2012. március 6., kedd

Kheer (indiai rizspuding) reloaded

Dunede indiai rizspudingját "töltöttem újra".
Szeretem a tejberizst, de egy kamaszkori tejberizs-baleset óta nemigen próbálkoztam vele. De ez a verzió tökéletes! Krémes, selymes, picikét fűszeres... Olyan komoly függőséget okoz, hogy három nap alatt a második adagon vagyok túl...

Hozzávalók:
75 g rizs
1 l tej
2 evőkanál vaj
1 rúd vanília
1 rúd fahéj
4 evőkanál cukor
2 evőkanál mandulaforgács
csipet só
300 g fagyasztott meggy
2 evőkanál vaníliás cukor
2 lap zselatin

A megmosott, lecsepegtetett rizst a vajon opálosra pirítjuk (2-3 perc), felöntjük tejjel, csipet sóval, vanília- és fahéjrúddal ízesítjük, majd kis lángon, néhányszor átkeverve 40 percig főzzük. Legvégén hozzáadjuk a 4 evőkanál cukrot és a mandulát, pár perc múlva lezárjuk a tüzet. A lábosban hagyjuk hűlni, tovább fog sűrűsödni. Néhány óra pihenés után (vagy másnap) az igazi.
A meggyzseléhez a gyümölcsöt kimagozzuk, kevés vízzel és vaníliás cukorral összeforraljuk, majd levesszük a tűzről. A lapzselatint öt percre hideg vízbe áztatjuk, kinyomkodjuk és a meggyhez keverjük. Ezt is lehűtjük.
Rétegezve tálaljuk.

2012. március 1., csütörtök

HALAK MENÜSOR

Margit néni és anyu
Halak születésű anyukám megelőlegezett szülinapi ebédje a következő volt:

ELŐÉTEL

LEVES

FŐFOGÁS

DESSZERT

OLDALUSZONY: Paradicsomos-kecskesajtos focaccia

Hal vagy inkább tintahal formájú friss kenyérke volt az előétele a Halak menüsornak.

Hozzávalók 4 halacskához:
focaccia (pizza) tészta
paradicsomkarikák
kecskesajt-szeletek
fekete olajbogyó

Elkészítettem a tésztát (úgy 200 g lisztből) és négyfelé osztottam. Kissé hengeres alkatúra formáztam, majd a végét, mint a hal farkát megtekertem és bevagdostam. Egy-egy karika paradicsom, kecskesajt szelet és szem gyanánt olajbogyó-karika került rá. 200°C-on 15 perc alatt sül készre.

KOPOLTYÚ: Fokhagymakrémleves

Duende receptje a Halak menüsor levese, ezt kísérte a tintahal-alakúra sütött focaccia.

Hozzávalók:
1 nagy fej fokhagyma
3 evőkanál vaj
1 evőkanál olívaolaj
3 evőkanál liszt
550 ml víz
1 marhahúsleves-kocka
só, bors, frissen reszelt szerecsendió
200 ml főzőtejszín

A fokhagymát megtisztítjuk, felaprítjuk. A vajat és az olajat egy lábosban felolvasztjuk, megdinszteljük benne a fokhagymát, majd hozzákeverjük a lisztet. Pár percig pirítjuk, felöntjük a vízzel, és kézi habverővel simára dolgozzuk. Mehet bele a leveskocka és a fűszerek. 10 percig főzzük, majd a tűzről lehúzva botmixerrel krémes állagúra keverjük. Visszatesszük a tűzre, felöntjük tejszínnel, és összeforraljuk.

HÁTUSZONY: Grillezett lazac joghurtos lencsesalátával

Jamie Oliver ihletésű fogás lett a Halak menüsor főétele.

Hozzávalók 4 személyre:
- a grillezett lazachoz:
4×225 grammos lebőrözött, kiszálkázott lazacfilé
4 szelet füstölt, nyers sonka (én most bacon-nel helyettesítettem)
friss kapor és petrezselyem
1 citrom leve
olívaolaj
só, bors
30 g vaj
 
A halat felhasználás előtt egy éjszakára (vagy legalább 3 órára) olívaolaj és citromlé keverékébe pácoljuk. Kivesszük a pácléből, lecsepegtetjük. Sózzuk, borsozzuk és mindkét oldalát megszórjuk a felaprított zöldfűszerekkel. A halszeleteket sonkába tekerjük és vékonyan kiolajozott tepsibe fektetjük. A szeletekre mehet még egy-egy darabka vaj, és sütőben, nagy lángon 15 perc alatt megsütjük.

- a joghurtos lencsesalátához:
400 g-os lencsekonzerv vagy ugyanennyi főtt lencse
fél fej vöröshagyma
só, bors
citromlé
olívaolaj
petrezselyem
fél pohár joghurt
2 evőkanál tejföl

A vöröshagymát vékonyan felkarikázzuk, kevés olajon megdinszteljük. Ráöntjük a lecsepegtetett lencsét, felöntjük egy kevés vízzel és összemelegítjük. Főzni nem kell! Leöntjük a vizet róla és még melegen sózzuk, borsozzuk, összekeverjük olívaolajjal, citromlével. Ez utóbbit ne sajnáljuk belőle.
Kihűtjük, majd hozzákeverjük a sóval, petrezselyemmel ízesített, tejföllel vegyített joghurtot.

- a brokkolis burgonyahabhoz:
6 közepes krumpli
ugyanannyi brokkoli

vaj
forró tej

Úgy készül, mint a hagyományos burgonyapüré, csak brokkolival "zöldítjük".
A krumplit meghámozzuk, megmossuk és felkockázzuk. A brokkolit rózsáira szedjük, majd bő, sós vízben a krumplival együtt puhára főzzük. Leszűrjük, és még forrón vajjal, tejjel összetörjük. Kóstoljuk meg, és ha kell, adjunk hozzá még egy kevés sót. Kézi habverővel krémes állagúra keverjük.

Tálalásnál citromkarikát és kapribogyót adjunk mellé.

FAROKUSZONY: Mangós rizstorta

Trópusi gyümölcs és marcipán trópusi halacska volt a Halak menüsor fináléja.

Hozzávalók egy 18 cm-es tortához:
2 tojásból sütött narancsos piskótalap
1 nagy, érett mangó
1 narancs leve
75 g rizs
1/2 zacskó tejszínízű pudingpor
2 dl tej + a rizshez
1 rúd vanília
tortazselé (fehér)
1 evőkanál vaj
200 ml tejszín
cukor, ízlés szerint
csipet só

A rizshez képest kétszeres mennyiségű tejet és egyszeres mennyiségű vizet csipet sóval, vaníliarúddal felforralunk. Beleszórjuk a rizst és puhára, krémesre főzzük. Kivesszük a vaníliát, egy evőkanál cukorral ízesítjük, végül belekeverjük a vajat.
A pudingport előírás szerint 3 evőkanál cukorral és 2 dl tejjel elkészítjük.
A rizst és a pudingport óvatosan összeforgatjuk, kihűtjük.
A mangót meghámozzuk, magját eltávolítjuk és felkockázzuk. A narancslevet és a mangókockákat egy lábosba tesszük, felforraljuk, két percig főzzük, majd az edényt hideg vízbe állítva lehűtjük.
A tejszínt kemény habbá verjük és a kihűlt rizshez keverjük.
A piskótalapot kettévágjuk és következik a torta összeállítása.
A sütőformát összekapcsozzuk, alufóliával körbetekerjük. A tortabevonó zselét a mangó leszűrt levével és az előírás szerinti mennyiségű vízzel elkészítjük, majd amikor dermedni kezd, a tortaforma aljába öntjük. Jöhetnek bele a gyümölcskockák, ügyeljünk rá, hogy mindenhova egyenletesen jusson. Befedjük az egyik piskótalappal.
Rákenjük a rizses-tejszínes krémet, majd a másik piskótalap következik.
Legalább 3 órát, de akár egy éjszakát hűtőszekrényben pihentetjük.
Műanyagkéssel óvatosan körbevágjuk, tálcát vagy tortatálat fektetünk a forma aljára és megfordítjuk. Lekapcsozzuk a formát és a torta már tálalható is.

2012. február 27., hétfő

Vöröslencse finomfőzelék

Sosem értettem mitől finom a finomfőzelék: én nem szeretem. Azt sem értem, hogy honnan kapta a nevét: de talán onnan, hogy sokféle finomságot ötvöz.
Az én finomfőzelékem alapja a vöröslencse, amit sárgarépa és burgonya finomít. Így már szeretem!

Hozzávalók:
200 g vöröslencse
1 nagyobb vagy két kisebb sárgarépa
ugyanennyi burgonya
1 fej vöröshagyma
1-2 gerezd fokhagyma
1 evőkanál liszt
2-3 evőkanál joghurt
só, bors
1 teáskanál mustár
babérlevél
petrezselyem zöldje
chili, curry, fűszerkömény
olaj

A répát és a krumplit meghámozzuk, kisebb kockákra vágjuk. A hagymát, fokhagymát felaprítjuk. A hagymát kevés olajon megfuttatjuk, majd hozzáadjuk a fokhagymát, a zöldségeket, végül a lencsét. Átforgatjuk-pirítjuk az olajban, majd felöntjük vízzel. Sóval, borssal, petrezselyemmel, köménnyel, chilivel, babérlevéllel és mustárral ízesítjük. Amikor a zöldségek és a lencse is puhára főtt, kiszedünk egy keveset belőle, turmixoljuk és félig besűrítjük. A lisztet a joghurttal és a curryvel összekeverjük, majd ez lesz a maradék sűrítése a főzeléknek. Még öt percig tovább főzzük. Nagyon könnyű, fűszeres főzeléket kapunk, a megszokottól kicsit eltérő ízekkel.