Karácsonyi polenta, avagy a puliszka reneszánsza

Gyerekkoromban a karácsonyt a megszokások megnyugtató rutinja jellemezte. Szenteste előtt két nappal a Fény utcai piacról hazaszállított ponty vette birtokba a fürdőkádat. Vidáman fickándozott, a zsúfolt halkereskedői akvárium szűkössége után a kád császárának képzelte magát. Ám az önkényuralmak véres véget érnek, a hal feje hóba hullott az ünnep reggelén.
Pár elmorzsolt könnycsepp után indult az izzó-őrület. Akármilyen gondosan csomagoltuk el Vízkeresztkor az égőket, valami megmagyarázhatatlan oknál fogva 353 nap alatt gordiuszi gombolyaggá gubancolódtak. Mitológiai fordulatokkal teli munka következett: Nagy Sándor leleményessége Sziszüphosz kitartásával ötvöződött benne. A diadalt az izzósor konnektorba illesztésének pillanata törte le: a fénykígyó első próbálkozásra sosem ragyogott fel. Ilyenkor jött apukám a fázisceruzával és a sci-fibe illő rejtély megfejtésével. Akárhonnan kezdte keresni a bűnös izzót, az mindig az ellenkező oldalon tartózkodott. A vicces/idegőrlő folyamat alatt anyukám a bejglit sütötte, nagymamám a szaloncukrokat kötözte. Így először a székek háttámlái és a fotel karfái öltöztek ünnepi díszbe.
Forgatókönyv szerint a fenyőfa talpba kalapálása majd családi vita következett. A téma: milyen sorrendbe kerüljenek a fára a díszek. Az izzó-gömb-szaloncukor verzió csapott össze a gömb-szaloncukor-izzó felállással. Praktikus és tradicionális elvek ütköztek. Bár nagyi szempontjából lényegtelen volt, hol helyezkedtek el a zselés cukorkák, mivel zsebtolvajos kézügyességgel lopkodta ki azokat, s a háborítatlanság látszatát keltve csomagolta vissza az üres papírosokat.
Az este leszállt, az ablak mögött hó ragyogott, a fenyőt karácsonyfává koronázta a csúcsdísz, és amint ez az utolsó mozaikdarabka is a helyére illeszkedett, úgy változott át egyik pillanatról a másikra az előkészületek őrülete az ünnep varázslatává...

Szerettem azokat a régi karácsonyokat, s bár sok minden más lett az évek alatt, rajongásom az angyalünnepért, mit sem változott. A hó fakóbb lett, az izzófelrakás egyszerűbb, a családi létszám kicsit kevesebb, kicsit több, az ajándékvárás izgalma helyett pedig ma már a menütervezés lelkesedése hajt. Ezért már most kísérletezgetek.
A szálkáktól hemzsegő rántott hal igazán nem hiányzik. De a csengettyűt megszólaltató titokzatos angyalok után vágyakozom...

Hozzávalók:
200 g kukoricadara
4 dl víz
2 dl tej
kevés só
2 evőkanál vaj

A vizet és a tejet sóval felforraljuk. Beleszórjuk a kukoricadarát, és folyamatosan kevergetve úgy 10 percig főzzük, míg a massza elválik az edény faláról. Húzzuk le a tűzről és keverjük bele a vajat.
Ötletek a tálaláshoz:
- A puliszkát öntsük bele egy tűzálló tálba, és szúrjunk ki belőle csillagformákat. Kevés vajon pirítsuk aranybarnára.
- A masszát önthetjük fóliával bélelt őzgerincformába is, majd abból kiborítva langyosan szeleteljük.
- Keverhetünk bele juhtúrót, színes, apró kockára vágott kaliforniai paprikát.
- Tepsiben is süthetjük, tetejére szórhatunk pirított hagymát, sült szalonnát.
- Édes változatába cukor és fahéj kerül, ami lekvárral kínálva kerül a tányérra.