Variáció a szokásos húsvéti sonka-tojásra. Nem is igazán recept, csak egy ötlet.
Daráljuk meg a füstölt sonkát (2-3 szelet) és egy főtt tojást. Adjunk hozzá 2-3 evőkanál vajat, frissen őrölt fekete borsot, őrölt köményt, csipetnyi chilit, petrezselymet és kakukkfüvet. Én nem sóztam külön, mert a sonka elég sós volt. Végül keverjünk hozzá annyi majonézt, hogy jól kenhető legyen.
Kínálhatjuk sós kalácson is.
2013. március 31., vasárnap
2013. március 17., vasárnap
Málnás dobos torta
Unokaöcsém az elmúlt két évben epres-csokis kombinációt kért szülinapjára. (Az egyik az Epres csokoládétorta, a másik Osztrák csokoládétorta eperrel).
Idén azonban már nem tudtam tovább variálni, így valami újdonsággal kellett előállnia. Gondolkodás nélkül vágta rá: akkor legyen málnás dobos torta. A nagy klasszikusból házilag is könnyen elkészíthető torta született. Az alapja piskóta, a krémje édesen kakaós, a gyümölcstől üdítő, a karamelltől ropogós. Jó ötlet volt!
Boldog szülinapot, Peti!
Hozzávalók:
5 tojásból piskóta
1/2 liter tej
70 g liszt
3 evőkanál kakaópor
175 g vaj
250 g porcukor
300 g friss vagy fagyasztott málna
4 evőkanál krisálycukor
Ha fagyasztott málnát használunk felolvasztjuk.
A tejet, a lisztet és a kakaóport csomómentesre keverjük, felforraljuk és sűrű krémmé főzzük. Félretesszük és teljesen lehűtjük. A vajat és a porcukrot habosra keverjük, majd kanalanként beleforgatjuk a hideg kakaós krémet.
Ötfelé vágjuk a tortát. A felső lapot bevonjuk karamellel. Ehhez a kristálycukrot felolvasztjuk, sötét karamellé pirítjuk, majd a piskótalapra öntjük. Egyenletesen eloszlatjuk rajta, és felszeleteljük.
Összeállítjuk a tortát. A lapokat megkenjük krémmel, megszórjuk málnával. A tortát kívülről is krémmel borítjuk, végül a tetején elrendezzük a karamelles piskótaszeleteket.

Alapreceptek: PISKÓTA
Születésnapi tortagyár lettem. Sorozatban készülnek a megrendelt (ilyet kérek) és a meglepetés (azt kapod, amihez épp kedvem van) sütemények.
Az egyik legkedveltebb alaptésztám a piskóta, mert tejszínnel, gyümölccsel, csokoládéval, vajas krémmel, túróval töltve is finom. Ráadásul roppant egyszerű elkészíteni. Az arányok a torta méreteivel egyenes arányban könnyedén változtathatók, mivel 1 tojás = 1 kanál liszt / 1 kanál cukor mértékegységgel készül. Íme:
Hozzávalók egy 18 cm-es tortaformához:
5 tojás
5 csapott evőkanál cukor
5 evőkanál meleg víz vagy narancslé
5 púpozott evőkanál liszt
késhegynyi sütőpor
csipet só
A sütőt 180°C-ra előmelegítjük.
A tojásokat szétválasztjuk. A fehérjét a sóval kemény habbá verjük.
A tojássárgához adjuk a vizet és a cukrot és fehéredésig keverjük. Evőkanalanként hozzádolgozzuk a sütőporral elkevert, átszitált lisztet, végül óvatosan hozzáforgatjuk a tojáshabot. (Ezt ne gépi habverővel tegyük meg, mert összetörik a hab!)
Sütőpapírral bélelt tortaformába simítjuk a masszát, majd sütőbe tesszük.
Az első 10 percben ne nyissuk rá a piskótára a sütőajtót, mert a tészta összeesik. Tűpróbával ellenőrizzük, hogy megsült-e a tészta. Szúrjunk a közepébe egy hústűt vagy fogpiszkálót, és ha száraz marad, a torta készen van.
Zárjuk le a sütőt, nyissuk ki az ajtaját, és hagyjuk bent hűlni a tortát.

2013. március 3., vasárnap
Sós mogyorós grillázstorta
Ez az időszak tele van születésnapokkal, ma épp anyukámat ünnepeltük. Tegnap, miközben a tortát készítettem, még fogalmam sem volt, mi lesz a vége. Nagyon gyorsan kellett dolgoznom, és menet közben alakítottam a receptet, de azért igyekeztem megjegyezni, mit is csinálok.
Az eredmény kifejezetten finom lett: tömör, csokoládés sütemény-alap, rajta a pikáns sós mogyorós grillázskrém, a tetején pedig finom tejszínhab. Én is ilyet kérek a szülinapomra! :)
Hozzávalók a brownie-tortaalaphoz:
130 g étcsokoládé
120 g vaj
180 g cukor
2 tojás
160 g liszt
1 késhegynyi sütőpor
csipet só
A sütőt 180°C-ra előmelegítjük.
A darabokra tördelt csokoládét és vajat vízgőz felett felolvasztjuk.
A tojásokat, a cukrot és a sót habosra keverjük. Beleforgatjuk a langyosra hűtött vajas csokoládét, végül hozzászitáljuk a sütőporral elkevert lisztet.
Sütőpapírral bélelt tortaformába simítjuk a masszát, és 30 perc alatt készre sütjük. (Akkor jó, ha a tészta belseje még lágy.)
A sós mogyorós grillázs-krémhez:
30 g durvára darált sós mogyoró
200 g cukor
30 g vaj
200 ml tejszín
A cukor karamellé olvasztjuk. Belekeverjük a mogyorót, a vajat, végül a tejszín felével sűrű krémmé forraljuk.
Lehűtjük.
A maradék tejszínt kemény habbá verjük, majd hozzákeverjük a grillázskrémet.
Továbbá:
200 ml tejszín
porcukor
csokoládéforgács
A tejszínt a porcukorral kemény habbá verjük.
Összeállítjuk a tortát. A brownie-alapot bevonjuk a grillázskrémmel, majd a tejszínhabbal, végül megszórjuk csokoládéforgáccsal.

| felülnézetből |

| az ünnepelttel ♥ |
Címkék:
brownie-variációk,
csokoládé,
torta,
ünnepi
2013. február 24., vasárnap
Gyümölcsös joghurttorta
Könnyű, légies gyümölcsös torta, finom joghurtos krémmel. Annyira egyszerű elkészíteni, hogy kezdő háziasszonyok is bátran próbálkozhatnak vele.
Hozzávalók:
négy tojásból sütött kerek piskóta (recept itt)
200 ml tejszín
3 kis pohár joghurt
(lehet vaníliás, gyümölcsös is, én ehhez citromos túrótorta ízesítésű görög joghurtot használtam)
vaníliás porcukor ízlés szerint (1-2 evőkanál)
friss vagy mirelit gyümölcs
1 zacskó tortazselé
A tejszínt a porcukorral kemény habbá verjük. Vigyázva, hogy ne törjük össze a habot, hozzákeverjük a joghurtokat.
A tortalapot óvatosan félbe vágjuk, és egy lapos tálra helyezzük. A tortaforma szélét köré tesszük.
A piskótára simítjuk a krémet, és befedjük a piskótával. Finoman lenyomkodjuk, hogy a tortát forma széléig egyenletesen kitöltse a joghurtkrém.
A gyümölcsöket, ha mirelittel dolgozunk, felolvasztjuk és lecsepegtetjük. Ha friss gyümölccsel, akkor megmossuk és felvágjuk. Elrendezzük a torta tetején.
Előírás szerint elkészítjük a tortazselét, és bevonjuk vele a gyümölcsöket.
Legjobb, ha tálalás előtti napon készítjük, és hagyjuk összeérni az ízeket.

2013. február 10., vasárnap
Sakktábla-szendvics
Még mindig megszállottan lapozgatom az Ínyesmestert, és találtam egy farsangi bulira való ötletet. A hozzávalókból következően húsvétra is kiváló. Gyerekes korszakomra visszatekintve, pedig száz százalékig biztos vagyok benne, hogy gyerekzsúron is tarolhatunk az ötlettel, mert a gyerekőcök megőrülnek a pici falatokért, amiket fogpiszkálóra tűzve dobálhatnak a szájukba. Természetesen a szendvics szabadon variálható, én igyekeztem valami korabelit rápakolni.
Figyelem, a receptet kizárólag birkatürelműeknek és pepecselni imádóknak ajánlom!
Hozzávalók a hasés-tojáskrémes verzióhoz:
puha szeletelt kenyér
főtt sonka (fele lehet füstölt marhanyelv is)
főtt tojás
libazsír
mustár
vajkrém
só, bors
őrölt kömény
A főtt tojást még melegen villával összetörjük, belekeverjük a libazsírt, végül sóval, borssal, köménnyel és mustárral ízesítjük.
A sonkát ledaráljuk, vagy nagyon apróra vagdaljuk. Ha kell, ezt is sózzuk-borsozzuk. (Ha nagyon száraz lenne a sonka egy kevés majonézzel fellazíthatjuk.)
A szeletelt kenyér héját levágjuk, vékonyan megkenjük vajkrémmel.
Egyik szeletet tojáskrémmel, másikat sonkapéppel borítunk be, majd a kés lapjával jól rányomkodjuk a feltéteket.
Egyforma kockákra szeljük a kenyereket (elnyolcadoljuk), és sakktáblaszerűen váltogatva – tojásos és sonkás – rakjuk tálra.
A miniszendvicseket díszíthetjük paradicsomszelettel, uborka- vagy csemegeuborka-karikával, fodros petrezselyemmel.

2013. február 5., kedd
Időutazás és szendvicsek
Kutató célzattal meglehetősen gyakran forgatom mostanában az Ínyesmester szakácskönyvét.
Számomra meglepő, hogy egy 1868-ban kiadott receptes könyv milyen magas színvonalú gasztro-kultúrát ábrázol.
Gyerekkoromban anyukám és nagymamám mindig is finomságokat rakott elénk az asztalra, rántott húst, palacsintát, tojásos nokedlit – így tanultam meg az ízeket és a minőséget értékelni.
Az ínyenc élményeim azonban nem az otthonhoz kapcsolódnak.
Az első „bevállalós” vacsorámat hosszú győzködés és rábeszélés után kamaszként, az azóta elhíresült Nagy Fal Kínai Étteremben költöttem el. (Még ma is összefut a számban a nyál, ha a vaníliafagylalttal töltött, sakéval flambírozott desszertre gondolok.)
Azóta jóval bátrabban kóstolok-főzök, volt már a tányéromon békacomb, csiga, vadhús, tintagomba, egyedül talán a bangkoki sült szöcskére mondtam nemet.
Mindig azt hiszem, hogy valami igazán újat próbálok ki ilyenkor, azonban a 145 éves könyv folyton rácáfol erre. Hasonló különlegességek szerepelnek benne, mint a rákfelfújt, a töltött kucsmagomba vagy a fácánkrokett.
Ma épp az ötórai tea címszónál lapoztam fel az Ínyesmestert, ahol olyan leírást találtam a szendvicsekről, ami a 21. század hidegkonyhájának is büszkeségére válna:
(Az eredeti helyesírással teszem közre)
„A SZENDVICS
ez az ínyes falat, melyet másként kanapénak vagy magyarul rakott kenyér-nek nevezünk, a készítéshez felhasználható sokféle anyagnál fogva rengeteg lehetőséget nyujt a szakácsnak vagy háziasszonynak, hogy ízlését, ötletességét s találékonyságát a belső tartalmat és külső szépséget illetőleg érvényre emelje. Már alakjában is nagy lehet a változatosság. Lehetnek csukottak, azaz összetettek, egymásra helyezett két kenyér- vagy zsemlyeszeletből, melyek között foglal helyet a töltelék. Ez az igazi szendvics.
De divatosabbak és szebbek azok, amelyek csak egy-egy jól megrakott szeletből állnak. A kenyér (zsemlye) lehet friss vagy pirított, formájára nézve kerek, ovális, karaj, háromszög, négyzet vagy tégla, sőt esetleg golyó is. De lehet belőle tortát is szerkeszteni.
A töltelék alapját, a szeletekre kent vékony vaj, némely esetben szardellás vaj, krémsajt vagy enyhe juhtúró-réteg alkotja. Erre jön a töltelék, mely – hogy csak futólagos felsorolással szolgáljak – a következő jókból tevődhet össze: wesztfáli vagy főtt sonka vékony szeletben, vagy apróra vágva, avagy püré alakjában, füstölt, főtt marhanyelv, szalámi, párizsi, hússajt, mortadella, libamájszelet vagy pástétom, nyúlpástétom, hideg sült nyúl-, őz- és szarvasféle, csirke, pácán, pujka és más szárnyas mell (libamell füstölve is) szeletben vagy vagdalva, vesepecsenye, roztbif, borjú- és sertéscomb, szardínia, szardella, bouillon-héring, hideg fogas majonézzel, füstölt lazac, tengeri rák, kaviár, kapri, kemény tojás, főtt és aprított tojássárgája és fehérje, aszpik, szarvasgomba, különféle sajtok szeletben vagy felkenve, francia saláta s a különösen az angoloknál kedvelt nyers paradicsom- és uborkaszeletek.
Bizonyára folytatni lehetne még a sort, de ennyi is elég, hogy el tudjuk képzelni a variációk, kombinációk és permutációk sokaságát a szendvicsalkotás terén.
A népszerű, közkedvelt, tízórain, ebéden, ötórai vagy vacsora utáni teán mindig örömmel üdvözölt szendvics divatja jobban virul Budapesten, mint valaha.”
Végül néhány szendvicsre való a blogról:
Diós sajtkrém
Svéd céklasalátás szendvics
Füstölt lazac krém

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
-
Dunede indiai rizspudingját "töltöttem újra". Szeretem a tejberizst, de egy kamaszkori tejberizs-baleset óta nemigen próbálkozt...
-
Közeledik a tavasz, és én is csatlakozom a költözőmadarakhoz... Hosszas mérlegelés, vívódás után úgy döntöttem, a Levin módra blog egy új...
-
Kreatív blogger lettem! Nagyon köszönöm Szemirámisznak (akinek ugyebár van egy függőkertje, és ő maga a világ egyik csodája) és Duendének ...