2013. október 27., vasárnap

Tabbule, arab petrezselyemsaláta

Kívánságra készült, a recept hozzá egyenesen Dubaiból, az unokanővérem férjétől érkezett.
Sosem kóstoltam előtte, azonnal megszerettem. Nagyon egyszerű, és aki kedveli a petrezselymet, rajongója lesz ennek az ételnek.
A Közel-Kelet egyik legismertebb fogása, előételként, vagy inkább csipegetni valóként (mezze) fogyasztják, de nálam most sóval, borssal és egy kevés citrommal ízesített, alufóliában párolt hal körete lett.

Hozzávalók:
3 csokor petrezselyem
fél csokor menta
1 csomag újhagyma (nem kaptam, helyette egy fél vöröshagymát tettem bele)
3 szem lédús paradicsom
100 g bulgur (tört búza)
1 dl friss citromlé
1,5 dl extra szűz olívaolaj
só, frissen őrölt fekete bors

A bulgurt kétszeres mennyiségű enyhén sós vízben megfőztem.
A petrezselymet és a mentát felaprítottam, a hagymát és a paradicsomot nagyon apró kockákra vágtam. Némely recept ír bele uborkát is, nálam most az kimaradt.
A földfűszereket, a zöldségeket és a bulgurt összekevertem, sóval, borssal, olajjal és citromlével ízesítettem. 2-3 órát legalább érdemes állni hagyni, hogy összehangolódjanak benne az ízek.

Borajánló: olyan borvidékre kalandoztunk, ami ritkán fordul elő nálam, de érett gyümölcsösségével, telt zamatával remekül illet a menüsorba.
Font Pincészet, Ezerjó Selection, 2009
Tabbule köretként, párolt hallal

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése