2011. december 26., hétfő

Karácsonyi halas vacsora

A Szenteste főétele a következő volt: füstölt lazac saláta, majonézes burgonyasaláta, mandulás bundában, illetve fűszervajban sült harcsa burgonyalángossal.

Füstölt lazac saláta
Fél fej jégsalátát, egy kígyóuborkát és három nagyobb paradicsomot felaprítottam, tálba tettem, megsóztam, borsoztam. Meglocsoltam kevés olíva olajjal, majd jöttek rá a felcsíkozott lazacszeletek. Megöntöztem citromlével, megszórtam kaporral és tálalásnál balzsamecet-szósszal meglocsoltam.

Harcsa mandulás bundában
Az afrikai harcsából a vékonyabb szeleteket rántottuk, mert édesanyám így szerette volna enni. Szerintem vétek panírozni, ezért variáltuk meg egy kis mandulával.
A halszeleteket sóztam, borsoztam, majd lisztbe, tojásba végül mandulaforgáccsal elkevert zsemlemorzsába hempergettem és bő, forró olajban kisütöttem.

Fűszervajban sült hal
A vastagabb harcsaszeleteket vastagon kivajazott tepsibe fektettem. Sót, borsot, kaprot, chilit, gyömbért, kurkumát összekevertem, ezzel fűszereztem meg a halak mindkét oldalát, végül citromot facsartam rá, és kis darab vajakat tettem a halszeletekre. Nagy lángon sütőben készre sütöttem. Ügyeljünk, hogy ne száradjon ki! Szerintem hidegen még finomabb, mint frissen.

Burgonyalángos
Két nagyobb burgonyát héjában megfőztem. Ez ez előző napi krumplisalátából marad ki, jó, ha áll egy napig. Nagy lyukú reszelőn lereszeltem, hozzákevertem egy tojást, sót, borsot és annyi lisztet, hogy formálható állagú legyen. Kis korongokat alakítottam belőle és bő, forró olajban kisütöttem.

2 megjegyzés:

  1. Bátran ajánlom a karácsonyi menüsorba a tárkonyos halragumat. Egy ismerősömék a receptem alapján ezt készítették az ünnepen és azt kérdezte a feleség: hmmm, miért nem ezt főztük eddig??? Mert NEM ismertük! - válaszolta a férj. :-))

    VálaszTörlés
  2. Nagyon jól hangzik, köszönöm! :)

    VálaszTörlés