2011. május 23., hétfő

Etyeki Pincefesztivál és egy különleges burgonyarecept

A hét végén Egyeken jártunk, a IX. Pincefesztiválon. Ide normale esetbe az ember borkóstolás céljából látogat. Na de kérem szépen, hol vagyunk mi a normale kategóriához képest? Úgy történt ugyanis, hogy péntek este alaposan kikóstoltuk magunkat a Borbárban, úgyhogy vasárnap már inkább csak kirándulni és a boron kívül mindenféle mást kóstolni vágytunk...
Például mézet. A környező Pátyról Monori Attila mézkülönlegességeit. Mézontófű-mézet. Gesztenyemézet. Meg igazi kuriózumként mustármézet. Ez utóbbi vált főszereplővé a mai vacsorámon.
 
Meg sajtot. Zöldfűszereset, aszalt paradicsomos-bazsalikomosat, medvehagymásat, füstöltet, frisset, hosszan érleltet.
 Voltak akik harmonikával és jó hangulattal készültek.
 És voltak, akik ebből a malacsültből csemegéztek.
 A nyári melegbe télies hangulatot a szállingózó nyárfavirágzat lopott.
Visszatérve a mustármézhez. Nem túl édes, eszméletlenül pikáns! Rögtön, mikor belekóstoltam, tudtam, hogy tökéletes pác lesz a mézes-mustáros húsokhoz. Igen ám, de nem volt itthon hús, csak egy fél kilónyi újkrumpli. Édes ízű krumplihoz csak egyszer volt szerencsém, Japánban. Ott az édesburgonyát vágták hasábkrumpli-formára, pluszként cukormázba hempergették. És ha valaki gyanútlanul rósejbniként harapott bele, hát, hogy is fogalmazzak finoman? Eléggé meglepődött. Ezután az élmény után most mégis valami édes-pikáns ízzel kísérleteztem...
A fél kg újkrumplit megmostam, egyforma darabokra vágtam. 2 teáskanál mustármézet és ugyanannyi dijoni mustárt, chilit, apróra vágott petrezselymet és olajat összekevertem. Beleforgattam a krumplit, és tepsibe borítottam. Sóztam, borsoztam. Gerezdekre szedett fokhagymát dobtam mellé, és ropogósra sütöttem. Surimit pirítottam mellé, és tartármártással, ecetes uborkával ettem. Finom volt!

2011. május 22., vasárnap

(G)asztrológia


Díjat kaptam

Foodafok lepett meg ezzel a díjjal. Nagyon köszönöm az elismerést!
És köszönet Nektek is, hogy itt vagytok, olvastok, látogattok!

2011. május 20., péntek

Sajtos zöldségpuffancs

Valahogy megint úgy alakult az ebéd, hogy a rendelkezésre álló alapanyagokból több személyre kellett varázsolni valamit. Volt itthon brokkolim, sárgarépám, de ha egyszerűen csak megsütöm őket, éppen hogy csak jól lakunk volna ketten. Így valami tartalmasabbat hoztam össze: zöldségfasírtot. Bármilyen zöldséggel variálható, kerülhet bele gomba, cukkini, tök, vagy akár karalábé is. 

Hozzávalók:
600 g burgonya
200 g brokkoli
120 g sárgarépa
1 fej vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
só, bors, fűszerkömény
petrezselyem, kakukkfű
1 kk. ételízesítő
1 ek. citromlé
100 g reszelt sajt (pl. Gouda)
4-5 ek. liszt
100 g fetasajt
125 g natúr joghurt
2 ek. tejföl
pár csepp citromlé
kapor
olaj a sütéshez

1. A burgonyát meghámozzuk, felkockázzuk, sós vízben puhára főzzük. Külön lábosban, szintén sós-ételízesítős vízben a rózsáira szedett brokkolit is megfőzzük.
2. Nagy lyukú reszelőn lereszeljük a megtisztított sárgarépát, a sajtot, apróra vágjuk a hagymát és a fokhagymát. Kevés olajon megdinszteljük a hagymát, majd hozzáadjuk a fokhagymát, végül a répát. Sóval, borssal, köménnyel és a zöldfűszerekkel ízesítjük. Meglocsoljuk az evőkanálnyi citromlével. Mikor megpirult, húzzuk le a tűzről, és keverjük hozzá az apróra vágott, főtt brokkolit.
3. Krumplinyomóval törjük össze a burgonyát, keverjük bele a sajtot és ha már langyosra hűlt, dolgozzuk hozzá a felvert tojást. Mehet bele a zöldségkeverék, és annyi liszt, hogy formázható masszát kapjunk. Egy evőkanállal vegyünk ki a masszából, formáljunk lapos pogácsákat, forgassuk meg egy kevés lisztben és bő, forró olajban süssük aranybarnára. Itassuk le róla a felesleges zsiradékot.
4. A fetasajtot villával törjük össze. Adjuk hozzá a joghurtot, a tejfölt a citromlevet és a kaprot. Ezzel az öntettel, friss salátával vagy ecetes céklával kínáljuk a puffancsokat.

2011. május 19., csütörtök

Wokban sült zöldséges-tojásos tészta...

...aminek az égvilágon semmi köze Japánhoz. Csak halványan hasonlít. Sóhajnyit emlékeztet... Én legalábbis az ilyen ízek kapcsán intenzíven magam elé képzelem a térképen kockásra mintázott rizs- és babföldeket, a párhuzamosan futó utakat és csatornákat, az éjjel megvilágított eper-fóliasátrakat, az örökké elvarázsoló torii kapukat, a Joyfull-feliratokat... huh! Ha belelendülök, rámegy a poszt Japán címszavakban történő bemutatására. Vissza a vacsorámhoz! Készítettem már yakisobát, ez is olyasmi, csak gomba és tojás is került bele. Laktató, gyors és finom.
Végül azoknak, akik érti, miről beszélek:" Chizu de oshiete kure masen ka?" ;)

Hozzávalók (szerintem kétszemélyes adag lesz belőle):
2 db sárgarépa
2 nagyobb fej gomba (csiperke)
2 szál újhagyma
4-5 levél káposzta
rizstészta (1 csomag negyede, négy kockának van csomagolva)
2-3 ek. szójaszósz
2-3 ek. ketchup
1 ek. cukor
2 tojás
só, bors, chili
olaj

1. A gombát meghámozzuk, felszeleteljük. Az újhagymát karikákra, a sárgarépát hosszú, vékony szeletekre, a káposztát csíkokra metéljük.
2. A rizstésztához vizet forralunk, a tésztára öntjük, 7-8 percig állni hagyjuk, majd leszűrjük.
3. A wokba (vagy ha nincs nagyobb teflonserpenyőbe) olajat hevítünk, belezúdítjuk a zöldségeket, és 8-10 percig pirítjuk őket. Borssal, chilivel ízesítjük. Sózni a végén érdemes, mert a szójaszósz önmagában is elég sós! Felöntjük a szójaszósszal, megszórjuk cukorral, hagyjuk benne karamellizálódni a zöldségeket. Végül ketchuppal ízesítjük.
4. Lazán felverjük a tojásokat egy kevés sóval, és a zöldségekhez öntjük. Összesütjük a tojással és tálaljuk. Ha van egy kevés ecetes gyömbérünk, kínáljuk mellé, jól harmonizál az édes-sós ízekhez.

2011. május 17., kedd

Füstölt lazac krém

Pár szelet füstölt lazac maradt a múltkori ebédből. Nagyon szeretem majonézzel megkent pirítóssal, pár csepp citromlével, de négy embernek már kevés lett volna vacsorára. Így kiadósabb lazackrém lett belőle. Pontos mennyiségeket nem tudok, mert csak beledobáltam a hozzávalókat a turmixba, tekertem rajta párat, és már ettük is. Pirítóssal, uborkával, teával...

4-5 szelet füstölt lazacot, 2-3 evőkanál vajat, sót, borsot, friss kaprot turmixba dobáljuk, krémesítjük. Citromlével ízesítjük. A legvégén majonézt és néhány evőkanál tejfölt keverünk hozzá, és már fogyaszthatjuk is.

2011. május 16., hétfő

Epres-mascarponés charlotte

Újabb szülinapi torta. Végre egy igazán kedvemre való, én az ilyen gyümölcsös-krémes tortákat preferálom. Elkészítése gyors, ha ketten dolgozunk össze ráadásul szórakoztató, az összeállítása pedig valódi nosztalgia: visszarepít hajdanvolt építkezős gyerekkoromba...
Isten éltesse a tegnap huszonhárom évest! :)

Hozzávalók:
~300 g babapiskóta
500 g mascarpone sajt
750 g eper
6 dl tejszín
1 citrom
3 csomag habfixáló
4-5 kanál eperlekvár
1 bögre tej
2 ek. vaníliaaroma
porcukor
2 ek. apróra vágott, natúr pisztácia

1. A babapiskóta egyharmadát apróra tördeljük, vaníliaaromával ízesített tejbe mártjuk és beborítjuk vele egy kapcsos tortaforma alját. A többi piskótát szépen felsorakoztatjuk a forma szélén, mint egy mesebeli sütemény-léckerítést. Az építőmunkához kézügyesség, türelem és legó-múlt ajánlott.
2. Az eperlekvárt 10 szem eperrel összeturmixoljuk, és a kétharmadát ecsettel szétoszlatjuk az alsó piskótarétegen. Ezen a ponton már egészen hasonlít a tortakészítés egy házmodellezéshez. Most jön a kötőanyag feltöltése:
3. A tejszínt kemény habbá verjük, hozzáadjuk a habfixálót, porcukorral ízesítjük. Harmadát félretesszük a díszítéshez, a többit összeforgatjuk a mascarponéval, a reszelt citromhéjjal, a citrom levével. Kóstoljuk, és ha kell még, porcukrozzuk. Ha szemfülesek vagyunk, ezt a momentumot már az elején elvégezzük, így gyorsan a babapiskóta keretbe önthetjük, és nem kell siva-szerűen 4-6-8 kézzel egyszerre keverni és támasztani. A habarcsolás a következőképpen néz ki: egy réteg krém, egy sor negyedelt eper, újabb krémréteg, újabb eper. Végül tejszínhabbal tetőfedjük.
4. Díszítésnek félbe vágott száras epret, maradék eperpürét és pisztáciát használunk. Én csigavonalat csöpögtettem a püréből és a sétaút belsejét pisztácia-morzsákkal szórtam fel. Körbe eperkatonákat sorakoztattam.
5. 4-5 órára, vagy akár egy egész napra hűtőbe tesszük dermedni. Óvatosan leemeljük a tortaforma szélét. Vastag selyemszalaggal átkötjük - ez természetesen elhagyható. Élvezeti értékéből nem, esztétikaiból talán veszít egy keveset.