2012. december 31., hétfő

Gesztenyés-aszalt szilvás pulykamell

Nálunk minden évben hal van karácsony vacsorára. Idén sem maradt el, háromféle is készült: rántott ponty, vajban sült cápaharcsa és lazac. De egy kis változatosság nem áthat, ezért került az asztalra ez a fűszeres gesztenyével és puha aszalt szilvával töltött pulykarolád.

Hozzávalók:
1 kg pulykamell
250 g natúr gesztenyemassza
100 g aszalt szilva
só, bors, fűszerkömény
zsálya, chili, szerecsendió, petrezselyem
fél zsemle
tej
200 g bacon

A pulykamellet vékonyan felszeleteljük, a szeleteket kiklopfoljuk. A sót, borsot és a fűszerköményt összekeverjük, ezzel szórjuk meg a hússzeleteket.
A zsemlét felkockázzuk és langyos tejbe áztatjuk.
A gesztenyét villával összetörjük, kevés sóval, borssal, chilivel, zsályával, reszelt szerecsendióval, apróra vágott petrezselyemmel ízesítjük. Hozzákeverjük a beáztatott zsemlét.
Az aszalt szilvákat elnegyedeljük.
Két roládot készítünk: a baconcsíkokat egymás mellé helyezzük, erre fektetjük a pulykaszeleteket, megkenjük a gesztenyemasszával, megszórjuk aszalt szilvával, majd óvatosan feltekerjük. Alufóliába szorosan becsavarjuk, és 200°C-os sütőben kb. egy óra alatt készre sütjük.

Tálalhatjuk melegen vagy hidegen is.
hústekercs, Peti perspektívájából

Mákos guba torta

A klasszikus mákos gubából tulajdonképpen úgy lesz torta, hogy kör alakú formában sütjük meg.
Hozzávalók:
1 liter tej
10 kifli
200 g cukor
250-300 g darált mák
3 tojás sárgája
1 rúd vanília
1 dl tejszín
vaj a tortaforma kikenéséhez

A vaníliarudat félbe vágjuk, magjait kikaparjuk. Ezzel és a cukorral felmelegítjük a tejet, annyira elegendő, hogy a cukor feloldódjon.
A kifliket előbb karikákra, majd kisebb kockákra vágjuk, alaposan összeforgatjuk a mákkal.
A tojásokat elkeverjük a tejszínnel, hozzáadjuk a cukros tejet, végül nyakon öntjük vele a mákos kiflit.
Egy tortaformát alaposan kikenünk vajjal, és belesimítjuk a tejes-mákos-kiflis keveréket.
200°C-ra előmelegített sütőben 20 perc alatt készre sütjük.
Kínálhatjuk egy kevés meggy- vagy ribizlilekvárral, vaníliafagylalttal, sodóval, borkrémmel.
főzés közben (photo by Peti)

2012. december 30., vasárnap

Sós pisztáciás kocka

Zsuzsi, drága, hogy ne csak édes legyen az élet, hanem egy csipetnyit pisztáciás is...

Hozzávalók:
100 g sós, hámozott pisztácia
(pisztácia helyett tehetünk bele sós mandulát, kesudiót is)
500 g liszt
1 kávéskanál sütőpor
250 g vaj
150 g juhtúró
150 g reszelt sajt
2,5 dl tejföl
2 tojás
kb. 1 teáskanál só (a juhtúrót először kóstoljuk meg, mert ha nagyon sós, kevesebb só kell a tésztába)

A pisztáciát késsel vágjuk durvára.
Morzsoljuk össze a lisztet, a sütőport, a sót, a kockákra vágott vajat és a juhtúrót.
Keverjük hozzá a sajtot, a tejfölt, a tojások sárgáját és a pisztácia felét. Alaposan dolgozzuk össze, majd a tésztát fél órára tegyük hűtőszekrénybe.
Melegítsük elő a sütőt 200°C-ra.
A tésztát nyújtsuk ki úgy másfél centi vastagra és vágjuk fel kisebb kockákra.
(Szaggathatunk belőle pogácsákat, csillagokat, de hosszú csíkokra vágva perecformába is hajtogathatjuk.)
Kenjük meg a lazán felvert tojásfehérjével és szórjuk rá a maradék pisztáciát.
Sütőpapírral bélelt sütőlemezen 15-20 perc alatt süssük aranysárgára.
az idei karácsonyt a távoli, indián unokaöcsémmel töltöttem...

2012. december 29., szombat

Borkrémtorta

Mindig azt gondoltam, hogy a borkrémtorta annyira ünnepélyes és annyira különleges, hogy az elkészítése csakis hosszadalmas és bonyolult lehet. Aztán Duende meggyőzött róla, hogy a két kritérium, mármint a különlegesség és a bonyolultság nem feltétlenül jár kéz a kézben. Legalábbis ha borkrémtortáról van szó...


Hozzávalók:
5 tojásból piskóta
3 tojás sárgája
35 g liszt
3 dl édes muskotályos bor
1 narancs leve és reszelt héja
150 g cukor
1 rúd fahéj
néhány szem szegfűszeg
4,5 dl tejszín
1 csomag habfixáló
Díszítéshez:
mandulaforgács
fehér csokoládé forgács
cukrozott narancs

A tojássárgáját a liszttel és egy kevés hideg borral simára keverjük.
A maradék bort, a cukrot és a narancs levét felforraljuk a fűszerekkel, de ügyeljünk rá, hogy ne főzzük. Kiszedjük belőle a fűszereket, és a tojásos keverékre szedünk egy keveset a forró borból. Elkeverjük, majd folyamatos kevergetés mellett a tojásos krémet beleöntjük a borba. Néhány perc állandó kevergetés mellett besűrítjük. Vízfürdőbe állítva lehűtjük.
A tejszínt kemény habbá verjük a habfixálóval, beleforgatjuk a boros krémet és a reszelt narancshéjat.
A piskótalapot ketté vágjuk. Az alsó lapot megkenjük a krém kétharmadával, majd ráborítjuk a másik tortalapot.
A maradék krémmel bevonjuk az egész tortát, és megszórjuk mandula- és csokoládéforgáccsal, illetve cukrozott naranccsal.
Legjobb a tálalás előtti napon elkészíteni, és fogyasztásig hűtőben tárolni.
Kis karácsony, nagy karácsony...
inkább kicsi, de kalács azért akad!

Avokádóhabbal töltött füstölt lazac

Az idei karácsonyi menü első fogása ez a gyors, finom és különleges hideg előétel volt. A fotót a tíz éves unokaöcsém készítette, aki az érkezés után azonnal magához kaparintotta a fényképezőgépemet, és azzal dokumentálta az ünnep pillanatait.

Hozzávalók:
8 szelet füstölt lazac
1 avokádó
1 dl tejszínhab
3 evőkanál majonéz
2 evőkanál tejföl
1 kávéskanál mustár
só, bors
kapor, chili
Díszítéshez:
főtt garnéla
kaviár
rukkola
citrom
olívaolaj

Az avokádót félbe vágjuk, magját kivesszük és húsát kikaparjuk a héjából. Nagyon finomra aprítjuk.
A tejszínt kemény habbá verjük, majonézzel, tejföllel, mustárral, sóval és borssal ízesítjük. Belekeverjük az avokádót, kaporral és chilivel fűszerezzük.
A füstölt lazac szeletekre halmozzuk az avokádós tejszínhabot, majd feltekerjük őket.
Tálalás: egy lapos üvegtál aljára szórjuk a rukkolát, meglocsoljuk citromlével és olívaolajjal.
Elhelyezzük rajta a lazactekercseket és kaviárral, garnélával, citromszeletekkel díszítjük.
a vidám fotós

2012. december 28., péntek

Zserbó bonbon

Megfogadtam, hogy idén nem gyártok bonbont. Szerencsére megszegtem ezt a fogadalmamat...

Hozzávalók:
200 g darált dió
2 evőkanál sárgabaracklekvár
2 teáskanál méz
1 evőkanál porcukor
6-8 aszalt sárgabarack apróra vágva
100 g étcsokoládé

A csokoládé kivételével minden alapanyagot alaposan összekeverünk. A masszából nedves kézzel kis golyókat gyúrunk, majd 5 percre a fagyasztóba tesszük őket.
A csokoládét vízgőz felett megolvasztjuk, ebben mártjuk meg a diós golyókat.
Sütőpapírra tesszük őket, és hűtőszekrényben hagyjuk megdermedni.
Ha egyesével szép papírba csomagoljuk, szaloncukorként fellógathatjuk a karácsonyfára.

2012. december 23., vasárnap

Karácsonyi üdvözlet

„Élni annyi, mint szeretni.
Szeretni látni és megmutatni,
érezni és érzékeltetni,
meghallani és meghallgatni,
magasba szállni és fölröpíteni,
kinyílni és felnyitni,
megérteni és megértetni,
együtt érezni és eggyé olvadni
- és tudni, hogy a szeretet a legmagasabb rendű alkotás.”
- Tatiosz: Az élet értelme -

 BÉKÉS, BOLDOG KARÁCSONYT KÍVÁNOK, SZERETETTEL:

Eszter
Levin módra