2013. január 30., szerda

Sajtgolyóval töltött fánkocska


Recept, még szilveszterről*, de most a farsang kapcsán szintén aktuális: apró képviselőfánkok pikáns-juhtúrós sajtgolyóval töltve. Képzeljük csak el egy pohár száraz pezsgővel vagy finom fehér borral...

A töltelék:
150 g juhtúró
100 g reszelt füstölt sajt
2-3 gerezd fokhagyma
frissen őrölt fekete vagy zöld bors

A fokhagymát nagyon apróra vágjuk vagy fokhagymanyomón átnyomjuk. Összekeverjük a juhtúrót, a reszelt sajt felét, a fokhagymát, majd borssal ízesítjük. Sózni nem igazán kell, mert a juhtúró általában önmagában is elég sós. A masszából nedves kézzel kis golyókat formázunk, amiket a maradék reszelt sajtban meghempergetünk. Mindegyik golyóba fogpiszkálót szúrunk, majd tálalásig hűtőben tároljuk.

A képviselőfánkok:
2,5 dl víz
80 g vaj
150 g liszt
1 kávéskanál só
3 egész tojás

A vizet egy magas falú fazékba öntjük, a vajjal és a sóval felforraljuk.
Beleöntjük a lisztet és fakanállal alaposan elkeverjük. Addig keverjük, míg a massza elválik az edény falától. Akkor lehúzzuk a tűzről, és egyenként hozzáadjuk a tojásokat.
A sütőt 220°C-ra előmelegítjük, és egy magasabb lábosban kevés vizet teszünk be, ez fogja előállítani a sütéshez szükséges gőzt. Két tepsit sütőpapírral bélelünk ki.
A masszából kávéskanál vagy habzsák segítségével kis halmokat teszünk a tepsikre.
A fánkokat 15-20 perc alatt aranysárgára sütjük. Amíg a sütemény sül, ne nyissuk ki a sütő ajtaját.
A képviselőfánkok frissen a legfinomabbak, ezért lehetőleg a találást megelőző órákban készítsük el őket. Kínálhatjuk külön tálon a fánkokat és a sajtgolyókat, hogy a vendégek tölthessék meg őket, de be is tölthetjük őket.
Nekem (ahogy a fenti fotó is mutatja) sikerült egy leszúrt fánk-sárkányt produkálnom. Bár ez a szilveszteri vacsoraasztal mellett sokkal viccesebben festett... Lehet, hogy a pezsgő tehet róla?

*Eni vendégposztja

2013. január 7., hétfő

Virslis tekercsek

A szilveszteri bulik elmaradhatatlan parti-étele, de gyerekzsúrokra, váratlanul betoppanó vendégek kínálására is kitűnő. Készülhet mirelit leveles tésztából is vagy, ahogy most is, vékonyra nyújtott pizzatésztából. Előbbihez csak fel kell olvasztani a tésztát, betekerni a virsliket, megsütni - és csodálkozni, hogy milyen gyorsan eltüntették a tálról.
A kelt tésztás verzió sem sokkal bonyolultabb. Ha épp véletlenül nincs a mélyhűtőnkben fagyasztott tészta, de van a kamrában liszt és szárított élesztő, akkor is rövid időn belül kínálhatjuk a vendégeinket frissen sült virslis tekerccsel.
A hatás az előbbihez hasonlatos: ripsz-ropsz elfogy az utolsó morzsáig.

Hozzávalók 16 darabhoz:
2,5 csésze liszt
1/2 csésze tej
1/2 csomag szárított élesztő
2 teáskanál cukor
2 kávéskanál só
1 evőkanál olaj
4 darab virsli

A tejet és a cukrot felmelegítjük, belekeverjük az élesztőt és 5 percre félre tesszük.
1,5 csésze lisztet és a sót alaposan elkeverjük, hozzáadjuk az élesztős tejet, az olajat és alaposan összekeverjük. Fokozatosan hozzádolgozzuk a maradék lisztet, sima tésztává dagasztjuk (akkor jó, ha rugalmas, de már nem ragad), folpackkal letakarjuk és meleg helyen duplájára kelesztjük.
Egy sütőlemezt kibélelünk sütőpapírral, a sütőt 200°C-ra előmelegítjük.
A virsliket elnegyedeljük. A tésztát lisztezett deszkára borítjuk, vékonyra nyújtjuk, és 16 darabra vágjuk. A virsliket tésztába tekerjük, és egymástól kellő távolságra helyezzük a tepsiben. Sülés közben a duplájára fog dagadni.
A tetejüket lekenhetjük tejjel vagy lazán felvert tojássárgájával és megszórhatjuk reszelt sajttal, szezám- vagy köménymaggal.
20-25 perc alatt sül szép aranybarnára.

Kínálhatunk mellé mustárral elkevert, sóval és borssal ízesített kefirt vagy joghurtot mártogatósnak.

2013. január 6., vasárnap

A klasszikus olasz: Pasta alla Carbonara

Bizonyos kultúrák zsenialitása abban rejlik, hogy a lehető legegyszerűbb alapanyagokból a lehető legfinomabb fogást varázsolják az asztalra. Számomra ilyen az olasz konyha: vesz ezt-azt, fazékba dobja, és csiribú-csiribá, megtörténik a mágia: hatalmas tálakban pillanatok alatt laktató, finom, élettel teli ételek gőzölögnek.
A carbonara pontosan így készül. Szalonna, tojás és fekete bors szentháromságából. Az alkímiát, ahogy a nyers tojás selymes tésztaszósszá lényegül, elvégzi a természet.
Ajánlható kezdő szakácsoknak, időhiánnyal küszködőknek, gyakorlatlan konyhatündéreknek, éheseknek, alacsony költségvetéssel rendelkezőknek, tésztaimádóknak, csábítóknak, olasz-rajongóknak...  egyszóval mindenkinek!

Hozzávalók 2 személyre:
300 g tészta (szerintem a legjobb spagettivel, de amikor a fotó készül, csak mini-makaróni volt itthon)
5 szelet füstölt húsos szalonna
3 tojás sárgája
frissen őrölt fekete bors
hogy fokozzuk az élvezeteket:
0,5 dl tejszín
reszelt parmezán

A tésztát sós, lobogó vízben készre főzzük.
A szalonnát felkockázzuk, zsírjára sütjük. Ha túlságosan száraz lenne, öntsünk a serpenyőbe egy kevés olajat. A tojások sárgáját villával verjük fel, majd adjuk hozzá a tejszínt és a parmezánt. (Ez már csak extra, ha a klasszikus, letisztult receptet követjük, el is hagyhatjuk.)
A kész tésztát szűrjük le és azon melegében keverjük össze a felvert tojásokkal, illetve a megsütött szalonnával. Tovább sütni, főzni nem szabad! A forró tészta mártássá alakítja a tojást. Ha nem elég sós - ez a szalonna és a parmezán függvénye - sózzuk meg.
Szórjuk meg bőségesen frissen őrölt fekete borssal, ettől lesz carbonara, vagyis szénégető módon "szenes".

2013. január 2., szerda

Mangó chutney

Az indiai konyha egyik jellegzetessége a chutney (csatni), ami fűszerekből, illetve zöldségekből, gyümölcsökből készül. Egyszerre lekvár, savanyúság és mártás, ezért elsősorban más ételek mellé fogyasztják.
A mangócsatni illatos gyümölcsből, cukorból, csípős chiliből, savanykás almaecetből, csipetnyi sóból, kesernyés gyömbérből és pikáns fűszerekből készül, így egyesítve mind az öt alapízt.
Sült húsok, halak, tenger gyümölcsei mellé kínáljuk.

Hozzávalók:
3 nagy zöld (nem túl érett) mangó
3 gerezd fokhagyma
2 evőkanál friss, reszelt gyömbér
2 kisebb chilipaprika
1,8 l víz
5 evőkanál almaecet
10 evőkanál nádcukor
2 teáskanál currypor
3 kávéskanál só
3 in 1 zselésítő

A mangót hámozzuk meg, húsát vágjuk le a középen lévő nagy magról, és kockázzuk fel. Sózzuk le és tegyük félre.
A fokhagymát aprítsuk fel. A chili ereit, magjait kaparjuk ki, és vágjuk nagyon vékony csíkokra.
A vizet az ecettel és a cukorral forraljuk fel, adjuk hozzé a gyömbért, a fokhagymát, a curryt, végül pedig a mangót. Néhányszor megkeverve főzzük 30-40 percig.
Botmixerrel egy kicsit törjük össze a gyümölcsöt, de ne teljesen. A chutney darabosabb állagú, mint egy hagyományos lekvár.
Keverjük hozzá a chilipaprikát és a zselésítőt. Kevergetve főzzük további 8-10 percig.
Forrón töltsük steril üvegekbe.

(A zselésítőt elhagyhatjuk, akkor azonban kevesebb vizet használjunk.)

2013. január 1., kedd

Hirtelen felindulásból elkövetett újévi malackodás

A hirtelen felindulásból elkövetett sütés hátránya, hogy átgondolatlanul, felkészületlenül, sőt, a megfelelő alapanyagok nélkül lát neki az ember a kivitelezésnek. Így pedig rögtönözni kényszerül.
Ezért én most Sherlock Holmes-i leleményességgel alkottam újévi malac-sütiket, még a drágakőcsipeszemet is bevetettem. Bár unokaöcsém szerint kár volt, mert akárhogy is igyekeztem, "nyomi" malackák sikeredtek... (Remélem, nem kritikusnak készül a gyerek.)

Karácsony táján krimi lázban égek (talán az áhítat ellensúlyozása végett), így Agatha Christie egy rigmus erejéig megihletett:

Tizenkét kicsi szerencsemalac

Tizenkét kicsi szerencsemalac újév napján született,
egyiket Peti falta be, így maradt tizenegy.

Tizenegy kicsi szerencsemalac vidám rózsaszín,
marcipánba harapott Gábor, s maradt már csak tíz.

Tíz kicsi szerencsemalac a családi kedvenc,
Hajni szeretett egyet, és megmarad kilenc.

Kilenc kicsi szerencsemalac lencse után jó,
anyu választ egyet, így nem marad csak nyolc.

Nyolc kicsi szerencsemalac nem igényelt varázsigét,
egyet én eszem meg, így maradt már csak hét.

Hét kicsi szerencsemalac sorsa ingatag,
egy Ádámhoz került, nem maradt csak hat.

Hat kicsi szerencsemalac szomszédolni jött,
Pali félretett egyet, és így maradt meg öt.

Öt kicsi szerencsemalac, szájában lóherék,
egy után Kati nyúl, s nem maradt csak négy.

Négy kicsi szerencsemalac gazdáit várom,
Eni lett az egyik, s maradt már csak három.

Három kicsi szerencsemalac mázlit hozni jő’,
egyet Ádám kap ki, s megmaradt kettő.

Két kicsi szerencsemalac végzete után megy,
Dórinak is jut egy, és fennmaradt még egy.

Egy kicsi szerencsemalac vígan integet,
András kapja az utolsót, már többen nincsenek...

a nyomozati tetthely
Hozzávalók:
12 darab tetszőleges muffin
(bármivel ízesíthetjük, én kakaóport, fehércsoki-forgácsot, csokoládépasztillát, cukrozott narancshéjat kevertem a tésztába)
az egyik muffinba még sütés előtt elrejtettem egy szerencsehozó pénzérmét
sárgabaracklekvár
rózsaszínű marcipánmassza
csokoládéforgács
zöld cukorlevelek

A rózsaszín marcipánmasszát fehérből és egy kevésnyi vörösből állítottam elő. Tizenkét adagra osztottam, majd két sütőpapír között vékonyra nyújtottam.
A muffinokat ecsettel megkentem lekvárral, és beborítottam a marcipánnal.
A malacok orra marcipánnal burkolt csokoládépasztilla, szemük  étcsoki forgács.
A négylevelű lóherék a karácsonyi díszítőcukorból kiválogatott mini zöld fenyőfák.

A malacok minden fogyasztójuknak egész évre szerencsét hoznak, de a pénzt rejtő malac kiválasztása extra mázlit jelent. A felfedezője pedig... na, vajon ki lehet?

3/3: Korhely saláta

A harmadik Zita barátnőm édesanyjának a receptje. Egyaránt alkalmas szilveszteri éhség- vagy újévi másnaposság csillapítására.

Hozzávalók:
300 g savanyú káposzta
3 db jó minőségű virsli
fél fej lilahagyma
fél chilipaprika
5 evőkanál házi majonéz
2 evőkanál tejföl
só, bors

A virslit megfőzzük, majd felkarikázzuk.
A lilahagymát vékony félkarikákra vágjuk. A chili magjait eltávolítjuk, felaprítjuk. A majonézt elkeverjük a tejföllel, sóval és borssal ízesítjük.
A káposztát összekeverjük a virslivel, a hagymával, a chilivel, végül beleforgatjuk a tartármártásba. Legjobb, ha előző nap elkészítjük, hogy az ízek összeérjenek. Tálalásig hűtőszekrényben tartjuk.

2/3: Joghurtos lencsesaláta

A második saláta alapja az újévi lencse, aminek fogyasztása a hagyomány szerint gazdagságot ígér az elkövetkezendő évre. Jó alternatíva lehet a főzelékre vagy a levesre.

Hozzávalók:
1 doboz konzerv lencse
fél fej lilahagyma
citromlé
olívaolaj
só, bors
1 nagy evőkanál édes chiliszósz
3 evőkanál házi majonéz
5 evőkanál joghurt
chilipor
apróra vágott koriander

A lencsét alaposan lecsepegtetjük.
A citromlevet elkeverjük sóval, borssal és az olajjal.
A hagymát apróra vágjuk, és hozzáforgatjuk a citromos-olajos öntethez. Belekeverjük a lencsét és a chiliszószt.
A majonézt elkeverjük a joghurttal, csipetnyi sóval, chiliporral és korianderrel ízesítjük. A lencsére öntjük és tálalásig hűtőszekrényben tartjuk a kész salátát.

1/3: Tojássaláta

Az első saláta rendkívül egyszerű: tojás és tartármártás.

Hozzávalók:
5 db tojás
só, bors
3 evőkanál házi majonéz
5 evőkanál tejföl
apróra vágott metélőhagyma

A tojásokat 10 perc alatt keményre főzzük. Meghámozzuk és felkarikázzuk őket.
A majonézt összekeverjük a tejföllel, sóval, borssal és metélőhagymával ízesítjük, majd a tojásra öntjük. Óvatosan összeforgatjuk és tálalásig hűtőben tartjuk.

Házi majonéz: 1-ből 3 saláta

Szilveszteri bulik elmaradhatatlan asztalra való kelléke a saláta. Most egy adag majonézből három különböző készült: pikáns korhely, lágy tojásos és ízletes lencse.
A képek cseppet kékes árnyalatúak lettek, mert úgy megörültem az év végi ragyogó napsütésnek, hogy beállítás nélkül rohantam ki fotózni, miközben a gép a benti fényviszonyokhoz igazodott.
Szemernyi szilveszteri szürrealizmus...

Hozzávalók 2 adag majonézhez:
2 tojás sárgája
2 kávéskanál mustár
citromlé
só, bors
kb. 2,5 dl olívaolaj

A tojássárgáját, a mustárt, a citromlevet, sót és borsot alaposan összekeverjük.
Az olajat vékony sugárban kezdjük hozzáönteni, miközben folyamatosan keverjük. Mikor a tojás és az olaj összevegyül (szakszóval élve emulziót képez), bátrabban adagolhatjuk az olajat.
Jó tanács az Ételkészítési ismeretek tankönyvből: "A jó majonéz a habosra kevert vajhoz hasonló. Amennyiben készítés közben a tojás és az olaj különválik, akkor egy tojássárgájából és mustárból kezdjük kezdjük újból a készítést, és az összefutott anyagot a jól indított majonézhez adagolva felhasználhatjuk."
salátavariációk