy tonnányi darált kekszet, két lelkes gyerkőcöt és mérhetetlen jó kedvet: így készül a kókuszgolyó.
A munkamenet a következő: enyém az aprítás, gyúrás, mosogatás, övék a formázás, hempergetés, és egy véletlen kókuszreszelék-kiszóródásos baleset folytán a porszívózás.
Hát nem megéri? :))

Hozzávalók a vendégváró mennyiséghez:
500 g háztartási keksz
100 g vaj
2 ek. cukrozatlan kakaópor
180 g cukor
1 tk. rumaroma vagy rum
1 üveg magozott meggybefőtt
1/2 cs. kókuszreszelék


1.
A kekszet megdaráljuk és hozzáadjuk a száraz alapanyagokat, a vajat megolvasztva, végül a meggybefőtt leszűrt levét és a rumot.
2.
A kekszmasszából golyókat formálunk, közepébe egy-egy szem meggyet dugunk, végül kókuszreszelékben meghempergetjük.
3.
Tálalás előtt legalább egy órára hűtőbe tesszük.

2010. szeptember 18., szombat

Szepykének...

...reflektálva a "Gasztro" vicc bejegyzéséhez.
Nekem többen is voltak ilyenek az életemben! ;)

2010. szeptember 17., péntek

Vacsora kettesben: Caesar saláta, ahogy én szeretem

Vannak ételek, melyeket titokzatosság övez. Senki sem tudja, hogy készült az eredeti, mindenki más receptet vall igazinak. Ilyen a cézár saláta is. Egyik verzió szerint a Las Vegas-i Caesar Palace konyhájáról kapta a nevét, másik szerint Caesar Cardini séf készítette először, ő volt a keresztapja is.
Az alapösszetevők is változatosak: lehet grillezett csirkemellel vagy szardellával, parmezánnal, sült baconnel.
Én először kék sajtos dresszinggel kóstoltam, azóta is így készítem.

Hozzávalók 2 személyre:
1 csirkemell vagy 3 filézett csirke felső comb
3 gerezd fokhagyma
1 kis fej jégsaláta
fél kígyóuborka
6-8 apró koktélparadicsom
5 ek. tejföl
2 ek. majonéz
1 ek. citromlé
1 ek. olívaolaj
egy dobozos kék sajt fele
1 ek. parmezán

friss petrezselyemolaj a sütéshez
só, bors, grill fűszerkeverék, rozmaring

1 szelet kenyér felkockázott kenyér

1.
A húst felkockázzuk, kevés olajon sóval, borssal, grillfűszerrel, rozmaringgal és a zúzott fokhagymával megpirítjuk.
2.
A salátát, az uborkát és a paradicsomot felaprítjuk és sózzuk, két tányérra osztjuk. Erre kerül a megsütött hús, a fűszeres olajával együtt.
3.
Összekeverjük az öntetet: a tejfölt, a majonézt, az olívaolajat és a lereszelt sajtokat. Sóval, borssal, citromlével ízesítjük, majd a salátára öntjük.
4.
A felkockázott kenyeret kevés olajon, grillfűszerrel megszórva, megpirítjuk. Ezt is szétosztjuk a tányérokon. Apróra vágott petrezselyemmel díszítjük.

2010. szeptember 16., csütörtök

Egy ajándék átlényegülése: Guacamole

Kaptam egy aligátorkörtét ajándékba. Napokig várt a sorára a hűtőben, míg végül hosszas tanakodás és tízpercnyi keverés után avokádókrém lett belőle.
Valószínűleg nem ez a klasszikus recept, mert hát a közép-amerikai klímában kinek jutna eszébe majonézt keverni bele - de nekünk így is ízlett...
Köszönöm, kedves P.H.!

Hozzávalók:
1 érett avokádó
1/4 vöröshagyma
1 gerezd fokhagyma
1 ek. olívaolaj
2 ek. majonéz
1 ek. citromlé
só, bors, chili, friss petrezselyem


1.
Az avokádót félbe vágjuk, a magot kivesszük, majd a gyümölcshúst egy kanállal kivájjuk. Az aprított hagymával, fokhagymával és az olajjal turmixgépben pürésítjük.
2.
Hozzáadjuk a fűszereket, a citromlevet, legvégén a majonézt. Lehűtve kínáljuk.

Tippek és ötletek: 
Tálalhatjuk a héjába visszatöltve is, ebben az esetben nagyon vigyázzunk, amikor kivesszük a gyümölcshúst, hogy a héj ne sérüljön.
Vacsorára pirítóssal, előételként tortillachipsszel kínáljuk.

2010. szeptember 14., kedd

Folyékony vitaminbomba: Brokkoli krémleves

A brokkoli, amellett, hogy csodás az íze, sokoldalúan elkészíthető, még rendkívül egészséges is. Tele van béta-karotinnal, B-, és C-vitaminnal, kalciummal, vassal. Csontok és körmök erősítésére is fogyasztható.

Hozzávalók 2 személyre:
1 kis fej brokkoli
1 közepes krumpli
2 gerezd fokhagyma
1 húsleveskocka
só, bors, fűszerkömény
petrezselyem, zellerlevél, majoranna
2 ek. tejföl

1.
A krumplit meghámozzuk, kis kockára vágjuk. A brokkolit megmossuk, rózsáira szedjük, a szárát szintén felvágjuk. A fokhagymát meghámozzuk, félbe vágjuk.
2.
Feltesszük főni a zöldségeket és a fűszereket.
3.
Vigyázzunk, ne főzzük szét. Amint megpuhultak a zöldségek turmixgépben pürésítjük.
4.
Keverjük bele a tejfölt és további két-három percig forraljuk. A kész levest pirított zsemlekockákkal és reszelt füstölt sajttal tálaljuk...

Palacsinta-variációk 1.: Amerikai palacsinta

Palacsinta-függő vagyok. Jószerivel palacsintán nőttem fel. (Meg borsólevesen és sült krumplin.) Anyu palacsintasütő világbajnok: álomi vékony, hihetetlen ízletes palacsintákat süt - lányai, majd unokái kívánságára - ipari mennyiségben.
Felnőve, és a nagyvilágba kimerészkedve, kézenfekvő, hogy mindenfelé megkóstolom a helyi specialitásokat: ettem már leheletfinom franciát, édes kukoricakrémmel töltött thai-t, bumfordi, Mickey-egér formájú amerikait, óriási hollandot, tepsiben sült tejes pitét.
Az amerikai verzió legjobb receptjére Jamie Oliver szakácskönyvében bukkantam. Annyit változtattam, hogy én cukrot is adok a tésztához, mivel mi csak édes kiegészítőkkel: lekvárral, sziruppal, mogyorókrémmel, nyári melegben fagylalttal fogyasztjuk.

Hozzávalók:
3 tojás
120 g liszt
1,5 dl tej
1 ek. vaníliás cukor
1 késhegynyi sütőpor
csipet só
vaj

1.
A tojást szétválasztjuk és a fehérjéből a sóval kemény habot verünk.
2.
A tojás sárgáját, a liszttel, a sütőporral, a cukorral és a tejjel alaposan elkeverjük, majd óvatosan beleforgatjuk a habot.
3.
Azonnal nekilátunk a sütésnek, különben a hab összeesik. Felforrósított palacsintasütőben (szükség esetén halványan kiolajozzuk) 1,5 evőkanálnyi tésztát kör alakban elsimítunk és addig sütjük, amíg apró légbuborékok jelennek meg a felszínén. Ekkor megfordítjuk egy műanyag lapát segítségével és a másik oldalát fele ideig sütjük.
4.
A kész palacsintát tálra tesszük, tetejére egy kis vajkockát rakunk, így rétegezzük sorban a kisült tésztákat. Frissen, melegen finom!

Tippek és ötletek:
Szerintem a legfinomabb juharsziruppal meglocsolva, de ha az nincs otthon, helyettesíthetjük valami pikánsabb mézfajtával is, mondjuk erdeivel.
Karikázhatunk a tésztába érett banánt is. Amikor belemertük a tésztát a serpenyőbe, azonnal tegyük rá az előre vékonyan felvágott banánszeleteket. Ezzel együtt fordítsuk a palacsintát és süssük készre a másik oldalát is. Egyszerűen, akácmézzel meglocsolva az igazi.
Ha marad palacsintánk, egyesével folpackba csomagolva a fagyasztóba tehetjük. Egy kávé mellé mindig jól jöhet! Csak vegyük ki, és mikróban melegítsük fel (pár perc elegendő neki).

2010. szeptember 12., vasárnap

Klasszikus alapok: Pizza

Ha szinte üres a hűtő, ha nincs semmi ötlet vagy nincs túl nagy kedv az ebéd, illetve vacsorakészítéshez, ha váratlan vendégek esnek be, ha meccs van a tévében vagy egy jó film a dvd lejátszóban, a tökéletes megoldás: a PIZZA!
Annyi idő alatt készül el, mint amennyi idő alatt a rendelt pizzát kiszállítják. És sokkal-sokkal finomabb!

Hozzávalók a tésztához:
fél bögre meleg tej
1 tk. cukor
fél cs. szárított élesztő
kb. 12 ek. liszt
1 tk. só
1 ek. olíva olaj
kevés meleg víz


1.
A tejben elkeverjük a cukrot, az élesztőt, majd félretesszük pihenni, amíg az élesztő dolgozik.
2.
Egy nagyobb tálban 8-9 ek. lisztet  a sóval, a felfutott élesztővel, az olajjal és annyi vízzel összekeverjük, hogy az alapanyagok lágy masszává összeálljanak.
3.
Gyúrni kezdjük, és a maradék lisztet fokozatosan hozzádolgozzuk. 5-10 percnyi gyurmázás után rugalmas, puha, de nem ragadós tésztát kell kapnunk. Gömböccé formázva, liszttel meghintve, folpack-kal lefedve meleg helyen állni hagyjuk egy fél órán át.
4.
Amíg kel a tészta, előkészítjük a szószt és a feltéteket.
5.
Ha a tészta kétszeresére dagadt, kiütögetjük belőle a levegőt, kinyújtjuk vagy kézzel kihúzzuk és tepsibe simítjuk. Ha teflonbevonatú pizzasütőlapunk van, azt is érdemes hajszálvékonyan kiolajozni. Ha sima tepsit használunk, béleljük sütőpapírral. Előmelegített sütőben készre sütjük.

Tejfölös szósz pizzához:
3-4 ek. tejföl
2 gerezd fokhagyma
só, 2 tekerésnyi bors
petrezselyem, bazsalikom
1 ek olívaolaj

 Az olívaolajon megfuttatjuk a fokhagymát, levesszük a tűzről és még melegen belekeverjük a tejfölt és a fűszereket.

Paradicsomos szósz pizzához:
1 fej vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
2 szem paradicsom
1 kk. mustár
só, bors, petrezselyem, bazsalikom
csipet cukor
olívaolaj
ketchup
Az apróra vágott vöröshagymát olajon megdinszteljük, hozzáadjuk a fokhagymát, az apróra vágott paradicsomot és a fűszereket. Lassú tűzön összefőzzük. Szükség esetén egy kis cukorral ízesítjük. Kevés ketchupot adunk hozzá, és 5 perc alatt készre főzzük. Ha krémes állagú szószt szeretnénk, turmixoljuk.

2010. szeptember 11., szombat

Egyszerűen megbolondítva: Rántott őzlábgomba sáfránymártással

Alíz 37. VKF kiírásának témája a GOMBA. És ha már gomba, akkor erdei gomba!

Errefelé alig esik pár csepp eső - és az elmúlt napok időjárása messze túlszárnyalta a pár cseppet - elözönlik a piacot a gombaárusok. Van vargánya, szegfűgomba, rókagomba, de őzláb eddig nem akadt. Bezzeg most...! Az őzláb viszont csak rántva jó. Ezért megbolondítottam egy kis sáfránymártással, köretnek pedig zöldfűszeres rizsgolyó került a tányérra.

Hozzávalók a rántott gombához:
4 friss őzlábgomba
2 tojás
liszt
zsemlemorzsa

olaj

1.
Levágjuk a szárról a gombafejeket, ha szükséges, eltávolítjuk a héját.
2.
Lisztbe, felvert, sózott tojásba, végül zsemlemorzsába forgatjuk, és bő, forró olajban megsütjük.

Hozzávalók a rizsgolyókhoz:
125 g frissen főtt rizs
1 fej hagyma
1 gerezd fokhagyma
100 g reszelt füstölt sajt
só, bors
vaj
1 ek. tejföl
friss zöldfűszerek (petrezselyem, metélőhagyma, bazsalikom, satöbbi)

1.
A hagymát és a fokhagymát apróra vágjuk, kevés vajon megpároljuk.
2.
A még forró rizshez keverjük a sajtot, hogy megolvadjon, majd hozzáadjuk a hagymát, sózzuk-borsozzuk, legvégén belekeverjük a tejfölt.
3.
A zöldfűszereket apróra vágjuk, és összekeverjük.
4.
A rizsből nedves kézzel golyókat formálunk és meghempergetjük a zöldfűszer-keverékben.
5.
A kész rizsgolyókat tálalás legalább egy órára hűtőbe tesszük.

Hozzávalók a sáfránymártáshoz:
1 ek. vaj
1. ek. liszt
kb. 1 dl tej
só, fehér bors, fűszerkömény, szerecsendió
1 kk. sáfrány
2-3 ek. tejföl

1.
A vajat felforrósítjuk, hozzáadjuk a lisztet és világos rántást készítünk.
2.
Lassan adagolva hozzáadjuk a tejet, sóval, borssal, köménnyel és őrölt vagy frissen reszelt szerecsendióval ízesítjük.
3.
Hozzáadjuk a sáfrányt, belekeverjük a tejfölt, állandó kavarás mellett további két percig főzzük.

2010. szeptember 1., szerda

Mexikó ihletése: Chilis-babos hús

Ebben a sarkvidéki klímában valami igazán fűszeres-napfényes ízre vágytam. Ha Mexikó forróságát nem is, de a hangulatát mégiscsak idevarázsoltam...

Hozzávalók:
30 dkg apróra vágott hús (csirke, sertés vagy marha)
2 fej vöröshagyma
4 gerezd fokhagyma
1 paradicsom
fél piros édes és fél csípős zöldpaprika
1,5 doboz fehér bab
200 g mirelit csemegekukorica
só, bors, kömény
chili, piros paprika
petrezselyem, kakukkfű
1 tk. mustár
1 ek. ketchup
olaj

Köretnek:
2 nagyobb krumpli
grill fűszerkeverék

tejföl és reszelt sajt a tálaláshoz

1.
A megtisztított hagymát vékony félkarikákba vágjuk, olajon üvegesre dinszteljük.
2.
A húst a hagymán a fokhagymával fehérre pirítjuk. Hozzáadjuk a fűszereket és kevés vízzel felöntve, lassú tűzön háromnegyed-készre készre pároljuk.
3.
Közben drótkefével megsikáljuk, majd alaposan megmossuk-szárítjuk a krumplit. Nyolc darabba vágjuk, és forró olajban, közepes lángon, fedő alatt puhára sütjük.
4.
A húshoz hozzáadjuk a babot és felengedés nélkül a kukoricát. Kóstoljuk, és ha szükséges tovább fűszerezzük. Lassú tűzön készre főzzük.
5.
A krumplit fedő nélkül, nagy lángon, grillfűszerrel és sóval megszórva ropogósra pirítjuk.
6.
A kész húst tejföllel és reszelt sajttal, illetve a sült krumplicsónakokkal tálaljuk.