2011. december 28., szerda

BÚÉK!


Finom falatokban,
együtt töltött percekben,
jó borokban,
baráti beszélgetésekben,
gasztro-élményekben
gazdag új esztendőt mindenkinek!

2011. december 26., hétfő

Angyali csokoládék ajándékba

Az idén karácsonykor "hand made" ajándékgyártás folyt. Több héten keresztül esténként csokoládét öntöttem. A végeredmény úgy 130 darab csoki, amiket ráadásul egyesével csomagoltam, feliratoztam.
Sajnos a töltött verzióval meggyűlt a bajom, a középső töltelék mentén a két csokiréteg elvált. Így lettek ők a "bukott angyalok kollekció".
A csokik bizony komoly helyet foglaltak a hűtőmben, igazi konkvisztádor módjára előbb csak a felső polcot, majd szinte minden négyzetcentimétert maguknak követeltek.

Hirtelen felindulásból a csoki-variációkat nevekkel illettem, hisz mégsem engedhettek ki őket név-eletlenül a nagyvilágba. A szortiment a következő volt:
Surprise au Gingembre
gyömbéres-diós, kakaóbabtöretes étcsokoládé
Vampire's Dream
rózsaborsos-vörös áfonyás fehér csokoládé
Coffee Time
karamellakrémes-kávés étcsokoládé
(ők voltak a "bukottak)
Rouge et Noir
piros marcipánnal töltött chilis étcsokoládé
Gingerbread Man
aszalt szilvás-fahéjas-mézeskalácsos tejcsokoládé
Hakuna matata
mandarinos-narancsos-sáfrányos fehér csokoládé
Marzipan Kiss
mézes étcsokoládé narancsos marcipánnal töltve
Happy Kid
citromhéjas-ananászos colával ízesített tejcsokoládé
Spicy Bombay
indiai fűszeres (görögszéna, só, bors, chili, churry)-mazsolás tejcsokoládé
Sour Cherry
házi meggydzsemmel ízesített kakaóbabtöretes étcsokoládé
Clown Costume
szerecsendióval fűszerezett, aszalt gyümölcsös fehér csokoládé
Grandma's favorite
diós-mandulás-karácsonyi fűszeres étcsokoládé
A csokigyártós-bekattanásom örömére, nővérkém meglepett a "Csokoládés édességek kiskönyvtárával", úgyhogy a 2012-es év szintén a csokoládé jegyében folytatódik...

Christmas chutney, vagyis karácsonyi gyömbéres csatni

"Csatni (hindi: catni, angol: chutney)
Édes, de nem lekvár, savanyú, de nem savanyúság, fűszeres és gyakran égetően csípős, de nem ételízesítő, ám túl tömény ahhoz is, hogy köretként, főzelékként egyszerre nagyobb mennyiségben fogyasszunk belőle. Nem olyan híg, mint egy mártás; darabos, nem pedig krémszerű, mint egy püré. Zöldségből-gyümölcsből főzik, ecettel-cukorral tartósítják, inkább elteszik, mint frissen tálalják. Hidegen szokták fogyasztani. Indiai eredetű, de az angolszász világ régen a magáévá tette, és egyre terjed tovább. Eredetileg mangóból és más trópusi gyümölcsökből készül, hagymával, mazsolával, de ha megértjük a filozófiáját, helybéli alapanyagokból is főzhető kiváló csatni. Érdemes kísérletezni!
A magyar konyhába is beilleszthető: vadhúsok mellé áfonya helyett, főtt marha és egyéb leveshúsok mellé torma, mustár, paradicsomszósz helyett. Bármikor feladható saláták, savanyúságok, kompótok, a megszokott mártások helyett. Kiegészítheti a hideg vagy meleg előételeket."
Terebess
Ez az alapvetően édes csatni remek kacsához, halhoz, de tölthetjük akár palacsintába, süteménybe.

Hozzávalók 6 kisebb üveghez
4-5 alma
2 vilmoskörte (a két gyümölcs együtt 1 kg)
2 citrom, 2 nagyobb narancs és 1 mandarin leve
1 gyömbér
100 g mazsola
100 g szárított ananász és papaja kocka
500 g cukor
1 zacskó dzsemfix
1-1 rúd fahéj és vanília
10 db szegfűszeg

Az almát és a körtét meghámozzuk, magházát kivágjuk és felkockázzuk. A citrusok levét kifacsarjuk és azonnal beleforgatjuk a felvágott gyümölcsöket, nehogy megbarnuljanak.
A gyömbért nagy lyukú reszelőn lereszeljük és a cukorral együtt a gyümölcshöz adjuk.
Beledobjuk a fűszereket.
5-6 óráig lefedve állni hagyjuk.
A mazsolát és a szárított gyümölcsöket forró vízzel átmossuk.
A gyümölcsökből kiszedjük a fahéjrudat, a vaníliát és a szegfűszeget, majd merülőmixerrel összeturmixoljuk, végül egy szűrőn átpasszírozzuk.
Hozzáadjuk a dzsemfixet, visszadobjuk a fűszereket, beleforgatjuk a mazsolát, az ananászt, a papját, felforraljuk és úgy 10 percig bugyogva főzzük.
Újból kiszedjük a fűszereket, és még forrón kimosott, szárazra törölt üvegekbe töltjük.

Menü Szentestére

Az idei Szentestei vacsora a húsmentesség jegyében telt. Egyszerű, gyors ünnepi fogások, semmi stressz. A nagyja előző nap elkészült, 24-én csak a halakat és a lángost kellett megsütni.

A menü a következő volt:

¤
¤
Fűszervajban sült harcsa
Burgonyalángos
¤

Pezsgős avokádókrém-leves

Egyszerű, ám annál rafináltabb, különlegesebb leves. Ünnepi hangulatát a pezsgő és a tejszínhab fokozza.

Hozzávalók:
2 érett avokádó
1 liter húsleves (én most marhahúsleves kockából készítettem, sóval, borssal, petrezselyemmel, lestyánnal ízesítettem.)
30 g vaj
40 g liszt
100 ml száraz pezsgő
100 ml habtejszín
só, bors, finomra vágott friss kapor

Az avokádót félbe vágjuk, a magot kivesszük, a gyümölcshúst kikaparjuk.
A vajból és a lisztből világos rántást készítünk, felöntjük a húslevessel, csomómentesre keverjük, majd forrástól számítva három-öt percig főzzük.
Az avokádót egy kevés leves hozzáadásával turmixgépben pürésítjük, majd folyamatos kevergetés mellett visszaöntjük a levesbe. Sóval, borssal ízesítjük, majd levesszük a tűzről.
Végül a pezsgőt is a leveshez öntjük.
Tálalásnál egy-egy kanál habbá vert tejszínt teszünk a levesbe és megszórjuk kaporral.
(Ez a fotóról lemaradt.)

Karácsonyi halas vacsora

A Szenteste főétele a következő volt: füstölt lazac saláta, majonézes burgonyasaláta, mandulás bundában, illetve fűszervajban sült harcsa burgonyalángossal.

Füstölt lazac saláta
Fél fej jégsalátát, egy kígyóuborkát és három nagyobb paradicsomot felaprítottam, tálba tettem, megsóztam, borsoztam. Meglocsoltam kevés olíva olajjal, majd jöttek rá a felcsíkozott lazacszeletek. Megöntöztem citromlével, megszórtam kaporral és tálalásnál balzsamecet-szósszal meglocsoltam.

Harcsa mandulás bundában
Az afrikai harcsából a vékonyabb szeleteket rántottuk, mert édesanyám így szerette volna enni. Szerintem vétek panírozni, ezért variáltuk meg egy kis mandulával.
A halszeleteket sóztam, borsoztam, majd lisztbe, tojásba végül mandulaforgáccsal elkevert zsemlemorzsába hempergettem és bő, forró olajban kisütöttem.

Fűszervajban sült hal
A vastagabb harcsaszeleteket vastagon kivajazott tepsibe fektettem. Sót, borsot, kaprot, chilit, gyömbért, kurkumát összekevertem, ezzel fűszereztem meg a halak mindkét oldalát, végül citromot facsartam rá, és kis darab vajakat tettem a halszeletekre. Nagy lángon sütőben készre sütöttem. Ügyeljünk, hogy ne száradjon ki! Szerintem hidegen még finomabb, mint frissen.

Burgonyalángos
Két nagyobb burgonyát héjában megfőztem. Ez ez előző napi krumplisalátából marad ki, jó, ha áll egy napig. Nagy lyukú reszelőn lereszeltem, hozzákevertem egy tojást, sót, borsot és annyi lisztet, hogy formálható állagú legyen. Kis korongokat alakítottam belőle és bő, forró olajban kisütöttem.

Tejszínes krém karamella torta

Tömény tejszín és cukor. Igazi, ketyegő kalóriabomba. Egy falatnyi savanykás lekvárral szelídítve az édessége.

Hozzávalók:
7 tojásból készült narancsos piskóta
fél adag krém karamella
50 g mandulaforgács
1-2 evőkanál savanykás lekvár (meggy, ribizli, keserű narancs)
200 ml tejszín
1 csomag habfixáló
egy csomag marcipánízű cukormáz
3-4 teáskanál narancslé

A mandulaforgácsot száraz serpenyőben megpirítjuk, majd hűlni hagyjuk.
A tejszínt a habfixálóval kemény habbá verjük, majd beleforgatjuk a karamellkrémet és a mandulát.
A piskótát három felé vágjuk. Az alsó lapot vékonyan megkenjük lekvárral. Erre jön a krém fele. Befedjük a második réteg piskótával, amit megkenünk a maradék krémmel.
Végül befedjük a harmadik lappal, amit bevonunk az előírás szerint, de víz helyett narancslével elkészített cukormázzal.

Tévedések vígjátéka, avagy krém karamella

Évek óta, pontosan tíz éve nézegetem ezt a receptet egy  konyhás magazinban. Tejszínes karamella. Guszta kis kockák, celofánba csomagolva. Gondoltam, jó lesz idén ajándékba. Nekiláttam a főzésnek, de a cseppfolyós állagon nem sikerült továbbjutni, vagyis az istennek sem akart besűrűsödni és megszilárdulni. Megkóstoltam így, folyósan. Isteni lett! Az íze lágy, mint a selyem, az illata elragadóan vaníliás...
Három hétig ezzel ízesítettem a tejes kávét, próbálkoztam csokoládéba is tölteni, végül ebből lett a karácsonyi torta. Nem bántam meg, hogy félre csúszott a recept. Nekem így jobban ízlett!

Hozzávalók:
500 g kristálycukor
400 ml tejszín
200 ml zsíros tej
1 rúd vanília

A cukrot, a tejszínnel, a tejjel és a kikapart vaníliabéllel lábosba öntjük és alacsony hőfokon, időnként megkeverve 40-50 percig főzzük.
Lehet, hogy ha tovább főztem volna, besűrűsödik. Nem tudom, így hát innen tovább csak elméleti recepttel szolgálhatok: alufóliával bélelt, kiolajozott tepsibe öntjük, hűlni hagyjuk, majd éles késsel 2×2 cm-es kockákra vágjuk.

Töltött káposzta nagymama módra

Ahány ház, annyi töltött káposzta. És minden tájegység, háztartás a sajátjára esküszik. Én nagy töltött káposzta rajongó vagyok, előítélet-mentsen vonzódom mindegyikhez. Jöhet a szabolcsi paradicsomos, az erdélyi vagy bármelyik verzió. Ezt most anyukám készítette, a nagymama receptje alapján.

Hozzávalók egy termetes fazékhoz:
1500 g szálas savanyú káposzta
1 fej édes káposzta
1000 g darált sertés lapocka
500 g kolozsvári húsos szalonna
150 g rizs
3 fej vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
1 tojás
só, bors, vegeta (házi)
őrölt kömény, majoránna, őrölt gyömbér
kurkuma, őrölt rozmaring, kakukkfű
őrölt piros paprika
néhány evőkanál liszt

Az édes káposzta torzsáját kivágjuk, forrásban lévő sós vízbe tesszük, majd leveleire bontjuk. A nagyobb leveleket kétfelé vágjuk.
A darált húst, a rizst, 1 fej apróra vágott vörös hagymát, a lereszelt fokhagymát, a tojást és a fűszereket összekeverjük. Egy kevés langyos vizet adhatunk hozzá, hogy a massza lágyabb legyen.
A blansírozott káposztalevelekbe töltjük a húskeveréket. A megmaradt káposztát csíkokra metéljük, és a savanyú káposztához keverjük.
A fazekat kikenjük zsírral.
A szalonnát elnegyedelve legalulra tesszük. Erre jön egy réteg káposzta-keverék, majd egy sor töltelékes káposzta. (Ügyeljünk, hogy a nagyobb csomagok kerüljenek alulra!)
A maradék két fej hagymát vágjuk nagyon apróra. Ebből szórjunk a töltelék tetejére, majd egy evőkanálnyi liszt és egy kevés piros paprika-szórás következik.
Erre ismét szálas káposzta, majd töltött, majd hagyma-liszt-paprika.
Addig rétegezzük, míg a hozzávalók el nem fogynak. A legtetejére szálas káposzta kerüljön. Ezt is szórjuk meg a hagyma-liszt-paprika hármassal.
Öntsük fel annyi meleg vízzel, hogy épp ellepje, majd lassú tűzön legalább két óráig rotyogtassuk.
Finomabb lesz, ha néhány napig állni hagyjuk, hogy az ízek összeérjenek.
Tejföllel, friss kenyérrel kínáljuk.

Gyümölcskenyér-koszorú

Igazán gazdag ünnepi sütemény, tele diófélékkel és aszalt gyümölcsökkel, a karácsonyi hangulatot pedig egy kis naranccsal, fahéjjal fokozhatjuk.

Hozzávalók egy koszorú formához:
300 g aszalt gyümölcs vegyesen
(szilva, papaya, ananász, vörös áfonya, arany mazsola, cukrozott narancshéj)
220 g durvára darált dióféle
(dió, mandula, mogyoró)
150 g vaj
100 g cukor
50 g vaníliás cukor
6 tojás
120 g liszt
fél csomag sütőpor
1 teáskanál mézeskalács-fűszerkeverék vagy őrölt fahéj
1 narancs
2-3 evőkanál rum
csipet só
1 tábla csokoládé

Az aszalt gyümölcsöket öntözzük meg a rummal, és hagyjuk állni benne.
A vajat a kétféle cukorral, a sóval verjük habosra, majd egyesével adjuk hozzá a tojásokat.
A lisztet keverjük el a sütőporral és adjuk a habos masszához.
Végül forgassuk bele a diókat, az aszalt gyümölcsöket, a fűszerkeveréket és az alaposan megmosott narancs héját.
Vajazzuk-lisztezzük ki a formát, simítsuk bele a masszát.
180°C-ra előmelegített sütőben, úgy egy óra alatt készre sütjük. Ha a teteje hirtelen sülne, de belül még sületlen a tészta, fedjük le alufóliával.
Rácsra téve hagyjuk hűlni.
A narancs levél facsarjuk ki, és egy keveset keverjünk az összetördelt csokoládéhoz. Vízgőz felett olvasszuk meg és ezzel vonjuk be a koszorút.

2011. december 24., szombat

Pihe-puha mézes puszedli

Duende receptjét vettem kölcsön, majd jól meg is tartottam: örökbe. Nem lelkesedem túlságosan a mézes puszedlikért, de ez valami fenséges! Levegős a tésztája, egyszerű az elkészítése, pihe és puha és mézesen ragacsos.

Hozzávalók:
170 g méz (én sima virágmézet használtam, annak igazi intenzív méz-íze van)
330 g liszt
2 tojás
2 evőkanál víz
2 evőkanál olaj
1 teáskanál szódabikarbóna
1 evőkanál mézes fűszerkeverék
csipet só
2-3 teáskanál narancslé
150 g porcukor

A tojásokat a csipet sóval kézi habverővel jó habosra felverjük.
Hozzáadjuk a mézet, a vizet és az olajat, alaposan összedolgozzuk.
A lisztet, a szódabikarbónát és a fűszert összevegyítjük és a masszához forgatjuk. Lágy masszát kapunk.
Lefedve hűtőben egy órát pihentetjük.
A sütőt 180°C-ra előmelegítjük.
Sütőpapírral bélelt tepsibe két kanál segítségével kis halmokat rakunk, viszonylag messze egymástól, mert a mézes puszedli elég helyigényes.
10-12 perc alatt készre sütjük.
Ha kihűlt, a narancslevet és a porcukrot összekeverjük és ezzel vonjuk be a pusszancsokat.

2011. december 22., csütörtök

Karácsonyi üdvözlet


...az ünnep után jövök vissza a hagyományos és kevésbé tradicionális karácsonyi receptekkel!

2011. december 8., csütörtök

Hallal töltött krumpli

Tegnap megvettem a karácsonyi halat. Előkészítettem, lefagyasztottam, de a lehulló darabokért kár lett volna, inkább ebédet faragtam belőle. Nigella töltött burgonyáját gondoltam újra. Majd' egy éve készítettem először, úgy látszik, ennek most van a szezonja!
Az ünnepi vacsora maradékainak felhasználására is jó ötlet. Két főre lesz ebéd ekkora adagból.

120 g fehér húsú halat (pl. afrikai harcsa) evőkanálnyi vajban, sóval, borssal, petrezselyemmel, kaporral és citromlével fűszerezve megsütünk, kihűtjük és felaprítjuk. Ha kész sült halból dolgozunk, akkor csak kockázzuk.
Közben 3 db közepes krumplit alaposan megmosunk és héjastól sütőben nagy fokozaton, 40-45 perc alatt puhára sütünk.
A burgonyát forrón félbe vágjuk, egy mélyebb edénybe kanalazzuk a belsejét és burgonyanyomóval összetörjük. 1 gerezd fokhagymával, kevés vajjal, 3-4 evőkanál tejföllel, kaporral, sóval-borssal ízesítjük. Végül hozzákeverjük a halat. Ezt a masszát visszatöltjük a burgonya héjába, megszórjuk reszelt parmezán sajttal és a sütőben összehangoljuk a burgonyát a töltelékével.
Friss zöld salátával az igazi! Nem volt. Így is elfogyott...

2011. december 7., szerda

Csudálatos vendéglőről

Az előző bejegyzésben írtam az örökség-szakácskönyvekről. Most szeretnék megosztani egy részletet belőle..

CSUDÁLATOS VENDÉGLŐRŐL
beszél a legenda, ahol nincs étlap, azaz hogy bizonyosan van, csak a vendégek nem látják s ha látnák is, hiába látnák, nem válogathatnak, azt kell enniök, amit a pincér elébük tesz. A vendéglő persze a legenda szerint Párizsban van és persze nem afféle hazai kurtakocsma, ahol azért nem lehet választani, mert éppen csak borjúpörkölt vagy savanyútüdő rotyog a lábasban a tűzhelyen. Nem is table d'hote, vagy penzió-rendszerre alapított helyiség, ahol mindenki egyformán, az aznapra előírt menűt köteles elfogyasztani, vagy a tányérján hagyni.
   Ebben a vendéglőben igenis a legkülönbözőbb fogások állnak rendelkezésre, ínyes falatok készülnek a konyhán, csak éppen hogy nem te választhatsz belőlük, tisztelt fogyasztó barátom, hanem az asztalod körzetébe tartozó pincér, aki teljhatalommal dönt sorsod felett.
   Hiába csurog a nyálad, ha azt látod, hogy a szomszéd asztalnál étvágyingerlően illatozó bouillabaisset kanalaz valaki, ha a te pincéred - végig nézve rajtad - úgy látja, hogy voltaképpen a sablónok embere vagy s neked előételnek kaszinótojás dukál, pontosabban : hideg töltött tojás kaszinó módra. Mellesleg szólván, valószínűleg igaza is volna, mert ha jól tudom, pesti ember vagy s az átlagos pesti ember bizony nagyon is a sablónok között mozog az étkezés terén.
Fél a tengeri haltól, az olajat csak salátán viseli el s a finom ürűkottletre ridegen azt mondja : »Nem eszem birkahúst.« Ha aztán megkérdik tőle, kóstolta-e már, kiderül, hogy soha életében ! Szóval nem is tudja, milyen az íze, de azért »nem eszi«.
   A párizsi vendéglő azonban elsősorban nem az átlagemberek számára nyílt meg s pincéreire ugyancsak nehéz feladat várakozik.
Kitűnő ízlésüeknek kell lenni és kitűnő emberismerőknek. Professzoroknak a szakmájukban. Vajjon hogy tudják eltalálni első látásra, kinek vigyenek teknősbékalevest és ki marad meg inkább a borjúragú mellett, kinél nem szabad elfeledni az osztriga mellől a chablist, kinek kell tejszínhabbal keverni a gyöngyházfényű asztrachán kaviárt és ki akarja sárgadinnyével kezdeni az ebédjét.
   Itt Budapesten sok kitűnő pincért ismertem már, akire bátran rábízhattam a vacsorám összeállítását, és biztosra vehettem, hogy a legjobbat kapom, amit a helyi viszonyok között elérni lehet. Az illető pincérről persze tudtam, hogy maga is gurmé és tudtam, hogy a szakáccsal vagy szakácsnővel jó barátságban van. Ez az utóbbi dolog rendkívül fontos, mert csak az étlap alapján, az ínyesmesterség művészetében legjobban járatos pincér se tud jó menűt összeállítani, ha nincsenek pontos információi a konyháról, nem tudja melyik étel sikerült jól és melyik gyengébben, melyik a feltétlenül friss és melyik esetleg a tegnapi maradék - álruhában. És csak a konyhában benfentes pincér tudja elhozni a vendégeinek a különösen jól sikerült ételekből is a legjobb falatokat.
   A kitűnő pincérnek ezeket a kellékeit - mondom - elég sok esetben meg tudtam találni és ilyenkor nem kellett félnem, hogy rosszul járok, ha a fogások összeválogatásának élvezetéről lemondok.
Igen ám, de ezek a derék és sokszor zseniális emberek mégis csak ismertek már engem (igaz, hogy rendszerint bámulatos gyorsan megismertek) s így könnyebb volt a dolguk, mint e különös párisi vendéglőben szolgálatot teljesítő kollégáiknak, kiknek gyakran »prima vista« kell dolgozniok.
Őszintén szólva nem is nagyon hiszem, hogy valami nagy sikerük legyen, sőt hajlandó vagyok azt hinni, hogy ez a vendéglő már nincs is meg, de talán nem is volt meg soha.
Az Ínyesmester szakácskönyve

Szerencsére napjainkban a "pesti ember" már kevésbé sablónos, és azért még akadnak ilyen gurmé pincérek! Ráadásul nem csak Párisban, hanem kis hazánkban is. Én név szerint őket ismerem:
Gábor, Hévíz-Egregyen, a csudálatos, házias Öreg Harang Vendéglőben
Józsi, a szentendrei El Mariachiban
vagy ha borokról lenne szó, Ricsi a DropShopban...

Neked vannak ilyen "pincéreid"?

Meglepett a Mikulás

2 in 1 - Mikulás-angyalka
A tegnap meg a ma tele volt meglepetésekkel. Apró-cseprő ajándékok mellett rég elveszett leveleket csempésztek a kezem ügyébe, megjavították az égősoromat (apura gyanakszom), de még egy generációval régebbről is megajándékoztak.
Ma ebédnél anyu két viharvert, öreg szakácskönyvet pakolt az asztalra, azzal a kérdéssel, mi legyen velük? Naná, hogy örökbe fogadtam az örökséget! :)
Ha minden igaz, anno nagymamám nászajándékai voltak.
Sajnos a kiadás éve mindkettőből hiányzik.
Az egyik "Az ínyesmester szakácskönyve - új, lényegesen bővített kiadás", a másik pedig "A legujabb és legteljesebb Gyakorlati nagy Budapesti szakácskönyv és Házi czukrászat híres magyar és franczia szakács-művészek nyomán, írta Kugler Géza".
A könyvek és a karácsonyi dzsem hozzávalói
Varázslatosak! Tele elfeledett és újra felfedezett reczeptekkel, menüsorokkal, heti étlapokkal, terítési-tálalási javaslatokkal.
Kalendáriumi ünnepek menüsorai
A karácsonyi ajánlás a következő (szó, pontosabban helyesírás szerint idézek - legnagyobb kedvencem a nagykarácsonyi ebéd levese!):
Karácsony estéje
Borleves, pirított zsemlyekockákkal, vagy
Halpaprikás (halászlé)
Rántott hal, vagy
Roston sült harcsaszeletek
Majonézes zeller- és burgonyasaláta
Wellington bélszín madeira-mártással, Vegyes körítés
Mákosmetélt vagy bobajka
Apró sütemények. Giardinetto
Narancs- vagy ananászbólé
Nagykarácsony napja
Ebéd
Pujkaaprólékleves csigatésztával (lúdgége)
Hideg vaddisznófej
Töltöttkáposzta frissen sült karbonádlival
Gesztenyével töltött, dión hízott pulyka
Vörösborban eltett mandulás szilva Endivia saláta
(úgy készül, mint a fejessaláta)
Karfiol bécsi módra
Pörköltmandula-torta (Grillage)

A legkedvesebb egy kézzel írott ajánlás, amit egyelőre csak próbálok kisilabizálni. Most jön jól az a grafológusi oklevél és szimbólum-ismeret! (a kipontozott részek még hiányoznak, Hédi, ha van ötleted, szívesen fogadom!! Pláne, hogy a dédpapi február 9-én született!!) Végül Mami segítségével teljes lett a szöveg:

 Szeretett Gyermekem!

A szív érzelmei mulandók,
ritkán kísérik végig az embert
végig élete utjain; az ember
összes érzékét a gyomor egész
életen át uralja, így uralja
az agyat söt a szívet is; ép egész-
séges gyomru ember nem lehet
gonosz ember; vigyázz férjed
gyomrára, mert a gyomor sokszor be-
folyásolja a szív érzését; ép egész-
séges, jól gondozott ember mindig
szeretettel, söt vonzalommal gondol
jól tápláló hitvesére; tanulmá-
nyozgasd a könyvet, és rögzítsd
vele férjed tiszteletét és szeretetét
magadhoz; ezt szeretné
Apád

Hát nincs igaza a dédpapának? :)
Köszönet érte(tek), drága ősök!

2011. december 4., vasárnap

A bonbongyártás melléktermékei

Ez egy titkos bejegyzés! Ugyanis meglepetést gyártok. Senkinek egy szót se! :)
. . .
Szóval, karácsonyra bonbont készítek. Több-kevesebb sikerrel. Például a tejkaramellám sehogy sem akart megszilárdulni. Úgy döntött, a helyes kis krémszínű kockák helyett inkább olyan lesz, mint a lágy, édes selyem...
Az egész folyamat rettentő izgalmas, állandó figyelem, improvizáció, a háttérben karácsonyi zene...
És ötletes maradékfelhasználás, mert egy kiskanálnyit is kár lenne elpazarolni belőle! Így az olvasztóedény alján maradt csokimasszát tejjel felöntöm, összeforralom, habosítom.
Volt már narancsos-mézes forró csoki, mára pedig kávés-karamellkrémes jutott.
Szigorúan egy pohárral!
Egyetértek Willy Wonkával. Vidám dolog a csokigyártás! Már csak egy-két umpa lumpa kellene... do-ba-dee-doo...

2011. november 27., vasárnap

Narancsos trüffelkrém-torta

Igazi adventi torta. Karácsonyi fűszeres piskóta, lágy, csokoládékrém, kandírozott narancs. Még szinte el sem készült a prototípus, máris három "rendelésem" lett rá...

Hozzávalók:
6 tojás
3 evőkanál vaníliás cukor
3 evőkanál kristálycukor
4 evőkanál holland kakaó
2 evőkanál rétesliszt
3 evőkanál sima liszt
csipet só
késhegynyi sütőpor
késhegynyi fahéj
késhegynyi szerecsendió
1 narancs
230 g étcsokoládé (fele narancsos, fele sima)
3 evőkanál kandírozott narancs
30 g vaj
4 dl habtejszín
3-4 evőkanálnyi porcukor
1 csomag habfixáló-por

1. A narancsot forró vízzel, alaposan megmossuk, héját lereszeljük, levét kifacsarjuk.
2. A sütőt előmelegítjük 180°C-ra. A tortaformát kibéleljük sütőpapírral és vékonyan kivajazzuk.
3. A tojásokat szétválasztjuk. A fehérjét egy csipet sóval kemény habbá verjük. A tojások sárgájához adjuk a vaníliás cukrot, a kristálycukrot és két evőkanálnyit a narancsléből. Fehéredésig keverjük. Hozzáadunk 2 evőkanálnyi kakaóport, a kétféle lisztet, a sütőport és a fűszereket. Végül óvatosan hozzáforgatjuk a fehérjehabot. A tortaformába simítjuk, és tűpróbáig (kb. 25 perc) sütjük.
4. A tortát kihűtjük és félbe vágjuk.
5. A csokoládét összetörjük és vízgőz felett a vajjal együtt felolvasztjuk. Hozzákeverjük a kandírozott narancsot és lehűtjük.
6. A tejszínt a porcukorral és a habfixálóval kemény habbá verjük, hozzáforgatjuk a kihűlt csokoládét. Ezzel töltjük meg és vonjuk be a piskótát.
7. Díszíthetjük kakaóporral vagy bevonhatjuk csokoládéval.

2011. november 24., csütörtök

Virtuális főzőcske - játékajánló

Az Egyesült Államokban ma ünneplik a hálaadást.
Ha szeretnéd virtuálisan kipróbálni az ünnep receptjeit, például a sütőtökös lasagne-t, a kukoricapudingot vagy az édesburgonya cassarolé-t, most egy főzős játék formájában megteheted. Az oldalon néhány egész kiváló virtuális főzőcske akad, olyan elvetemülteknek, mint én - aki még játék közben is kizárólag csak sütni-főzni szeret.
Ezekből lehet válogatni:





2011. november 11., péntek

Túrófánk, anyám legnagyobb meglepetésére

Na jó, nem maga a túrófánk volt a meglepetés, hanem hogy ízlett anyunak!
Fánkélményeimet kezdem az elején: Emlékszik még valaki, hogy a Nyugati (akkor még Marx) tér sarkán, a mostani bank helyén TEJVENDÉGLŐ állt? Ott dolgozott anya. Úgy is fogalmazhatok, hogy annak a múlt rendszerbeli gyorsétteremnek köszönhetem jelen életem pályafutását: az volt apu és anyu megismerkedésének helyszíne.
Most egy kevésbé romantikus fordulat következik: Gyerekkoromban sosem ettem "igazi" fánkot, mert anyu utálta az "olajtól tocsogó" dolgokat, így maradt a mama csörögéje, meg ördögpirulája. Egy tejvendéglős nosztalgialátogatás alkalmával kóstoltam először  farsangit, rögtön kettőt, kistányér-méretűt, nagy kupac barackízzel. Az tényleg csöpögött a sokszorhasználatos fáradt és kimerült olajtól, igazolva anyu fánk-elméletét. Mondanom sem kell, mi lett a vége... Sokáig ránézni, de még beszélni sem tudtam fánkokról, a negatív gyerekkori élmények felidézése nélkül. Visszatérésemet a fánkok világába a Dunkin terápiás jellegű donut-jának köszönhetem. (Vannak esetleg olyan olvasóim is, akik a kérész életű fánkosbolt-hálózat tündöklésére sem emlékeznek???)
Náluk bepótoltam az elmaradt éveket. Fél fizetésem ráment a napi boston krémes-kávé adagra, de megérte...
Hogy keveredek innen vissza a túrófánkhoz? És egyáltalán: hogy jutottam ide? Fogalmam sincs... A lényeg, hogy se nem szalagos, se nem amerikai, mégis isteni. Ja, és a legfőbb szempont: egyáltalán nem olajos. Így még a szigorú anyai rostán is átjutott! A hosszú bevezető után rövid recept következik, valahonnan a netről, talán a NoSalty-ról.

Hozzávalók:
250 g tehéntúró
250 g liszt (nálam a fele sima, fele félfogós)
3 tojás
175 g tejföl
4 evőkanál vaníliás cukor
csipet só
késhegynyi szódabikarbóna
fél citrom reszelt héja

olaj a sütéshez

porcukor
lekvár

1. Keverjük össze hozzávalókat. Forrósítsuk fel az olajat és két teáskanál segítségével szaggassuk bele a fánkokat. Vegyük kisebbre a lángot, és lassan süssük át mindkét oldalát. (Ha nagy lángon sütjük, kívül pik-pakk megpirul, belül viszont nyers, folyós marad.)
2. A kész fánkokról itassuk le a felesleges zsiradékot, hintsük meg porcukorral és azon melegében lekvárral kínáljuk.

2011. november 6., vasárnap

V'Adam, azaz diós-fehér csokis torta

Elkezdődött... Az idei Skorpió-idény. Most épp unokaöcsémen a sor, hogy betöltse a tizennégyet! Neki készült ez a narancsos piskóta, diós fehércsoki-krémmel töltve. Ördögien rafinált és angyalian édes... pont mint az ünnepelt!

Ünnepi ebéd egy étteremben. Szemelvények az ottani beszélgetéséből:
Mama: - Petinek nagyon finom a húsa!
Ádám: - Mama, te megetted az öcsémet???
Ádám: - És különben is, magyar emberevés közben nem beszél...!

Hozzávalók egy 18 cm-es tortaformához:
4 tojás
4 evőkanál cukor
4 evőkanál liszt
4 evőkanál narancslé
csipet só
1 kávéskanál sütőpor

2 tábla fehér csokoládé
50 g vaj
2 evőkanál tej
5 evőkanál darált dió
200 ml habtejszín
1 csomag habfixáló por

1. A tojásokat szétválasztjuk, a fehérjét a sóval kemény habbá verjük. A tojássárgákat a narancslével és a cukorral majdnem fehér krémmé keverjük. Óvatosan hozzáforgatjuk a lisztet, a sütőport, végül a tojáshabot. Kivajazott-kilisztezett tortaformába öntjük.
2. A sütőt 180°C-ra előmelegítjük, és úgy 30 perc alatt készre sütjük a piskótát. A sütőben hagyjuk kihűlni, így nem esik össze. Három lapba vágjuk.
3. A csokoládét, a vajat és a tejet vízgőz felett felolvasztjuk, beleszórjuk a diót, majd kihűtjük.
4. A tejszínt a habfixálóval kemény habbá verjük és óvatosan hozzáforgatjuk a csokis-diós keveréket. Ezzel töltjük meg a piskótát, és kívülről is ezzel vonjuk be.
Díszítés: aszalt vörös áfonya, dió, fekete szórócukor.
Az ünnepelt
(Most mondja valaki, hogy nem skorpiós a tekintete?!
Őrület! Reszkess, di Caprio! A csajokról nem is beszélve...)

2011. november 2., szerda

Arachné torta, azaz Frangelico újrahangolva

Születésnapra készült ez a pók-díszes torta, nevét is innen kapta. Finom likőrös-csokoládés tészta, fanyar-édes lekvár, lágy tejszín... Vigyázat! Első kóstolásra behálóz!

Hozzávalók egy 18 cm-es tortaformához:
180 g étcsokoládé (én két tábla Kakaóbab töretes Tibit használtam)
85 g vaj
4 tojás
70 g cukor
1 evőkanál vaníliás cukor
70 g darált mandula-dió-pisztácia vegyesen
50 g liszt
1 teáskanál sütőpor
csipet só
2 evőkanál mandulalikőr

4-5 evőkanál meggylekvár
200 ml habtejszín
1 csomag habfixáló
2-3 evőkanál vaníliás cukor

1. Vízgőz felett olvasszuk meg a csokoládét és a vajat, hűtsük langyosra.
2. A tojások fehérjét a sóval verjük kemény habbá.
3. A sütőt melegítsük elő 180°C-ra.
4. A tojások sárgájához adjuk hozzá a kétféle cukrot, és keverjük ki alaposan. Mehet bele a vajas csokoládé, a mandula-keverék, végül a liszt és a sütőpor. Óvatosan forgassuk hozzá a tojáshabot, és öntsük a masszát kivajazott-lisztezett formába.
5. Úgy 45-50 perc alatt süssük készre a tortát. Akkor jó, ha a közepe éppen megszilárdul. Nyissuk ki a sütő ajtaját, és hagyjuk bent kihűlni a sütit, majd a formából kivéve vágjuk háromfelé.
6. A tejszínt a porcukorral és a habfixálóval verjük kemény habbá. A tortát töltsük meg lekvárral, vonjuk be tejszínhabbal.

+ A pókháló fekete díszítőcukorral készült, de kakaóporral, csokoládéreszelékkel is helyettesíthetjük.

2011. október 18., kedd

Kávés, szerecsendiós, chilis csokis muffin

Hosszú történet lenne, miért maradt el mostanában a Levin, akit érdekel, egy kávé és egy süti mellett szívesen elmesélem, a többieket nem untatom...

Következzék inkább egy "vándorrecept". Ezeknek a receptek olyanok, mint gyerekkorunk történetmesélős játékai: az első ember kitalál egy gondolatot, a mellette ülő fülébe súgja, az továbbsúgja, és így megy tovább és tovább. A sztori mindig apróbbat-nagyobbat módosul... Az utolsó történet talán már csak halványan emlékeztet az eredetire, de ez a szép a mesékben/sütikben - saját hangunk, szívünk, ízlésünk szerint formálhatjuk őket.
Az alaptörténet Vegavarázsé volt, hozzám Duendétől került, és most rajtad a sor, hogy kedved szerint továbbsúgd...

Hozzávalók 12 muffinhoz:
135 g liszt
135 g cukor
csipet só
1 tk. sütőpor
késhegynyi szódabikarbóna
90 g vaj
1 kis pohár natúr joghurt (140 g)
1 dl frissen főzött kávé
késhegynyi őrölt fahéj és szerecsendió
fél tábla chilis csokoládé

1. Olvasszuk fel a vajat, és ecset segítségével kenjük ki a muffinpapírokat.
2. Keverjük össze a lisztet, a cukrot, a sót, a sütőport, a szódabikarbónát, adjuk hozzá a vajat, a joghurtot, a kávét és a fűszereket. Végül az apróra vágott csokit is forgassuk bele.
3. Melegítsük elő a sütőt 180°C-ra, és 20-25 perc alatt süssük készre a süteményt. Teával, kávéval isteni!

Ez a száraz, "szállítható" verzió, Hémangi kávékrémmel, Duende tejszínnel és csokiöntettel "cupcake-esítette"

2011. szeptember 3., szombat

Hagymás lepény

Ez tulajdonképpen egy kenyérlángos. Nyáron filmnézős estékhez, baráti beszélgetésekhez, télen forralt borhoz ajánlom.

Hozzávalók 2 személyre:
1 adag pizza alaptészta
3 szelet füstölt szalonna
1 nagyobb gerezd fokhagyma
1 közepes fej vöröshagyma
1 közepes paradicsom
150 g tejföl
150 g sajt (pl. emelntáli)
só, bors

1. Készítsük el a pizzatésztát, kelesszük a duplájára.
2. A szalonnát kockázzuk fel, annyira pirítsuk át, hogy a zsír kezdjen kisülni belőle. Ne süssük meg teljesen, mert a lepény sülése közben a szalonna is továbbsül. Szedjük ki a zsírból. Ebbe dobjuk a felaprított fokhagymát, fonnyasszuk meg, majd zárjuk el alatta a tüzet. Keverjük bele a tejfölt, sózzuk, borsozzuk.
3. Vágjuk vékony szeletekre a hagymát és a paradicsomot, reszeljük le a sajtot. Melegítsük elő a sütőt 200°C-ra.
4. A tésztát egyengessük tepsibe vagy pizzasütő formába. Kenjük meg fokhagymás tejföllel, szórjuk meg szalonnával, hagymával, rendezzük el rajta a paradicsomszeleteket. Végül jöhet rá a reszelt sajt. Mehet a sütőbe, süssük aranybarnára.

2011. szeptember 1., csütörtök

Krumplis tészta

A napokban arról beszélgettünk, hogy vannak olyan, tök egyszerű ételek, amik simán kenterbe verik a legbonyolultabb, legkifinomultabb ízeket. A téma megvitatásánál ilyesmik röpködtek: sajtos-tejfölös tészta, juhtúrós vagy tojásos galuska, lecsó, na és természetesen mindenki részéről mély egyetértésben: a krumplis tészta. A beszélgetés meghozta a kedvet, bevallom, egy nagyobbacska adag lett belőle, én pedig egész nap rájárogattam...

Hozzávalók:
500-600 g burgonya
200 g fodros rövid metélt tészta (leggyakrabban kis- vagy nagy kockatésztával készül, de barátnőm édesanyja összetördelt makarónival készíti, úgy is isteni!)
2 közepes fej hagyma
ha nem vegán módon készül, 3 szelet füstölt szalonna
só, bors, pirospaprika, fűszerkömény, majoránna
olaj

1. A tésztát sós-olajos vízben az előírás szerint megfőzzük, leszűrjük.
2. A burgonyát meghámozzuk, megmossuk és egészen apró kockákra vágjuk. Felaprítjuk a szalonnát és a hagymát is.
3. A szalonnát zsírjára sütjük, majd megpároljuk rajta a hagymát. (Ha szalonna nélkül készül, akkor kevés olajon futtassuk meg a hagymát.) Lehúzzuk a tűzről és hozzáadjuk a pirospaprikát. Belekeverjük a krumplikockákat, felöntjük annyi vízzel, hogy kb. a feléig ellepje, fűszerezzük, lefedjük, majd kis lángra visszatesszük főni. Ha szükséges, főzés közben a vizet pótoljuk, de mindig csak egy keveset öntsünk alá.
4. Ha puha a burgonya, és nagyjából a vizet is elfőtte, keverjük hozzá a tésztát, és fedő nélkül nagy lángon pirítsuk össze.

2011. augusztus 12., péntek

JÁTÉK: csillagjegyek és sütemények összefoglaló

Nagyon szépen köszönöm, hogy ilyen sokan részt vettetek a játékban mind a Facebookon, mind itt az oldalon. A játék vége 2011.08.12-én, pénteken 23:59-kor lesz, a sorsolás - a nevek összesítése után, szombat 13-án. Aki többször is lájkolt, többször is részt vesz a sorsolásban.

Sütemények a csillagjegyek szerint

A Kos jegyé a CHILIS-CSOKIS MUFFIN
A Rák jegyé a TEJKARAMELLA
Az Oroszlán jegyé a NARANCSOS-SÁFRÁNYOS CUPCAKE
A Szűz jegyé a REFORM GYÜMÖLCSKENYÉR
A Skorpió jegyé a FÜGÉS-CSOKOLÁDÉS BROWNIE
A Nyilas jegyé a MOGYORÓVAJAS SZELET
A Vízöntő jegyé a KÓLÁS-PATTOGÓ CUKROS SZELET

Te melyiket szeretnéd hazavinni és megkóstolni?

2011. augusztus 8., hétfő

Ecetes sült paprika és cékla

A cékla sütve most nagy kedvenc lett. Barátnőm mamája az ecetes céklasalátát mindig sült céklából készíti. Egészben süti, utána hámozza, karikázza, végül ráönti az ecetes levet. Viszont az egészben sütés rettentő időigényes művelet. Én dél körül álltam neki főzni, ezért egy rövidebb verziót kerestem.

Hozzávalók:
1 cékla
2 piros kápia paprika
só, bors
1 evőkanál cukor
2-3 evőkanál ecet
víz
olaj

A céklát megmostam, meghámoztam, kis kockákra vágtam. A paprikát lecsumáztam, és felszeleteltem. Egy tepsibe borítottam, kevés olajat öntöttem rá, kicsit sóztam, borsoztam, alaposan összekevertem és körülbelül egy és negyed óra alatt puhára sütöttem. Cukorból, sóból, ecetből és vízből salátaöntetet készítettem, a még forró zöldségeket beleborítottam. Ebben a lében hűtöttem ki.
Minél tovább áll, annál finomabb lesz!

JÁTÉK: a Vízöntő jegy süteménye

JÁTÉK: a Bak jegy süteménye