2013. február 10., vasárnap

Sakktábla-szendvics

Még mindig megszállottan lapozgatom az Ínyesmestert, és találtam egy farsangi bulira való ötletet. A hozzávalókból következően húsvétra is kiváló. Gyerekes korszakomra visszatekintve, pedig száz százalékig biztos vagyok benne, hogy gyerekzsúron is tarolhatunk az ötlettel, mert a gyerekőcök megőrülnek a pici falatokért, amiket fogpiszkálóra tűzve dobálhatnak a szájukba. Természetesen a szendvics szabadon variálható, én igyekeztem valami korabelit rápakolni.
Figyelem, a receptet kizárólag birkatürelműeknek és pepecselni imádóknak ajánlom!

Hozzávalók a hasés-tojáskrémes verzióhoz:
puha szeletelt kenyér
főtt sonka (fele lehet füstölt marhanyelv is)
főtt tojás
libazsír
mustár
vajkrém
só, bors
őrölt kömény

A főtt tojást még melegen villával összetörjük, belekeverjük a libazsírt, végül sóval, borssal, köménnyel és mustárral ízesítjük.
A sonkát ledaráljuk, vagy nagyon apróra vagdaljuk. Ha kell, ezt is sózzuk-borsozzuk. (Ha nagyon száraz lenne a sonka egy kevés majonézzel fellazíthatjuk.)
A szeletelt kenyér héját levágjuk, vékonyan megkenjük vajkrémmel.
Egyik szeletet tojáskrémmel, másikat sonkapéppel borítunk be, majd a kés lapjával jól rányomkodjuk a feltéteket.
Egyforma kockákra szeljük a kenyereket (elnyolcadoljuk), és sakktáblaszerűen váltogatva – tojásos és sonkás – rakjuk tálra.
A miniszendvicseket díszíthetjük paradicsomszelettel, uborka- vagy csemegeuborka-karikával, fodros petrezselyemmel.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése