A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ünnepi. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ünnepi. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. szeptember 29., vasárnap

Vaddisznópörkölt

Körösztmamámnak készült ez a vadpörkölt, mert minden egyes hazalátogatáskor vadhús után vágyakozik. (Én jóval egyszerűbb ízléssel bírok: svédországi kiruccanásaimkor naná, hogy húsgombócot rendelek!)
Budapesten vadhoz jutni igazán kalandos feladat. Kaposváron tök unalmas volt: csak lesétáltam a piac melletti kis boltba, ami hetente három napot tartott nyitva, és ott kedvem szerint válogathattam az apróbb-nagyobb vadak között. Itthon még a Fény utcai piacon sem találtam vadat. Így kellett némi konspiráció, ikrekes közvetítés, egy kellemes Freies kávézás és féltő hazaszállítás, hogy végül a vaddisznó pörköltösítve a tányérba kerüljön.
N.N. nélkül nem sikerülhetett volna! Nagyon... :) finom lett, megérte! Legközelebbre vad-vadason gondolkodom...

Hozzávalók:
1 kg fagyasztott vaddisznócomb
2 közepes fej vöröshagyma
2-3 gerezd fokhagyma
1 nagy hámozott, magzott paradicsom
őrölt pirospaprika (fele édes, fele csípős)
só, fekete bors
őrölt kömény
2 babérlevél
majoránna
1-2 evőkanál Worchester-szósz
vörösbor
olaj

A csodálatosan szép húst majdnem teljesen felolvasztottam, egy picit fagyottan könnyebb volt felkockázni. A hagymát, fokhagymát és a paradicsomot is felaprítottam.
A hagymát kevés olajon üvegesre pároltam. Lehúztam a tűzről, majd hozzáadtam a piros paprikát, a húst és a tűzre visszatéve, kevergetve átpirítottam. Rádobtam a fokhagymát, a paradicsomot, a többi fűszert. Kevés vizet öntöttem alá, majd kis lángon lassan, fedő alatt puhára pároltam. Amikor elfőtte a levét mindig utána öntöttem, de csak egy keveset, hogy ne égjen le, és finom, sűrű szaft főjön belőle.
Mikor már majdnem puha volt a hús, kihalásztam a babérleveleket, felöntöttem vörösborral (kb. egy deci ment bele). Kóstolás utána még egy kicsit sóztam-fűszereztem, és teljesen készre főztem.
Az ebéd előtti este készült el a pörkölt, jót tett neki az egész éjszakai ácsorgás, íz-összeérés.
A főzéshez Juhász Egri Cuvée-jét használtam, az ebédhez pedig Villa Stephen 2006-os (mert az egy igazán különleges évjárat volt!) testes Szekszárdi Merlotját kortyolgattuk.

2013. augusztus 18., vasárnap

Eszter házi eszterházy tortája

A legutóbbi születésnapi tortasütésnél megfogadtam, hogy idén nem lesz több születésnapi tortasütés. Ez a fogadalom pontosan a legközelebbi születésnapig tartott.
Aztán nekiveselkedtem az eszterházynak.
Macerás, bonyolult, de lássuk be: megéri bajlódni vele. Egy igazi elegáns klasszikus, rengeteg dióval, lágy krémmel, édes (és jobb esetben dekoratív) cukormázzal. Ez utóbbival külön két plusz órát szenvedtem, mivel a fondant csak ipari kiszerelésben volt kapható, így helyette fondantcukrot vettem. Amit elméletileg csak meleg vízzel elkever az ember és hipp-hopp, egyszerűen bevonja vele a kívánt sütőipari termékeket.
Nos, vagy én vagy a drága porcukor-féleség volt alkalmatlan erre az egyszerű feladatra, de az is lehet, hogy kettőnk kompatibilitásával volt a gond. Ezért a feszes, tükörjég-simaságú cukorlap helyett egyenetlen réteg sikeredett, amin itt-ott átütött a baracklekvár.
Igaz, az ízét nem befolyásolta... Így is finom lett!

Hozzávalók a tésztához:
10 tojásfehérje
300 g porcukor
300 g darált dió
20 g liszt
csipet só

A tojásfehérjét a csipet sóval kemény habbá verjük, majd fokozatosan hozzáadagoljuk a cukrot, a diót, legvégén pedig a lisztet.
A sütőt 220°C-ra előmelegítjük.
Sütőpapírra öt 24 cm átmérőjű kört rajzolunk. Sütőlemezre tesszük a papírt és a tészta egyötödét rásimítjuk. 8-10 perc alatt világos aranybarnára sütjük a tésztalapot. A maradék négy adag tésztával megismételjük. Légkeveréses sütőben egyszerre több sütőlemezzel is dolgozhatunk.
A kész tésztalapokat kihűtjük.

Hozzávalók a krémhez:
5 tojássárgája
300 g vaj
120 g cukor
50 g dió
2,5 dl tej
1 evőkanál vaníliás cukor
5 g zselatin (lap)
kevés hideg víz
0,5 dl konyak

A zselatint beáztatjuk a hideg vízbe.
A tejet és a vaníliás cukrot felforraljuk. Közben a tojássárgáját a cukorral fehéredésig keverjük. Beleöntjük a tejbe és folyamatos kevergetés közben ismét felforraljuk. A zselatint kinyomkodjuk és a tűzről lehúzott tojásos tejbe keverjük. Kihűtjük.
A puha vajat habosra keverjük, hozzáadjuk a tojásos krémet, a diót és a konyakot.

Tetejére:
150 g fondant
vagy 250 g porcukor
3-4 evőkanál baracklekvár
50 g étcsokoládé
darált dió vagy mandula

A tésztalapokat rétegezzük a krém 3/4-vel. A felső lapot kenjük be baracklekvárral és vonjuk be fondanttal. Ha porcukort használunk, akkor azt egy kevés hideg vízzel keverjük ki, és azzal borítsuk a torta tetejét. Tegyük félre egy rövid időre, míg a cukormáz kissé megszilárdul.
Olvasszuk meg a csokoládét és töltsük be egy zacskóba, aminek a csücskét vágjuk ki. Húzzunk koncentrikus köröket a cukormázra, majd egy fogpiszkálóval vagy hústűvel, hol egyik, hol másik irányba húzzunk bele tollszerű mintát.
A tészta oldalát kenjük be a maradék krémmel és szórjuk meg darált dióval/mandulával.

2013. július 1., hétfő

H-44, réteges csokoládétorta

Tesókám születésnapjára igazi "királylányos" tortát ígértem. Volt ebben minden, ami szerintem passzol a kategóriába: csokoládés-brownies tésztalap, marcipán, tejszín, meggylekvár, arany színű rózsa, rózsaszínű cukorka.

Hozzávalók:
a tortalaphoz
250 g étcsokoládé
150 g vaj
4 dl víz
2 tojás
265 g liszt
265 g cukor
1 kávéskanál sütőpor
csipet só

a rétegezéshez
200 ml tejszín
1 csomag habfixáló
3-4 evőkanál meggylekvár
100 g étcsokoládé
75 g vaj
200 g marcipán
porcukor

A tortalaphoz egy vastag falú lábosban felolvasztjuk a csokoládét a vajjal és a vízzel. A tűzről levéve langyosra hűtjük. Kézi habverővel a tojást és a csipet sót felverjük, apránként hozzáadjuk a csokoládés keveréket, majd a cukrot. Legvégén beleforgatjuk a sütőporral elkevert lisztet. Sütőpapírral bélelt tortaformába öntjük a masszát, és 170°-ra előmelegített sütőben kb. másfél órán keresztül sütjük. Akkor jó, ha a közepe még krémesen puha, de már nem ragad rá a beleszúrt tűre (brownie-jellegű tésztát kell kapnunk).
A kész tortát a formában hagyjuk kihűlni, majd négyfelé vágjuk.

A tejszínt kevés porcukorral és a habfixálóval kemény habbá verjük.
A csokoládét vízgőz felett felolvasztjuk, kissé hűlni hagyjuk, majd 2-3 evőkanál porcukorral és a vajjal habosra keverjük.
50 g marcipánt tortalap-méretűre nyújtunk.
Az első tortalapot megkenjük meggylekvárral, ráborítjuk a következő lapot.
Erre jön a kinyújtott marcipán, majd a tejszín fele és egy újabb tortalap.
Ezt megkenjük a csokoládékrémmel és rátesszük a torta tetejét.
Az egész tortát megkenjük a maradék tejszínnel.
150 g marcipánt kinyújtunk és beborítjuk vele a tortát. (Nekem kevesebb volt itthon, ezért kellett egy kicsit "csalni" a díszítésnél).

készülnek a rétegek
a torta belülről
az ünnepelt
az a bizonyos régi-régi családi fénykép


♥ BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT, DRÁGA TESÓKÁM! ♥

2013. június 22., szombat

Red velvet, vagyis vörös bársony torta

Közlemény: drága barátaim! Sajnálattal értesítelek benneteket, hogy mostantól megvágott tortákat kaptok ajándékba. Tarthatatlan, hogy nem tudom feltenni a blogra a torták belsejét illusztráló fényképeket, mert képtelen vagyok esti világításban normális fotót készíteni róluk.
Tisztelettel, kelt, dátum, aláírás, satöbbi...
:)
Na, jó, ez persze csak vicc, de tényleg nem tudtam lefotózni a torta lényegi belsejét. A vörös bársony nevet arról kapta, hogy az ételfestéktől a piskóta mélypiros színt kap. (Az eredeti receptben kakaópor és író adja ki ezt a színhatást. Állítólag. Nem próbáltam. Viszont valódi horrorisztikus hatásokat értem el a konyhában az ételszínezéktől.)
A krém egyszerű tejszínes mascarpone, a lényeg, hogy a világos színe jól elüssön a tészta vörös bársonyától. A torta nem túl bonyolult, mégis a szokatlan színektől van benne valami kis rendkívüliség. Egy csipet Moulin Rouge-feeling.

Hozzávalók:
5 tojás
5 evőkanál cukor
2 evőkanál olaj
2 evőkanál joghurt
2 evőkanál kakaópor
egy kis üveg piros gél ételfesték
4 evőkanál liszt
késhegynyi sütőpor
csipetnyi só
250 g doboz mascarpone
2 dl tejszín
porcukor
150 g fehér marcipán
3-4 evőkanál málnalekvár

180°-ra előmelegítjük a sütőt.
A tojásokat a sóval és a cukorral habosra keverjük. Hozzáadjuk a joghurtot, az olajat és az ételfestéket, végül a sütőporral és kakaóval elkevert lisztet. Sütőpapírral bélelt tortaformába öntjük a masszát.
20-25 perc alatt (tűpróbáig) sütjük. Ha teljesen kihűlt, három lapba vágjuk és két lapot megkenünk málnalekvárral.
A tejszínt ízlés szerint porcukorral kemény habbá verjük, majd óvatosan a mascarponéhoz forgatjuk. Az alsó és a középső tortalapot megtöltjük vele, végül a maradék krémmel bevonjuk a torta külsejét is.
A marcipánt porcukros felületen kinyújtjuk, végül beburkoljuk vele a tortát.
az álneves ünnepeltem, HBD!

2013. május 26., vasárnap

Prinsesstårta - hercegnőtorta

Huszonöt évesen minden lány hercegnő. Hamvas, bájos, üde és szabadosan ártatlan.
Hajaj, rég volt szép idők... Bezzeg akkor senki nem sütött nekem ilyen tortát, kénytelen leszek tíz évvel később hercegnővé avatni magamat. :)
De most egy valóban negyed évszázados szülinapjára készült ez a hagyományos svéd sütemény.
Piskóta, vaníliakrém, pikáns lekvár és zöld marcipán királyi házassága.
A recept először 1930-ban jelent meg egy szakácskönyvben, a torta népszerűsége Svédországban azóta sem csökkent.

Hozzávalók:
4 tojásból piskóta
2 tojás sárgája
3 dl tej
3 evőkanál cukor
1 evőkanál vaníliás cukor
2 púpos evőkanál liszt
3 dl tejszín
fél csomag habfixáló por
piros bogyós lekvár (málna, ribizli)
200 g zöld marcipán
porcukor

A piskótát vágjuk három részre.
A krémhez keverjük el a tojássárgáját a kétféle cukorral, a liszttel, majd lassan öntsük hozzá a tejet. Keverjük csomómentesre, majd vízgőz felett főzzük sűrű krémmé.
2 dl tejszín verjünk kemény habbá, majd forgassuk a kihűlt vaníliakrémhez. Tegyük 20 percre hűtőszekrénybe.
Az alsó piskótalapot kenjük meg lekvárral, vaníliakrémmel, ismételjük meg, majd az utolsó piskótalappal fedjük be a tortát.
A maradék 1 dl tejszínt a habfixálóval verjük kemény habbá, majd vonjuk be vele a torta tetejét és oldalát.
A marcipánt porcukros felületen nyújtsuk ki, tekerjük fel a sodrófára és óvatosan burkoljuk be vele a tortát.
Végül szórjuk meg porcukorral.
Díszíthetjük még rózsaszín marcipánrózsával is.

2013. március 31., vasárnap

Sós, húsvéti kalács

Idén húsvétkor végre megpróbálkoztam a sós kaláccsal. Limara receptjéből indultam ki, ez lett belőle. Finom puha, foszlós. Jövőre megismétlem!
Boldog Húsvéti Ünnepet!

Hozzávalók:
500 g liszt
1 csomag szárított élesztő
3 dl tej
1 teáskanál cukor
1 csapott evőkanál só
2-3 evőkanál libazsír
1 tojás

Fél bögre langyos, cukros tejbe szórjuk az élesztőt, összekeverjük és felfuttatjuk.
A lisztet összekeverjük sóval, közepébe mélyedést készítünk, beleöntjük az élesztős tejet és a maradék langyos tejet. Összedolgozzuk, majd hozzáadunk egy evőkanál zsírt. Addig dagasztjuk, míg közepesen kemény, de nem ragacsos tésztát kapunk.
Meleg helyen duplájára kelesztjük.
Lisztezett deszkára borítjuk a megkelt tésztát, három egyenlő darabra vágjuk. Hosszú téglalapra nyújtjuk őket, megkenjük a maradék zsírral, majd feltekerjük őket. Végül copf-szerűen összefonjuk a tésztatekercseket.
Sütőpapírral borított tepsire tesszük, és újra duplájára kelesztjük.
Közben a sütőt 180°C-ra előmelegítjük.
A kalácsot megkenjük felvert tojással, és 30-35 perc alatt készre sütjük.
felülnézetből

Húsvéti sonkakrém

Variáció a szokásos húsvéti sonka-tojásra. Nem is igazán recept, csak egy ötlet.
Daráljuk meg a füstölt sonkát (2-3 szelet) és egy főtt tojást. Adjunk hozzá 2-3 evőkanál vajat, frissen őrölt fekete borsot, őrölt köményt, csipetnyi chilit, petrezselymet és kakukkfüvet. Én nem sóztam külön, mert a sonka elég sós volt. Végül keverjünk hozzá annyi majonézt, hogy jól kenhető legyen.
Kínálhatjuk sós kalácson is.

2013. március 17., vasárnap

Málnás dobos torta

Unokaöcsém az elmúlt két évben epres-csokis kombinációt kért szülinapjára. (Az egyik az Epres csokoládétorta, a másik Osztrák csokoládétorta eperrel).
Idén azonban már nem tudtam tovább variálni, így valami újdonsággal kellett előállnia. Gondolkodás nélkül vágta rá: akkor legyen málnás dobos torta. A nagy klasszikusból házilag is könnyen elkészíthető torta született. Az alapja piskóta, a krémje édesen kakaós, a gyümölcstől üdítő, a karamelltől ropogós. Jó ötlet volt!
Boldog szülinapot, Peti!

Hozzávalók:
5 tojásból piskóta
1/2 liter tej
70 g liszt
3 evőkanál kakaópor
175 g vaj
250 g porcukor
300 g friss vagy fagyasztott málna
4 evőkanál krisálycukor

Ha fagyasztott málnát használunk felolvasztjuk.
A tejet, a lisztet és a kakaóport csomómentesre keverjük, felforraljuk és sűrű krémmé főzzük. Félretesszük és teljesen lehűtjük. A vajat és a porcukrot habosra keverjük, majd kanalanként beleforgatjuk a hideg kakaós krémet.
Ötfelé vágjuk a tortát. A felső lapot bevonjuk karamellel. Ehhez a kristálycukrot felolvasztjuk, sötét karamellé pirítjuk, majd a piskótalapra öntjük. Egyenletesen eloszlatjuk rajta, és felszeleteljük.
Összeállítjuk a tortát. A lapokat megkenjük krémmel, megszórjuk málnával. A tortát kívülről is krémmel borítjuk, végül a tetején elrendezzük a karamelles piskótaszeleteket.

2013. március 3., vasárnap

Sós mogyorós grillázstorta

Ez az időszak tele van születésnapokkal, ma épp anyukámat ünnepeltük. Tegnap, miközben a tortát készítettem, még fogalmam sem volt, mi lesz a vége. Nagyon gyorsan kellett dolgoznom, és menet közben alakítottam a receptet, de azért igyekeztem megjegyezni, mit is csinálok.
Az eredmény kifejezetten finom lett: tömör, csokoládés sütemény-alap, rajta a pikáns sós mogyorós grillázskrém, a tetején pedig finom tejszínhab. Én is ilyet kérek a szülinapomra! :)

Hozzávalók a brownie-tortaalaphoz:
130 g étcsokoládé
120 g vaj
180 g cukor
2 tojás
160 g liszt
1 késhegynyi sütőpor
csipet só

A sütőt 180°C-ra előmelegítjük.
A darabokra tördelt csokoládét és vajat vízgőz felett felolvasztjuk.
A tojásokat, a cukrot és a sót habosra keverjük. Beleforgatjuk a langyosra hűtött vajas csokoládét, végül hozzászitáljuk a sütőporral elkevert lisztet.
Sütőpapírral bélelt tortaformába simítjuk a masszát, és 30 perc alatt készre sütjük. (Akkor jó, ha a tészta belseje még lágy.)

felülnézetből

A sós mogyorós grillázs-krémhez:
30 g durvára darált sós mogyoró
200 g cukor
30 g vaj
200 ml tejszín

A cukor karamellé olvasztjuk. Belekeverjük a mogyorót, a vajat, végül a tejszín felével sűrű krémmé forraljuk.
Lehűtjük.
A maradék tejszínt kemény habbá verjük, majd hozzákeverjük a grillázskrémet.

Továbbá:
200 ml tejszín
porcukor
csokoládéforgács

A tejszínt a porcukorral kemény habbá verjük.

Összeállítjuk a tortát. A brownie-alapot bevonjuk a grillázskrémmel, majd a tejszínhabbal, végül megszórjuk csokoládéforgáccsal.
az ünnepelttel ♥

2013. február 24., vasárnap

Gyümölcsös joghurttorta

Könnyű, légies gyümölcsös torta, finom joghurtos krémmel. Annyira egyszerű elkészíteni, hogy kezdő háziasszonyok is bátran próbálkozhatnak vele.

Hozzávalók:
négy tojásból sütött kerek piskóta (recept itt)
200 ml tejszín
3 kis pohár joghurt
(lehet vaníliás, gyümölcsös is, én ehhez citromos túrótorta ízesítésű görög joghurtot használtam)
vaníliás porcukor ízlés szerint (1-2 evőkanál)
friss vagy mirelit gyümölcs
1 zacskó tortazselé

A tejszínt a porcukorral kemény habbá verjük. Vigyázva, hogy ne törjük össze a habot, hozzákeverjük a joghurtokat.
A tortalapot óvatosan félbe vágjuk, és egy lapos tálra helyezzük. A tortaforma szélét köré tesszük.
A piskótára simítjuk a krémet, és befedjük a piskótával. Finoman lenyomkodjuk, hogy a tortát forma széléig egyenletesen kitöltse a joghurtkrém.
A gyümölcsöket, ha mirelittel dolgozunk, felolvasztjuk és lecsepegtetjük. Ha friss gyümölccsel, akkor megmossuk és felvágjuk. Elrendezzük a torta tetején.
Előírás szerint elkészítjük a tortazselét, és bevonjuk vele a gyümölcsöket.
Legjobb, ha tálalás előtti napon készítjük, és hagyjuk összeérni az ízeket.

2013. január 1., kedd

Hirtelen felindulásból elkövetett újévi malackodás

A hirtelen felindulásból elkövetett sütés hátránya, hogy átgondolatlanul, felkészületlenül, sőt, a megfelelő alapanyagok nélkül lát neki az ember a kivitelezésnek. Így pedig rögtönözni kényszerül.
Ezért én most Sherlock Holmes-i leleményességgel alkottam újévi malac-sütiket, még a drágakőcsipeszemet is bevetettem. Bár unokaöcsém szerint kár volt, mert akárhogy is igyekeztem, "nyomi" malackák sikeredtek... (Remélem, nem kritikusnak készül a gyerek.)

Karácsony táján krimi lázban égek (talán az áhítat ellensúlyozása végett), így Agatha Christie egy rigmus erejéig megihletett:

Tizenkét kicsi szerencsemalac

Tizenkét kicsi szerencsemalac újév napján született,
egyiket Peti falta be, így maradt tizenegy.

Tizenegy kicsi szerencsemalac vidám rózsaszín,
marcipánba harapott Gábor, s maradt már csak tíz.

Tíz kicsi szerencsemalac a családi kedvenc,
Hajni szeretett egyet, és megmarad kilenc.

Kilenc kicsi szerencsemalac lencse után jó,
anyu választ egyet, így nem marad csak nyolc.

Nyolc kicsi szerencsemalac nem igényelt varázsigét,
egyet én eszem meg, így maradt már csak hét.

Hét kicsi szerencsemalac sorsa ingatag,
egy Ádámhoz került, nem maradt csak hat.

Hat kicsi szerencsemalac szomszédolni jött,
Pali félretett egyet, és így maradt meg öt.

Öt kicsi szerencsemalac, szájában lóherék,
egy után Kati nyúl, s nem maradt csak négy.

Négy kicsi szerencsemalac gazdáit várom,
Eni lett az egyik, s maradt már csak három.

Három kicsi szerencsemalac mázlit hozni jő’,
egyet Ádám kap ki, s megmaradt kettő.

Két kicsi szerencsemalac végzete után megy,
Dórinak is jut egy, és fennmaradt még egy.

Egy kicsi szerencsemalac vígan integet,
András kapja az utolsót, már többen nincsenek...

a nyomozati tetthely
Hozzávalók:
12 darab tetszőleges muffin
(bármivel ízesíthetjük, én kakaóport, fehércsoki-forgácsot, csokoládépasztillát, cukrozott narancshéjat kevertem a tésztába)
az egyik muffinba még sütés előtt elrejtettem egy szerencsehozó pénzérmét
sárgabaracklekvár
rózsaszínű marcipánmassza
csokoládéforgács
zöld cukorlevelek

A rózsaszín marcipánmasszát fehérből és egy kevésnyi vörösből állítottam elő. Tizenkét adagra osztottam, majd két sütőpapír között vékonyra nyújtottam.
A muffinokat ecsettel megkentem lekvárral, és beborítottam a marcipánnal.
A malacok orra marcipánnal burkolt csokoládépasztilla, szemük  étcsoki forgács.
A négylevelű lóherék a karácsonyi díszítőcukorból kiválogatott mini zöld fenyőfák.

A malacok minden fogyasztójuknak egész évre szerencsét hoznak, de a pénzt rejtő malac kiválasztása extra mázlit jelent. A felfedezője pedig... na, vajon ki lehet?

2012. december 31., hétfő

Gesztenyés-aszalt szilvás pulykamell

Nálunk minden évben hal van karácsony vacsorára. Idén sem maradt el, háromféle is készült: rántott ponty, vajban sült cápaharcsa és lazac. De egy kis változatosság nem áthat, ezért került az asztalra ez a fűszeres gesztenyével és puha aszalt szilvával töltött pulykarolád.

Hozzávalók:
1 kg pulykamell
250 g natúr gesztenyemassza
100 g aszalt szilva
só, bors, fűszerkömény
zsálya, chili, szerecsendió, petrezselyem
fél zsemle
tej
200 g bacon

A pulykamellet vékonyan felszeleteljük, a szeleteket kiklopfoljuk. A sót, borsot és a fűszerköményt összekeverjük, ezzel szórjuk meg a hússzeleteket.
A zsemlét felkockázzuk és langyos tejbe áztatjuk.
A gesztenyét villával összetörjük, kevés sóval, borssal, chilivel, zsályával, reszelt szerecsendióval, apróra vágott petrezselyemmel ízesítjük. Hozzákeverjük a beáztatott zsemlét.
Az aszalt szilvákat elnegyedeljük.
Két roládot készítünk: a baconcsíkokat egymás mellé helyezzük, erre fektetjük a pulykaszeleteket, megkenjük a gesztenyemasszával, megszórjuk aszalt szilvával, majd óvatosan feltekerjük. Alufóliába szorosan becsavarjuk, és 200°C-os sütőben kb. egy óra alatt készre sütjük.

Tálalhatjuk melegen vagy hidegen is.
hústekercs, Peti perspektívájából

Mákos guba torta

A klasszikus mákos gubából tulajdonképpen úgy lesz torta, hogy kör alakú formában sütjük meg.
Hozzávalók:
1 liter tej
10 kifli
200 g cukor
250-300 g darált mák
3 tojás sárgája
1 rúd vanília
1 dl tejszín
vaj a tortaforma kikenéséhez

A vaníliarudat félbe vágjuk, magjait kikaparjuk. Ezzel és a cukorral felmelegítjük a tejet, annyira elegendő, hogy a cukor feloldódjon.
A kifliket előbb karikákra, majd kisebb kockákra vágjuk, alaposan összeforgatjuk a mákkal.
A tojásokat elkeverjük a tejszínnel, hozzáadjuk a cukros tejet, végül nyakon öntjük vele a mákos kiflit.
Egy tortaformát alaposan kikenünk vajjal, és belesimítjuk a tejes-mákos-kiflis keveréket.
200°C-ra előmelegített sütőben 20 perc alatt készre sütjük.
Kínálhatjuk egy kevés meggy- vagy ribizlilekvárral, vaníliafagylalttal, sodóval, borkrémmel.
főzés közben (photo by Peti)

2012. december 29., szombat

Borkrémtorta

Mindig azt gondoltam, hogy a borkrémtorta annyira ünnepélyes és annyira különleges, hogy az elkészítése csakis hosszadalmas és bonyolult lehet. Aztán Duende meggyőzött róla, hogy a két kritérium, mármint a különlegesség és a bonyolultság nem feltétlenül jár kéz a kézben. Legalábbis ha borkrémtortáról van szó...


Hozzávalók:
5 tojásból piskóta
3 tojás sárgája
35 g liszt
3 dl édes muskotályos bor
1 narancs leve és reszelt héja
150 g cukor
1 rúd fahéj
néhány szem szegfűszeg
4,5 dl tejszín
1 csomag habfixáló
Díszítéshez:
mandulaforgács
fehér csokoládé forgács
cukrozott narancs

A tojássárgáját a liszttel és egy kevés hideg borral simára keverjük.
A maradék bort, a cukrot és a narancs levét felforraljuk a fűszerekkel, de ügyeljünk rá, hogy ne főzzük. Kiszedjük belőle a fűszereket, és a tojásos keverékre szedünk egy keveset a forró borból. Elkeverjük, majd folyamatos kevergetés mellett a tojásos krémet beleöntjük a borba. Néhány perc állandó kevergetés mellett besűrítjük. Vízfürdőbe állítva lehűtjük.
A tejszínt kemény habbá verjük a habfixálóval, beleforgatjuk a boros krémet és a reszelt narancshéjat.
A piskótalapot ketté vágjuk. Az alsó lapot megkenjük a krém kétharmadával, majd ráborítjuk a másik tortalapot.
A maradék krémmel bevonjuk az egész tortát, és megszórjuk mandula- és csokoládéforgáccsal, illetve cukrozott naranccsal.
Legjobb a tálalás előtti napon elkészíteni, és fogyasztásig hűtőben tárolni.
Kis karácsony, nagy karácsony...
inkább kicsi, de kalács azért akad!

Avokádóhabbal töltött füstölt lazac

Az idei karácsonyi menü első fogása ez a gyors, finom és különleges hideg előétel volt. A fotót a tíz éves unokaöcsém készítette, aki az érkezés után azonnal magához kaparintotta a fényképezőgépemet, és azzal dokumentálta az ünnep pillanatait.

Hozzávalók:
8 szelet füstölt lazac
1 avokádó
1 dl tejszínhab
3 evőkanál majonéz
2 evőkanál tejföl
1 kávéskanál mustár
só, bors
kapor, chili
Díszítéshez:
főtt garnéla
kaviár
rukkola
citrom
olívaolaj

Az avokádót félbe vágjuk, magját kivesszük és húsát kikaparjuk a héjából. Nagyon finomra aprítjuk.
A tejszínt kemény habbá verjük, majonézzel, tejföllel, mustárral, sóval és borssal ízesítjük. Belekeverjük az avokádót, kaporral és chilivel fűszerezzük.
A füstölt lazac szeletekre halmozzuk az avokádós tejszínhabot, majd feltekerjük őket.
Tálalás: egy lapos üvegtál aljára szórjuk a rukkolát, meglocsoljuk citromlével és olívaolajjal.
Elhelyezzük rajta a lazactekercseket és kaviárral, garnélával, citromszeletekkel díszítjük.
a vidám fotós

2012. december 28., péntek

Zserbó bonbon

Megfogadtam, hogy idén nem gyártok bonbont. Szerencsére megszegtem ezt a fogadalmamat...

Hozzávalók:
200 g darált dió
2 evőkanál sárgabaracklekvár
2 teáskanál méz
1 evőkanál porcukor
6-8 aszalt sárgabarack apróra vágva
100 g étcsokoládé

A csokoládé kivételével minden alapanyagot alaposan összekeverünk. A masszából nedves kézzel kis golyókat gyúrunk, majd 5 percre a fagyasztóba tesszük őket.
A csokoládét vízgőz felett megolvasztjuk, ebben mártjuk meg a diós golyókat.
Sütőpapírra tesszük őket, és hűtőszekrényben hagyjuk megdermedni.
Ha egyesével szép papírba csomagoljuk, szaloncukorként fellógathatjuk a karácsonyfára.

2012. december 20., csütörtök

Karácsonyi muffin, avagy a világ leglassabban készülő süteménye

Hallottatok már olyan süteményről, ami majdnem másfél év alatt készül el? Nem? Pedig van ilyen! Éppen most pályázok vele a Guinness-be...
Na jó, maga a muffin roppant egyszerű, a hiba az én készülékemben (fejemben) volt.
Egyszerűen megfeledkeztem a megígért süteményről. De hát mire való a karácsony, ha nem arra, hogy az ember jóvá tegye a hibáit?
Így elkészült végre ez a valódi gyerek-álom sütemény. Mint a Mikulás zsákjában, ebben is van minden jó, ha nem is piros alma meg mogyoró, de illatos mézeskalács-fűszer, puha marcipán és színes-ropogós cukor.

Kedves Gergő, ezúton is köszönöm a türelmet! Kívánok Neked és családodnak békés-édes karácsonyt!

Hozzávalók:
60 g vaj
30 g cukor
1 evőkanál vaníliás cukor
2 evőkanál méz
csipet só
1 tojás
3 evőkanál tej
1 evőkanál kakaópor
1/2 evőkanál mézeskalács-fűszerkeverék
130 g liszt
1 kávéskanál sütőpor
2 evőkanál darált mandula vagy dió
100 g marcipán
2 evőkanál sárgabaracklekvár
3 evőkanál porcukor
1 evőkanál citrom- vagy narancslé
karácsonyi díszítőcukor

A puha vajat a cukorral, vaníliás cukorral, sóval és mézzel habosra keverjük. Beledolgozzuk a tojást és a tejet.
A lisztet elvegyítjük a kakaóporral, a sütőporral, a fűszerkeverékkel, majd fokozatosan a vajas masszához adjuk. Legvégén belekeverjük a mandulát.
A sütőt 175°C-ra előmelegítjük.
A masszát a muffinos tepsi mélyedéseibe kanalazzuk. Kb. 20-25 perc alatt készre sütjük.
A marcipánt két sütőpapír között kinyújtjuk és köröket szúrunk ki belőle.
A kihűlt muffinokat félbe vágjuk. Az alsót megkenjük lekvárral, erre jön egy marcipánkorong, majd újabb adag lekvárral ráragasztjuk a tetejüket.
A citromlevet elkeverjük porcukorral, bevonjuk a muffinok tetejét, végül megszórjuk díszítőcukorral.

2012. december 16., vasárnap

Asztrológus, ha mézeskalácsot süt...

...akkor ez az eredmény kerekedik...
Az eredeti recept is nagyon finom (nagynéném specialitása), de én felturbóztam egy kis naranccsal és mandulával. Karácsony reggeli kávéhoz nélkülözhetetlen!

Hozzávalók:
450 g liszt
350 g porcukor
150 g méz
3 tojás
1 csapott evőkanál mézeskalács-fűszerkeverék
2-3 evőkanál mandulaforgács
1-2 evőkanál kandírozott narancs
1 kávéskanál szódabikarbóna
csipet só
1 kávéskanál citromlé vagy ecet
1 evőkanál étkezési keményítő

A lisztet 200 g porcukorral, a fűszerkeverékkel, sóval és szódabikarbónával alaposan elkeverjük.
Közepére mélyedést készítünk, ebbe tesszük a mézet, 2 egész tojást és egy tojás sárgáját, végül a mandulát és a narancsot.
Alaposan összedolgozzuk a tésztát és letakarva, szobahőmérsékleten egy éjszakát pihentetjük.
Másnap lisztezett deszkán ujjnyi vastagra nyújtjuk a tésztát, és különböző formákat szúrunk ki belőle.
180°C-ra előmelegítjük a sütőt.
A süteményt sütőpapírral bélelt lemezre tesszük, és kb. 10 perc alatt készre sütjük.

A megmaradt tojásfehérjét félkeményre verjük. Fokozatosan hozzáadagoljuk a keményítővel elkevert maradék (150 g) porcukrot, végül pedig a citromlevet.
A mázat erős nejlonzacskóba töltjük, aminek a végét picit kivágjuk. Ezzel rajzolunk mintát a kihűlt mézeskalácsfigurákra.

2012. november 21., szerda

Csokoládétrüffel

Idén megfogadtam, nem gyártok csokoládét karácsonyra. Eddig tartom is magam ehhez az elhatározáshoz, mert ez a trüffel NEM karácsonyra készült.
A Nyilas jegybe lépés tiszteletére.
Drága nagymamám - akinek ebben a hónapban lenne a 88. születésnapja - imádta volna. Picike, gömbölyű, tömény, keserű mennyország. (Elnézést a képzavarért, de nekem speciel ilyen ízek élvezetétől zengnek hozsannát a kis angyalkák a fejemben. És a nagyit ismerve, neki is.)
Szóval mama: most egy falatnyi időre együtt ücsörgünk egy felhő szélén, lógatjuk a lábunkat, csokoládétrüffelt falatozunk, és jól megkritizálunk mindenkit...

Vakrepülés

Oda és azért,
amiről úgy tudom: nincs,
de érzem, hogy van.

Fodor Ákos

Hozzávalók:
200 g étcsokoládé
80 g vaj
2 tojás sárgája
1 evőkanál tej
1 evőkanál illatos alkohol (pálinka, konyak)
1-2 csepp narancsaroma (elhagyható)
3 evőkanál sűrített tej
3 evőkanál porcukor
3 evőkanál kakaópor

A csokoládét a tejjel vízgőz felett felolvasztjuk. Levesszük a tűzről és belekeverjük a vajat. Ha langyosra hűlt, hozzáadjuk egyenként a tojásokat, az alkoholt, az aromát, a sűrített tejet és a cukrot.
Legalább öt percig keverjük.
Egy szögletes tepsit vagy dobozformát kibélelünk fóliával és belesimítjuk a csokoládémasszát.
Minimum két órára hűtőbe tesszük.
A kakaóport egy mélyebb tálba szórjuk, a csokoládét pedig felkockázzuk.
Az ujjunkkal gyors mozdulatokkal a négyzetekből gombócokat formázunk, majd kakaóba hempergetjük a trüffeleket.
Fogyasztásig hűvös helyen tároljuk.

2012. augusztus 18., szombat

50-es aranytorta


Hihetetlen, de fél évszázad megünneplésére készült ez az emeletes, aranyszínű torta.
Az alapja egyszerű, hagyományos piskóta. Az alsó tortába trüffelt és friss szedret, a felsőbe mandulás, cukrozott narancsos fehércsokoládé-krémet töltöttem. Az egészet tejszínhabbal vontam be, amit ehető, aranyszínű ételspray-vel színeztem.
Az ünnepelt, aki egy perccel sem néz ki többnek,
mint amikor huszonöt éve megismertem!
 Isten éltessen!

"Ha szeretnéd megélni önmagadat,
ha szeretnéd megismerni a titkokat,
ha szeretnéd megteremteni a vágyaidat,
egyszerűen éld meg azt,
aki benned van,
éld meg azt, aki vagy.
Szégyen, félelem és szorongás nélkül legyél.
Legyél ember, hogy több lehess,
legyél rossz, hogy jó lehess,
legyél kevés, hogy sok lehess!"

- A.J. Christian -