Idén a hagyományos rántott hal mellett döntöttem, de az uncsi panírt feldobtam egy kis fűszerezéssel.
Hozzávalók:
afrikai harcsafilé
száraz császárzsemle
tojás
(dijoni) mustár
parmezán
liszt
só, bors
apróra vágott kapor, petrezselyem
olaj a sütéshez
A császárzsemlét reszeljük le, sokkal finomabb, mint a bolti morzsa.
A tojást a mustárral, reszelt parmezánnal és a zöldfűszerekkel verjük fel.
A halszeleteket sózzuk, borsozzuk, majd forgassuk meg lisztben, a fűszeres tojásban végül a zsemlemorzsában.
Olajban süssük ki a halszeleteket.
Majonézes krumplisalátával a legfinomabb!
Borajánló: St. Ilona Somló, Olaszrizling 2009
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: karácsony. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. december 26., csütörtök
2013. december 10., kedd
Édes narancslekvár pikáns felhanggal
Kérem, aki ilyen narancslekvárt kap tőlem karácsonyra, az tegyen úgy, mintha nem látta volna ezt a bejegyzést! Köszönöm! :)
Szóval, elkészült a narancslekvár - tündérkijájlány nyelven szólva najancslepkár.
Két dolgot állapítok meg minden egyes lekvárfőzés alkalmával:
1. soha többet, mert még a plafon is ragad a gyümölcstől
2. legközelebb is, mert ez isteni lett!!
A két megállapítás paradoxonnak tűnik, de nem az. A konyhatakarítástól a kóstolásig megváltozik az ember viszonyulása a lekvárhoz.
Hozzávalók:
kb. 3,5 kg narancs
kb. 750 g cukor
egy rúd vanília
1 csomag 2:1 zselésítő
A narancsokat alaposan megmostam (forró víz, tiszta dörzsi szivacs), majd zöldséghámozóval vékonyan lehámoztam a héját.
A fehér hártyát levagdostam a gyümölcshúsról, azt felkockáztam, lecukroztam, hozzákevertem a narancshéjat, a vaníliarudat, és úgy másfél órán keresztül kis lángon, gyakran megkeverve főztem.
Kiszedtem a vaníliát, botmixerrel összetörtem a lekvárt, hozzáadtam a zselésítőt, és újabb kevergetős 10 perc főzés következett.
Kimosott, kiszárított üvegekbe töltöttem, forrón fejre állítottam őket.
Hat darab sorszámozott példány lett belőle.

2012. december 31., hétfő
Gesztenyés-aszalt szilvás pulykamell
Nálunk minden évben hal van karácsony vacsorára. Idén sem maradt el, háromféle is készült: rántott ponty, vajban sült cápaharcsa és lazac. De egy kis változatosság nem áthat, ezért került az asztalra ez a fűszeres gesztenyével és puha aszalt szilvával töltött pulykarolád.
Hozzávalók:
1 kg pulykamell
250 g natúr gesztenyemassza
100 g aszalt szilva
só, bors, fűszerkömény
zsálya, chili, szerecsendió, petrezselyem
fél zsemle
tej
200 g bacon
A pulykamellet vékonyan felszeleteljük, a szeleteket kiklopfoljuk. A sót, borsot és a fűszerköményt összekeverjük, ezzel szórjuk meg a hússzeleteket.
A zsemlét felkockázzuk és langyos tejbe áztatjuk.
A gesztenyét villával összetörjük, kevés sóval, borssal, chilivel, zsályával, reszelt szerecsendióval, apróra vágott petrezselyemmel ízesítjük. Hozzákeverjük a beáztatott zsemlét.
Az aszalt szilvákat elnegyedeljük.
Két roládot készítünk: a baconcsíkokat egymás mellé helyezzük, erre fektetjük a pulykaszeleteket, megkenjük a gesztenyemasszával, megszórjuk aszalt szilvával, majd óvatosan feltekerjük. Alufóliába szorosan becsavarjuk, és 200°C-os sütőben kb. egy óra alatt készre sütjük.
Tálalhatjuk melegen vagy hidegen is.

| hústekercs, Peti perspektívájából |
Címkék:
húsétel,
karácsony,
szárnyasból,
ünnepi
Mákos guba torta
A klasszikus mákos gubából tulajdonképpen úgy lesz torta, hogy kör alakú formában sütjük meg.
Hozzávalók:
1 liter tej
10 kifli
200 g cukor
250-300 g darált mák
3 tojás sárgája
1 rúd vanília
1 dl tejszín
vaj a tortaforma kikenéséhez
A vaníliarudat félbe vágjuk, magjait kikaparjuk. Ezzel és a cukorral felmelegítjük a tejet, annyira elegendő, hogy a cukor feloldódjon.
A kifliket előbb karikákra, majd kisebb kockákra vágjuk, alaposan összeforgatjuk a mákkal.
A tojásokat elkeverjük a tejszínnel, hozzáadjuk a cukros tejet, végül nyakon öntjük vele a mákos kiflit.
Egy tortaformát alaposan kikenünk vajjal, és belesimítjuk a tejes-mákos-kiflis keveréket.
200°C-ra előmelegített sütőben 20 perc alatt készre sütjük.
Kínálhatjuk egy kevés meggy- vagy ribizlilekvárral, vaníliafagylalttal, sodóval, borkrémmel.

| főzés közben (photo by Peti) |
2012. december 20., csütörtök
Karácsonyi muffin, avagy a világ leglassabban készülő süteménye
Hallottatok már olyan süteményről, ami majdnem másfél év alatt készül el? Nem? Pedig van ilyen! Éppen most pályázok vele a Guinness-be...
Na jó, maga a muffin roppant egyszerű, a hiba az én készülékemben (fejemben) volt.
Egyszerűen megfeledkeztem a megígért süteményről. De hát mire való a karácsony, ha nem arra, hogy az ember jóvá tegye a hibáit?
Így elkészült végre ez a valódi gyerek-álom sütemény. Mint a Mikulás zsákjában, ebben is van minden jó, ha nem is piros alma meg mogyoró, de illatos mézeskalács-fűszer, puha marcipán és színes-ropogós cukor.
Kedves Gergő, ezúton is köszönöm a türelmet! Kívánok Neked és családodnak békés-édes karácsonyt!
Hozzávalók:
60 g vaj
30 g cukor
1 evőkanál vaníliás cukor
2 evőkanál méz
csipet só
1 tojás
3 evőkanál tej
1 evőkanál kakaópor
1/2 evőkanál mézeskalács-fűszerkeverék
130 g liszt
1 kávéskanál sütőpor
2 evőkanál darált mandula vagy dió
100 g marcipán
2 evőkanál sárgabaracklekvár
3 evőkanál porcukor
1 evőkanál citrom- vagy narancslé
karácsonyi díszítőcukor
A puha vajat a cukorral, vaníliás cukorral, sóval és mézzel habosra keverjük. Beledolgozzuk a tojást és a tejet.
A lisztet elvegyítjük a kakaóporral, a sütőporral, a fűszerkeverékkel, majd fokozatosan a vajas masszához adjuk. Legvégén belekeverjük a mandulát.
A sütőt 175°C-ra előmelegítjük.
A masszát a muffinos tepsi mélyedéseibe kanalazzuk. Kb. 20-25 perc alatt készre sütjük.
A marcipánt két sütőpapír között kinyújtjuk és köröket szúrunk ki belőle.
A kihűlt muffinokat félbe vágjuk. Az alsót megkenjük lekvárral, erre jön egy marcipánkorong, majd újabb adag lekvárral ráragasztjuk a tetejüket.
A citromlevet elkeverjük porcukorral, bevonjuk a muffinok tetejét, végül megszórjuk díszítőcukorral.

2012. december 16., vasárnap
Asztrológus, ha mézeskalácsot süt...
Az eredeti recept is nagyon finom (nagynéném specialitása), de én felturbóztam egy kis naranccsal és mandulával. Karácsony reggeli kávéhoz nélkülözhetetlen!
Hozzávalók:
450 g liszt
350 g porcukor
150 g méz
3 tojás
1 csapott evőkanál mézeskalács-fűszerkeverék
2-3 evőkanál mandulaforgács
1-2 evőkanál kandírozott narancs
1 kávéskanál szódabikarbóna
csipet só
1 kávéskanál citromlé vagy ecet
1 evőkanál étkezési keményítő
A lisztet 200 g porcukorral, a fűszerkeverékkel, sóval és szódabikarbónával alaposan elkeverjük.
Közepére mélyedést készítünk, ebbe tesszük a mézet, 2 egész tojást és egy tojás sárgáját, végül a mandulát és a narancsot.
Alaposan összedolgozzuk a tésztát és letakarva, szobahőmérsékleten egy éjszakát pihentetjük.
Másnap lisztezett deszkán ujjnyi vastagra nyújtjuk a tésztát, és különböző formákat szúrunk ki belőle.
180°C-ra előmelegítjük a sütőt.
A süteményt sütőpapírral bélelt lemezre tesszük, és kb. 10 perc alatt készre sütjük.
A megmaradt tojásfehérjét félkeményre verjük. Fokozatosan hozzáadagoljuk a keményítővel elkevert maradék (150 g) porcukrot, végül pedig a citromlevet.
A mázat erős nejlonzacskóba töltjük, aminek a végét picit kivágjuk. Ezzel rajzolunk mintát a kihűlt mézeskalácsfigurákra.
2012. december 12., szerda
Karácsonyi polenta, avagy a puliszka reneszánsza
Gyerekkoromban a karácsonyt a megszokások megnyugtató rutinja jellemezte. Szenteste előtt két nappal a Fény utcai piacról hazaszállított ponty vette birtokba a fürdőkádat. Vidáman fickándozott, a zsúfolt halkereskedői akvárium szűkössége után a kád császárának képzelte magát. Ám az önkényuralmak véres véget érnek, a hal feje hóba hullott az ünnep reggelén.
Pár elmorzsolt könnycsepp után indult az izzó-őrület. Akármilyen gondosan csomagoltuk el Vízkeresztkor az égőket, valami megmagyarázhatatlan oknál fogva 353 nap alatt gordiuszi gombolyaggá gubancolódtak. Mitológiai fordulatokkal teli munka következett: Nagy Sándor leleményessége Sziszüphosz kitartásával ötvöződött benne. A diadalt az izzósor konnektorba illesztésének pillanata törte le: a fénykígyó első próbálkozásra sosem ragyogott fel. Ilyenkor jött apukám a fázisceruzával és a sci-fibe illő rejtély megfejtésével. Akárhonnan kezdte keresni a bűnös izzót, az mindig az ellenkező oldalon tartózkodott. A vicces/idegőrlő folyamat alatt anyukám a bejglit sütötte, nagymamám a szaloncukrokat kötözte. Így először a székek háttámlái és a fotel karfái öltöztek ünnepi díszbe.
Forgatókönyv szerint a fenyőfa talpba kalapálása majd családi vita következett. A téma: milyen sorrendbe kerüljenek a fára a díszek. Az izzó-gömb-szaloncukor verzió csapott össze a gömb-szaloncukor-izzó felállással. Praktikus és tradicionális elvek ütköztek. Bár nagyi szempontjából lényegtelen volt, hol helyezkedtek el a zselés cukorkák, mivel zsebtolvajos kézügyességgel lopkodta ki azokat, s a háborítatlanság látszatát keltve csomagolta vissza az üres papírosokat.
Az este leszállt, az ablak mögött hó ragyogott, a fenyőt karácsonyfává koronázta a csúcsdísz, és amint ez az utolsó mozaikdarabka is a helyére illeszkedett, úgy változott át egyik pillanatról a másikra az előkészületek őrülete az ünnep varázslatává...
Szerettem azokat a régi karácsonyokat, s bár sok minden más lett az évek alatt, rajongásom az angyalünnepért, mit sem változott. A hó fakóbb lett, az izzófelrakás egyszerűbb, a családi létszám kicsit kevesebb, kicsit több, az ajándékvárás izgalma helyett pedig ma már a menütervezés lelkesedése hajt. Ezért már most kísérletezgetek.
A szálkáktól hemzsegő rántott hal igazán nem hiányzik. De a csengettyűt megszólaltató titokzatos angyalok után vágyakozom...
Hozzávalók:
200 g kukoricadara
4 dl víz
2 dl tej
kevés só
2 evőkanál vaj
A vizet és a tejet sóval felforraljuk. Beleszórjuk a kukoricadarát, és folyamatosan kevergetve úgy 10 percig főzzük, míg a massza elválik az edény faláról. Húzzuk le a tűzről és keverjük bele a vajat.
Ötletek a tálaláshoz:
- A puliszkát öntsük bele egy tűzálló tálba, és szúrjunk ki belőle csillagformákat. Kevés vajon pirítsuk aranybarnára.
- A masszát önthetjük fóliával bélelt őzgerincformába is, majd abból kiborítva langyosan szeleteljük.
- Keverhetünk bele juhtúrót, színes, apró kockára vágott kaliforniai paprikát.
- Tepsiben is süthetjük, tetejére szórhatunk pirított hagymát, sült szalonnát.
- Édes változatába cukor és fahéj kerül, ami lekvárral kínálva kerül a tányérra.

2011. december 26., hétfő
Christmas chutney, vagyis karácsonyi gyömbéres csatni
"Csatni (hindi: catni, angol: chutney)
Édes, de nem lekvár, savanyú, de nem savanyúság, fűszeres és gyakran égetően csípős, de nem ételízesítő, ám túl tömény ahhoz is, hogy köretként, főzelékként egyszerre nagyobb mennyiségben fogyasszunk belőle. Nem olyan híg, mint egy mártás; darabos, nem pedig krémszerű, mint egy püré. Zöldségből-gyümölcsből főzik, ecettel-cukorral tartósítják, inkább elteszik, mint frissen tálalják. Hidegen szokták fogyasztani. Indiai eredetű, de az angolszász világ régen a magáévá tette, és egyre terjed tovább. Eredetileg mangóból és más trópusi gyümölcsökből készül, hagymával, mazsolával, de ha megértjük a filozófiáját, helybéli alapanyagokból is főzhető kiváló csatni. Érdemes kísérletezni!
A magyar konyhába is beilleszthető: vadhúsok mellé áfonya helyett, főtt marha és egyéb leveshúsok mellé torma, mustár, paradicsomszósz helyett. Bármikor feladható saláták, savanyúságok, kompótok, a megszokott mártások helyett. Kiegészítheti a hideg vagy meleg előételeket."
Hozzávalók 6 kisebb üveghez
4-5 alma
2 vilmoskörte (a két gyümölcs együtt 1 kg)
2 citrom, 2 nagyobb narancs és 1 mandarin leve
1 gyömbér
100 g mazsola
100 g szárított ananász és papaja kocka
500 g cukor
1 zacskó dzsemfix
1-1 rúd fahéj és vanília
10 db szegfűszeg
Az almát és a körtét meghámozzuk, magházát kivágjuk és felkockázzuk. A citrusok levét kifacsarjuk és azonnal beleforgatjuk a felvágott gyümölcsöket, nehogy megbarnuljanak.
A gyömbért nagy lyukú reszelőn lereszeljük és a cukorral együtt a gyümölcshöz adjuk.
Beledobjuk a fűszereket.
5-6 óráig lefedve állni hagyjuk.
A mazsolát és a szárított gyümölcsöket forró vízzel átmossuk.
A gyümölcsökből kiszedjük a fahéjrudat, a vaníliát és a szegfűszeget, majd merülőmixerrel összeturmixoljuk, végül egy szűrőn átpasszírozzuk.
Hozzáadjuk a dzsemfixet, visszadobjuk a fűszereket, beleforgatjuk a mazsolát, az ananászt, a papját, felforraljuk és úgy 10 percig bugyogva főzzük.
Újból kiszedjük a fűszereket, és még forrón kimosott, szárazra törölt üvegekbe töltjük.

Terebess
Ez az alapvetően édes csatni remek kacsához, halhoz, de tölthetjük akár palacsintába, süteménybe.Hozzávalók 6 kisebb üveghez
4-5 alma
2 vilmoskörte (a két gyümölcs együtt 1 kg)
2 citrom, 2 nagyobb narancs és 1 mandarin leve
1 gyömbér
100 g mazsola
100 g szárított ananász és papaja kocka
500 g cukor
1 zacskó dzsemfix
1-1 rúd fahéj és vanília
10 db szegfűszeg
Az almát és a körtét meghámozzuk, magházát kivágjuk és felkockázzuk. A citrusok levét kifacsarjuk és azonnal beleforgatjuk a felvágott gyümölcsöket, nehogy megbarnuljanak.
A gyömbért nagy lyukú reszelőn lereszeljük és a cukorral együtt a gyümölcshöz adjuk.
Beledobjuk a fűszereket.
5-6 óráig lefedve állni hagyjuk.
A mazsolát és a szárított gyümölcsöket forró vízzel átmossuk.
A gyümölcsökből kiszedjük a fahéjrudat, a vaníliát és a szegfűszeget, majd merülőmixerrel összeturmixoljuk, végül egy szűrőn átpasszírozzuk.
Hozzáadjuk a dzsemfixet, visszadobjuk a fűszereket, beleforgatjuk a mazsolát, az ananászt, a papját, felforraljuk és úgy 10 percig bugyogva főzzük.
Újból kiszedjük a fűszereket, és még forrón kimosott, szárazra törölt üvegekbe töltjük.
Menü Szentestére
Az idei Szentestei vacsora a húsmentesség jegyében telt. Egyszerű, gyors ünnepi fogások, semmi stressz. A nagyja előző nap elkészült, 24-én csak a halakat és a lángost kellett megsütni.
A menü a következő volt:
A menü a következő volt:
¤
¤
Fűszervajban sült harcsa
Burgonyalángos
¤
Karácsonyi halas vacsora
A Szenteste főétele a következő volt: füstölt lazac saláta, majonézes burgonyasaláta, mandulás bundában, illetve fűszervajban sült harcsa burgonyalángossal.
Füstölt lazac saláta
Fél fej jégsalátát, egy kígyóuborkát és három nagyobb paradicsomot felaprítottam, tálba tettem, megsóztam, borsoztam. Meglocsoltam kevés olíva olajjal, majd jöttek rá a felcsíkozott lazacszeletek. Megöntöztem citromlével, megszórtam kaporral és tálalásnál balzsamecet-szósszal meglocsoltam.
Harcsa mandulás bundában
Az afrikai harcsából a vékonyabb szeleteket rántottuk, mert édesanyám így szerette volna enni. Szerintem vétek panírozni, ezért variáltuk meg egy kis mandulával.
A halszeleteket sóztam, borsoztam, majd lisztbe, tojásba végül mandulaforgáccsal elkevert zsemlemorzsába hempergettem és bő, forró olajban kisütöttem.
Fűszervajban sült hal
A vastagabb harcsaszeleteket vastagon kivajazott tepsibe fektettem. Sót, borsot, kaprot, chilit, gyömbért, kurkumát összekevertem, ezzel fűszereztem meg a halak mindkét oldalát, végül citromot facsartam rá, és kis darab vajakat tettem a halszeletekre. Nagy lángon sütőben készre sütöttem. Ügyeljünk, hogy ne száradjon ki! Szerintem hidegen még finomabb, mint frissen.
Burgonyalángos
Két nagyobb burgonyát héjában megfőztem. Ez ez előző napi krumplisalátából marad ki, jó, ha áll egy napig. Nagy lyukú reszelőn lereszeltem, hozzákevertem egy tojást, sót, borsot és annyi lisztet, hogy formálható állagú legyen. Kis korongokat alakítottam belőle és bő, forró olajban kisütöttem.

burgonya,
halak tengeri finomságok,
karácsony,
saláta,
ünnepi
Töltött káposzta nagymama módra
Ahány ház, annyi töltött káposzta. És minden tájegység, háztartás a sajátjára esküszik. Én nagy töltött káposzta rajongó vagyok, előítélet-mentsen vonzódom mindegyikhez. Jöhet a szabolcsi paradicsomos, az erdélyi vagy bármelyik verzió. Ezt most anyukám készítette, a nagymama receptje alapján.
Hozzávalók egy termetes fazékhoz:
1500 g szálas savanyú káposzta
1 fej édes káposzta
1000 g darált sertés lapocka
500 g kolozsvári húsos szalonna
150 g rizs
3 fej vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
1 tojás
só, bors, vegeta (házi)
őrölt kömény, majoránna, őrölt gyömbér
kurkuma, őrölt rozmaring, kakukkfű
őrölt piros paprika
néhány evőkanál liszt
Az édes káposzta torzsáját kivágjuk, forrásban lévő sós vízbe tesszük, majd leveleire bontjuk. A nagyobb leveleket kétfelé vágjuk.
A darált húst, a rizst, 1 fej apróra vágott vörös hagymát, a lereszelt fokhagymát, a tojást és a fűszereket összekeverjük. Egy kevés langyos vizet adhatunk hozzá, hogy a massza lágyabb legyen.
A blansírozott káposztalevelekbe töltjük a húskeveréket. A megmaradt káposztát csíkokra metéljük, és a savanyú káposztához keverjük.
A fazekat kikenjük zsírral.
A szalonnát elnegyedelve legalulra tesszük. Erre jön egy réteg káposzta-keverék, majd egy sor töltelékes káposzta. (Ügyeljünk, hogy a nagyobb csomagok kerüljenek alulra!)
A maradék két fej hagymát vágjuk nagyon apróra. Ebből szórjunk a töltelék tetejére, majd egy evőkanálnyi liszt és egy kevés piros paprika-szórás következik.
Erre ismét szálas káposzta, majd töltött, majd hagyma-liszt-paprika.
Addig rétegezzük, míg a hozzávalók el nem fogynak. A legtetejére szálas káposzta kerüljön. Ezt is szórjuk meg a hagyma-liszt-paprika hármassal.
Öntsük fel annyi meleg vízzel, hogy épp ellepje, majd lassú tűzön legalább két óráig rotyogtassuk.
Finomabb lesz, ha néhány napig állni hagyjuk, hogy az ízek összeérjenek.
Tejföllel, friss kenyérrel kínáljuk.

Gyümölcskenyér-koszorú
Igazán gazdag ünnepi sütemény, tele diófélékkel és aszalt gyümölcsökkel, a karácsonyi hangulatot pedig egy kis naranccsal, fahéjjal fokozhatjuk.
Hozzávalók egy koszorú formához:
300 g aszalt gyümölcs vegyesen
(szilva, papaya, ananász, vörös áfonya, arany mazsola, cukrozott narancshéj)
220 g durvára darált dióféle
(dió, mandula, mogyoró)
150 g vaj
100 g cukor
50 g vaníliás cukor
6 tojás
120 g liszt
fél csomag sütőpor
1 teáskanál mézeskalács-fűszerkeverék vagy őrölt fahéj
1 narancs
2-3 evőkanál rum
csipet só
1 tábla csokoládé
Az aszalt gyümölcsöket öntözzük meg a rummal, és hagyjuk állni benne.
A vajat a kétféle cukorral, a sóval verjük habosra, majd egyesével adjuk hozzá a tojásokat.
A lisztet keverjük el a sütőporral és adjuk a habos masszához.
Végül forgassuk bele a diókat, az aszalt gyümölcsöket, a fűszerkeveréket és az alaposan megmosott narancs héját.
Vajazzuk-lisztezzük ki a formát, simítsuk bele a masszát.
180°C-ra előmelegített sütőben, úgy egy óra alatt készre sütjük. Ha a teteje hirtelen sülne, de belül még sületlen a tészta, fedjük le alufóliával.
Rácsra téve hagyjuk hűlni.
A narancs levél facsarjuk ki, és egy keveset keverjünk az összetördelt csokoládéhoz. Vízgőz felett olvasszuk meg és ezzel vonjuk be a koszorút.

2011. december 24., szombat
Pihe-puha mézes puszedli
Hozzávalók:
170 g méz (én sima virágmézet használtam, annak igazi intenzív méz-íze van)
330 g liszt
2 tojás
2 evőkanál víz
2 evőkanál olaj
1 teáskanál szódabikarbóna
1 evőkanál mézes fűszerkeverék
csipet só
2-3 teáskanál narancslé
150 g porcukor
A tojásokat a csipet sóval kézi habverővel jó habosra felverjük.
Hozzáadjuk a mézet, a vizet és az olajat, alaposan összedolgozzuk.
A lisztet, a szódabikarbónát és a fűszert összevegyítjük és a masszához forgatjuk. Lágy masszát kapunk.
Lefedve hűtőben egy órát pihentetjük.
A sütőt 180°C-ra előmelegítjük.
Sütőpapírral bélelt tepsibe két kanál segítségével kis halmokat rakunk, viszonylag messze egymástól, mert a mézes puszedli elég helyigényes.
10-12 perc alatt készre sütjük.
Ha kihűlt, a narancslevet és a porcukrot összekeverjük és ezzel vonjuk be a pusszancsokat.
2010. november 14., vasárnap
Fehér csokoládé krém - ünnepi alkalmakra
A nagy karácsony-láz, ami a legtöbb gasztro-blogon keresztülsöpört, engem is megfertőzött. Így készült el egy átlagos vasárnap délutánon az egyik kedvenc Szenteste-desszertem. Az ünnep reggelén vagy akár előző nap összeállíthatjuk, a maradék tojásfehérjéből pedig habcsókot is készíthetünk.
Hozzávalók a piskótához:
2 egész tojás
2 ek. cukor
2. ek. meleg víz
2 ek. liszt
csipet só
késhegynyi sütőpor
Hozzávalók a krémhez:
100 g cukor
30 g rétesliszt
1 liter tej
4 tojássárgája
2 tábla fehér csokoládé
Továbbá:
1 üveg magozott meggybefőtt
cseresznyepálinka ízlés szerint
4 dl tejszín
porcukor
a díszítéshez málnadzsem és apróra vágott sózatlan pisztácia
1. Először készítsük el a piskótát. Válasszuk szét a tojásokat, a fehérjét a sóval verjük kemény habbá. A tojássárgához adjuk hozzá a cukrot és a vizet, keverjük fehéredésig. Most jön a sütőporral elkevert liszt, végül óvatosan forgassuk bele a tojásfehérjét. Öntsük kisméretű tortaformába vagy tepsibe (ha nem szilikonos formát használunk, kenjük ki vajjal és szórjuk meg liszttel) és előmelegített sütőben 180°C-on tűpróbáig süssük.
2. Amíg sül a tészta, nekiláthatunk a krémnek. Vastag falú lábosban keverjük össze a réteslisztet a cukorral, adjuk hozzá a tejet és dolgozzuk simára. Lassú tűzön, folyamatosan kevergetve sűrűsítsük be. A forrástól számítva egy percig főzzük, majd húzzuk le a tűzről. A tojássárgákat egy villával keverjük össze és egy-két merőkanállal merjünk hozzá a tejes keverékből. Folyamatosan kevergetés közben öntsük vissza a tejbe. Lassú tűzön annyira sűrítsük be a krémet, hogy jól tapadjon a fakanálra. Ekkor vegyük le a tűzről és dobjuk bele a kockára tördelt csokoládét. Hűtsük le.
3. A befőttet szűrjük le, ha akarjuk meglocsolhatjuk egy kis cseresznyepálinkával. A piskótát vágjuk kockára. Egy nagyobb üvegedény aljár tesszük a piskóta felét, rá a meggy felét, erre jön a csokikrém fele. Újabb réteg piskóta, gyümölcs, krém. Lefedve négy órára mehet a hűtőbe.
4. A tejszínt porcukorral verjük kemény habbá. A hab kétharmadát kenjük a krém tetejére.
díszítés: a málnadzsemet passzírozzuk keresztül egy szitán, töltsük habzsákba. Kislyukú nyomócsövet használva a süteményt borító tejszínhabra centinként húzzunk párhuzamosan csíkokat. Késheggyel 1 centiméterenként vágjuk át a dzsemcsíkokat, hol egyik, hol a másik irányba. Ha elrontjuk - mint én - készítsünk nonfiguratív díszítést! ;-)
Széles csillagcsővel a maradék tejszínből nyomjunk rózsákat a desszert szélére, majd szórjuk meg pisztáciával (Pisztácia híján nekem ez elmaradt.)
Ha nincs habzsákunk, a dzsemet kávéskanállal is csorgathatjuk, a habrózsákhoz pedig csípjük le egy tiszta nylonzacskó csücskét, és abba töltsük a tejszínt.
Recept a "Torták, sütemények, csemegék" című könyv alapján

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
-
Dunede indiai rizspudingját "töltöttem újra". Szeretem a tejberizst, de egy kamaszkori tejberizs-baleset óta nemigen próbálkozt...
-
Közeledik a tavasz, és én is csatlakozom a költözőmadarakhoz... Hosszas mérlegelés, vívódás után úgy döntöttem, a Levin módra blog egy új...
-
Kreatív blogger lettem! Nagyon köszönöm Szemirámisznak (akinek ugyebár van egy függőkertje, és ő maga a világ egyik csodája) és Duendének ...