2011. április 12., kedd

Gyümölcsös túrótorta

Folytatom a szülinapi torták sorát. Drága fogadott Öcsém épp ma tölti a 24-et, ezúton is kívánok neki BOLDOGSÁGOS SZÜLETÉSNAPOT!

Hozzávalók egy 18-es kapcsos tortaformához:
2 tojás
2 ek. cukor
2 ek. liszt
2 ek. meleg víz
késhegynyi sütőpor
csipet só
200 g túró
200 ml habtejszín
vaníliás cukor
fél citrom reszelt héja
1 cs. habfixáló por
150-200 g friss eper (lehet málna, cseresznye, barack, ribizli, de befőttből, mirelitből is készíthetjük)
1 cs. piros tortazselé

1. Először elkészítjük a piskótát. Első lépésben előmelegítjük a sütőt 180°C-ra. A tojásokat szétválasztjuk, a fehérjét a sóval kemény habbá verjük, a sárgáját a meleg vízzel és a cukorral habosra keverjük. Utóbbihoz adjuk a sütőporral elkevert lisztet, végül óvatosan beleforgatjuk a tojáshabot. Sütőpapírral bélelt, kivajazott tortaformába öntjük a masszát, és tűpróbáig sütjük. (úgy 15-18 perc) A lekapcsolt sütőben állni hagyjuk, majd a formában hagyjuk kihűlni a piskótát. Mikor kihűlt, óvatosan félbe vágjuk.
2. A túrót a reszelt citromhéjjal és ízlés szerint vaníliás cukorral krémesre keverjük. A habtejszínt a habfixálóval kemény habbá verjük és összeforgatjuk a túrókrémmel. Az epreket megmossuk, félbe vágjuk. Előírás szerint elkészítjük a tortazselét.
3. A tisztára mosott tortaformába először beleöntjük a zselatint, hagyjuk kissé megdermedni. Ebbe jönnek az eprek, majd a tortalap teteje. Rásimítjuk a túrós-tejszínes krémet, és jöhet a piskóta alja. Így fejjel lefelé mehet a hűtőbe, legalább 2-3 órára, de nyugodtan egy éjszakára is. Tálalás előtt tányérra borítjuk.

2011. április 10., vasárnap

Majdnem klasszikus Sacher-torta

Hétvégén hatalmas, születésnapi kerti parti volt nálunk, négy ünnepelttel. A négy születésnaposnak négy különféle torta dukált, kezdem az elsővel, aztán mutatom a többit is sorban...

Hozzávalók egy 18 cm-es kapcsos tortaformához:
120 g étcsokoládé
100 g vaj
4 tojás
100 g cukor
csipet só
80 g liszt
1 tk. sütőpor
40 g darált mandula
fél rúd vanília kikapart belseje
3-4 ek. erdei gyümölcs lekvár (ezért nem klasszikus, mert az eredeti recept szerint sárgabaracklekvárral készül)
1 csomag dr Oetker féle étcsokoládés tortabevonó

1. A csokoládét és a vajat vízgőz felett összeolvasztjuk, majd langyosra hűtjük.
2. A sütőt előmelegítjük 180°C-ra. A tojásokat szétválasztjuk, a fehérjét a sóval kemény habbá verjük, a sárgáját pedig a cukorral és a vaníliával habosra keverjük.
3. A tojássárgás masszához adjuk az olvasztott csokoládét, a mandulát, a lisztet, a sütőport, végül óvatosan beleforgatjuk a fehérjehabot.
4. Sütőpapírral bélelt, kivajazott tortaformába töltjük, és 45-60 perc alatt készre sütjük. A megsült tortát további 15 percig hagyjuk állni a kikapcsolt sütőben.
5. A lekvárt (mikróban) kevergetve forrósítsuk fel, nyomjuk át egy szitán, hogy ne maradjanak benne magok, majd kenjük a tortára. Előírás szerint készítsük el a tortabevonót, és azt is simítsuk a tortára.

2011. április 6., szerda

Tavaszi sült zöldségek

Négy hónap alatt végre sikerült kijutnom a piacra. A kaposvárihoz képest úgy háromszoros szorzóval számolnak a Fény utcában, de még így is megérte a séta, mert a bevásárlóközpontok fonnyadt kínálatához képest végre friss és üde zöldségek kerültek a kosaramba. Sajnos még a legtöbb primőr aranyárban van, de erősen krumplifil lévén nem bírtam szó nélkül elmenni az újburgonya mellett...

Hozzávalók:
fél kg parázsburgonya (apró szemű újkrumpli)
5-6 szál új sárgarépa
1 teáskanál mustár
4-5 evőkanál olívaolaj
negyed citrom leve
friss zöldfűszerek (petrezselyem, kapor, metélőhagyma, kakukkfű)
só, bors

Rendkívül egyszerű az elkészítése. A mustrát, a citromlével, az olajjal, a borssal és az apróra vágott zöldfűszerekkel összekeverjük. Alaposan megsózzuk, mert a krumpli rengeteg sót vesz fel sütés közben. A burgonyákat megmossuk (én nem szoktam ledörzsölni a héját). A sárgarépát is mossuk, kissé megkapargatjuk. A zöldségeket egészben hagyjuk és beleforgatjuk a mustáros öntetbe, majd sütőbe borítjuk és 220°C-on kábé fél óra alatt ropogósra sütjük. A krumpli omlós a répa mennyeien édes és krémes lesz.
Joghurtos öntettel nyakon borított zöldsaláta remekül illik hozzá.

Kedvesség

Egy csipetnyi figyelmesség jutott el hozzám a napokban, Ildinyó személyében, mikor is öleléssel, díjjal és egy jó szóval gondolt rám.
Figyelgetve az általam kedvelt és rendszeresen olvasott blogokat, már ilyen-olyan formában, de eljutott mindenkihez ez a kezdeményezés, így inkább most nem tíz embernek küldeném tovább, hanem megosztanám mindenkivel:

Jusson NEKED is ölelés, elismerés és néhány jó szó, töltekezz fel és add tovább BÁRKINEK, akinek szeretnéd!

"Mindenből kettőt tartsunk kéznél, ami az élethez kell.
Ekkor az életünk is kétszer annyit fog érni.
Két mosolyunk, két kedves szavunk legyen egy helyett.
Megkettőzött szeretet, türelem, jóindulat - az élet mindennapos kellékei.
A jóból, a kellemesből tartalékunk legyen, hisz kétszeresen kell azt osztogatnunk.
A természet bölcsen gondoskodott az egyről: társat rendelt mellé,
hogy törékenységétől megóvja. A férfihez a nőt a nőhöz a férfit.
Az emberhez embert. A szeretethez szeretetet.
Mindenből kettőnk legyen. Így ha apadna a szeretet, fogyna a türelem,
csappanna a jóindulat, ott a tartalék a kezünk ügyében.
Tudjuk, hogy hol keressük őket, és boldogságunk is megduplázódik."
 
Tatiosz: Tartalékok

2011. március 25., péntek

Ratatouille, avagy lecsó francia módra

Eszméletlen szép idő van. Végre! Épp ezért ma amolyan igazi nyáridéző ételt készítettem.

Hozzávalók:
1 db cukkini
1 db padlizsán
1 db sárga kaliforniai paprika (lehet piros vagy zöld is, de ettől lesz igazán színes az étel)
1 db paradicsom
1 fej vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
1,5 ek. ketchup vagy paradicsompüré (az eredeti receptbe az előbbi kellene, de valahogy mindig elfelejtek venni. A ketchup is éppolyan jó volt bele, csak kicsit intenzívebb borsozást kívánt.)
só, frissen őrölt fekete bors
rozmaring és kakukkfő
olívaolaj

1. A vöröshagymát hajszálvékony félkarikákra vágjuk, a fokhagymát felaprítjuk, a cukkinit, a padlizsánt és a paradicsomot is a lehető legvékonyabban szeleteljük.
2. Kevés olajon megpároljuk a hagymát, erre jön a fokhagyma, végül a paradicsom kivételével a többi zöldség. Ízlés szerint fűszerezzük.
3. 10 percig nagy lángon átsütjük, majd újabb 10 percre kis lángon fedő alatt pároljuk. Hozzáadjuk a paradicsomot és a ketchupot, újabb 4-5 percig főzzük.
4. Tálalhatjuk friss, ropogós kenyérrel, vagy fogyaszthatjuk köretnek is, mint ahogy a képen látszik én is natúr halfiléhez ettem.

Végül egy klasszikus Ratatouille:


2011. március 17., csütörtök

Rakott krumpli - másképp

Irgum-burgum, de elhanyagolom ezt a blogot!
Na jó, mentegetőzhetnék, csak nagy ritkán főzök magamra, akkor is csak pikk-pakk, de azért mégsem járja, hogy egy hónapja meg sem fordultam itt...
Gyorsan pótolom!
Kezdem azzal, hogy végre van egy saját fényképezőgépem, ami nagyban megkönnyíti az elkészített ételek megörökítését.
Folytatom ott, hogy mit sem változtam, még mindig az egyszerűség a mottóm, ezt a fogást is a maradék paradicsomszósz ihlette.
És bejezem azzal, hogy milyen is lett a rakott krumpli - másképp?

Hozzávalók:
1 adag paradicsomszósz, némi paradicsompürével gazdagítva
5-6 szem héjában főtt krumpli
1 kis doboz feta vagy feta-jellegű sajt
kis pohár tejföl
só, bors, petrezselyem, kakukkfű
olívaolaj

1. A főtt krumplit meghámozzuk, karikákra vágjuk. Egy kiolajozott jénaiba vagy kisebb tepsibe fektetünk egy réteget belőle. Sózzuk, borsozzuk.
2. Erre jön egy réteg paradicsomszósz, szétmorzsolt fetasajt, néhány csepp olaj, majd újabb réteg krumpli, szósz, sajt... A tetejére krumpli kerüljön.
3. A tejfölt összekeverjük a fetasajt egyharmadával, sóval, borssal és a zöldfűszerekkel ízesítjük. A sajt önmagában is elég sós lehet, mindenképpen kóstoljuk, mielőtt túlsózzuk az ételt!
4. Öntsük a sajtos tejfölt a rakott krumpli tetejére és fél óra alatt süssük készre. Friss salátával kínáljuk.

2011. február 16., szerda

Annak, aki a szőkéket szereti: fehércsokis brownie

Ha egy recept bevált, érdemes sokszor megismételni. De hogy ne legyen unalmas, variálhatjuk is. Életem során én is voltam már szőke, barna, sőt egy időben vörös is... Miért ne lehetne egy sütemény is éppilyen változatos?
A málnás-fehércsokis brownie receptjét "szőkítettem" most ki, így lett belőle BLONDIE.

Hozzávalók:
200 g fehér csokoládé
150 g vaj
120 g cukor
1 rúd vanília
3 tojás
150 g liszt
1 tk. sütőpor
csipet só
100 g apróra vágott mandula vagy kesudió
200 g mirelit málna

1. Vízgőz felett megolvasztjuk a csokoládét a vajjal. Lehúzzuk a tűzről és langyosra hűtjük.
2. A tojásokat a cukrokkal és a sóval habosra keverjük. Beleforgatjuk a csokoládés masszát, majd hozzáadjuk a sütőporral elkevert lisztet, a mandulát/kesudiót, végül a málnát.
3. Kivajazott tepsiben töltjük és 180°C-ra előmelegített sütőben 30-35 perc alatt készre sütjük. A brownie akkor jó, ha a szélénél a tészta már megsült, de a közepén még egy kissé krémes állagú. Majd hűlés közben megdermed, de nem szárad ki a sütemény.
4. Tejszínhabbal tálaljuk.