2010. június 20., vasárnap

Egy utazás ízei: Svédország - bevezető

Megjártuk Svédországot. Rövidre sikeredett túra volt, de annál többfélét kóstoltunk. A helyi ízekre voltunk kíváncsiak, ezért Körösztanyám igazi svéd fogásokkal várt bennünket.
A skandináv konyha leginkább húsokra és tengeri finomságokra épül. A halat nagyon sokféleképpen készítik: nyersen, pácolva, füstölve, főzve, sütve, marinírozva.
Ettünk borsos és kapros füstölt makrélát, isteni füstölt lazacot, olajos-füstölt kagylót, készen kapható majonézes ráksalátát, tubusos formában kapható böcklingpastej-t (sós füstölt hering pástétom).
A grillezett lazacot Unokatesóm készítette, zöldséges-burgonyasalátával kínálta: volt benne zöldspárga, apró hónapos retek, lilahagyma, rukkola, salátakeverék és mozzarella. A hollandi mártás porból készült hozzá. A svédek a szószok és az öntetek mesterei: hideg-meleg, édes-sós, húsra-salátára való, minden (szinte) készen kapható.
A tévé-főzőcske népszerűsége ellenére a svédek nem főznek. Minden van a boltban készen, félkészen. Előre befűszerezett hús, majonézes salátakeverékek, sőt, amin a legjobban megdöbbentem: lesütött, csomagolt palacsinta is! Az egyenjogúságba nem fér bele, hogy a nő munka után hazamegy, feltűri a ruhaujjat, a tenyerébe sercint, és nekiáll főzőcskézni. A férfiak jó része viszont nem emancipálódott még annyira, hogy betöltsék ezt az űrt...
Szorgos IKEA-látogatók körében is ismert fogás a köttbullar, vagyis a svéd húsgombóc. Barna mártással, pirosáfonya dzsemmel és főtt burgonyával tálalják. Ez az ebéd a valósághűség kedvéért valódi svéd-módra készült, vagyis előre csomagolt húsgolyóból, bolti lekvárból, tejjel kikevert szószból. Az otthoni elkészítés sem túl bonyolult, ezzel a recepttel még jelentkezem.
A délutáni kávézás szokása nagyon elterjedt, bár a németes csepegtetős-filteres, vagyis  alig-koffeines, tartalmatlan kávé nem épp a kedvencem, de a mellé kínált sütiket annál jobban kedvelem. A kávézói süti-kávé párosítás azonban nem olcsó: 50 korona, vagyis majdnem 1500 Ft! A fenti kép a bolti változat, létezik otthoni verzió is:
Finom, kelt tészta, fahéjjal vagy vaníliával, szórócukorral díszítve. Ennek a receptjét is leírom majd. Frissen a legjobb, de a maradék akár le is fagyasztható, és megmelegítve remek váratlan-vendég váró.
A gyümölcsök közül főként fekete és vörös áfonyát, egyéb bogyós gyümölcsöket és almát használnak. A gyümölcspástétom egy nagyon gyorsan elkészíthető édesség, vaníliaszósszal isteni. Recept erről is hamarosan olvasható.
A skandinávok egyik legfontosabb ünnepe a midsommar, vagyis a nyári napforduló. Speciális süteménye is van a Szentivánéjnek: piskóta eperlekvárral, vaníliapudinggal, sok-sok tejszínhabbal, friss eperszemekkel díszítve:
A végére hagytam az egyik személyes kedvencemet: a rákszendvicset. A pitakenyérhez hasonlító, enyhén édeskés ízű péksütemény majonézzel, főtt tojással, főtt garnélával és kaporral gazdagon megrakva:
Folytatása hamarosan!

3 megjegyzés:

  1. Szia Eszter! Gratulálok, remek képeket csináltál és bizony ügyesen megfogtad a svéd konyha "lelkét". Ha további recept változatokra van szükséged, akkor szivesen küldök. Kár, hogy nem volt alkalmunk egy kis igazi beszélgetésre...Szeretettel puszillak Magdi

    VálaszTörlés
  2. Kedves Magda! Nagyon köszönöm! Igen, kérek majd még recepteket, de most "kipihenjük" a sok halkészítményt egy kis hazai ízzel! :)) Külön köszönöm a midsommar tårta-t és a vanilj bollar-t!!

    VálaszTörlés