Félbe hajtott pizza (calzone), könnyű joghurtos, grillezett cukkinis töltelékkel.
Kiválóan ebéd ebben a gyönyörű napsütésben. Tökéletessé egy pohár hideg, száraz fehérbor teszi.
Hozzávalók:
1 adag pizzatészta
1 cukkini
2 evőkanál joghurt és 1 evőkanál tejföl (vagy 3 evőkanál görög joghurt)
1-2 gerezd fokhagyma
1 paradicsom
néhány szem olajbogyó
100 g reszelt sajt (ehhez most a legjobb a feta-jellegű)
só, bors
petrezselyem, chili
olívaolaj
A megkelesztett tésztát két részre vágjuk, és vékony korongokká nyújtjuk.
A cukkinit felkarikázzuk, és kevés olívaolajon, sóval, borssal mindkét oldalát meggrillezzük. Lecsepegtetjük. A felaprított fokhagymát a megmaradt olajon picit megdinszteljük, majd lezárjuk alatta a tüzet. A fokhagymás olajba keverjük a tejfölt, a joghurtot, a pici kockákra vágott paradicsomot, a felaprított olajbogyót, végül a sajtot. Petrezselyemmel, chilivel, és ha szükséges még sóval ízesítjük, kivéve, ha fetasajtot használunk, mert az önmagában is elég sós.
A tölteléket kettéosztjuk a tésztakorongok egyik felén, majd óvatosan ráhajtjuk a másikat.
Kiolajozott sütőlapon, előmelegített sütőben 200°C-on aranybarnára sütjük.
2012. március 23., péntek
2012. március 22., csütörtök
Házi sodort tészta lazaccal, kapribogyóval
Imádom a tömör, laktató házi tésztát. A boltit kifőzni természetesen sokkal egyszerűbb, de közelébe sem ér a frissen gyúrtnak.
Ezekhez a tésztákhoz a könnyebb, lazább szószok illenek. Sima paradicsommártással, bazsalikommal, reszelt parmezánnal talán a legfinomabb, de nem lehet mindig paradicsomos tésztát enni, ugye?!
Hozzávalók 2 főre:
~250 g liszt
1 tojás
hideg víz
pici só
75 g füstölt lazac
1-2 teáskanál kapribogyó
1 evőkanál vaj
1 evőkanál liszt
1 gerezd dundi fokhagyma
tej
só, bors, petrezselyem, citrom
A hozzávalókat alaposan összedolgozzuk és rugalmas, nem ragacsos, kissé kemény tésztává gyúrjuk. Negyed-fél órát pihentetjük, addig még szikkad egy kicsit. Tésztagéppel 6-os fokozatig nyújtjuk, majd a metélt-fokozaton is keresztültekerjük. (Ha nincs tésztagépünk macerásabb: először deszkán nyújtsuk minél vékonyabbra, majd éles késsel metéljük.)
A metélteket egyesével sodorjuk: a két végénél fogjuk össze, tekerjük meg, hajtsuk félbe, majd újra sodorjuk össze. Igyekezzünk egyforma darabokat gyártani.
Sós, lobogó vízben főzzük ki a tésztát.
A mártáshoz hevítsük fel a vajat, dinszteljük meg benne a fokhagymát, majd adjuk hozzá a lisztet és néhány percig kevergessük. Öntsük fel tejjel, ízesítsük sóval, borssal, petrezselyemmel. Laza mártássá hígítsuk. Keverjük bele a felcsíkozott füstölt lazacot, a kapribogyót és két perc összemelegítés után zárjuk le. (Főzni nem kell.)
Tálaláskor a mártásra facsarjuk egy kevés citromlevet.

2012. március 21., szerda
Osztrák csokoládétorta eperrel, tejszínhabbal
Unokaöcsém ragaszkodik az eper-csoki szülinapi tortához. Ez volt a tavalyi: epres csokoládétorta.
Azonban egy gasztroblogger rokonai és barátai ismerik a két aranyszabályt: fotózás előtt nem eszünk és mindig kell valami új, különben nem lesz anyag a blogra.
Így a két alapanyag nem, de a recept változott.
Az osztrák csokoládétorta igazi kávédesszert, egyszerre tömény a csokitól, mégis olyan könnyű, mint egy habcsók.
Az eper és a tejszín pedig csak korona ennek a fenséges desszertnek a tetején. (A nagyfejű marcipándinót ne is említsem!)
Hozzávalók:
250 g csokoládé
170 g vaj
6 tojás
200 g cukor
30 g liszt
fél kávéskanál sütőpor
csipet só
200 g eper
250 ml habtejszín
porcukor
A sütőt 170°C-ra előmelegítjük, a torta alját sütőpapírral kibéleljük.
A csokoládét és a vajat vízgőz felett megolvasztjuk, langyosra hűtjük.
A tojásokat szétválasztjuk, a fehérjét a sóval kemény habbá verjük. A sárgáját a cukorral fehéredésig keverjük. Hozzáforgatjuk a csokoládét, a sütőporral elkevert lisztet, végül óvatosan hozzáforgatjuk a tojáshabot. A masszát a formába simítjuk, és 40-45 percig sütjük. Akkor jó, ha a közepébe szúrt tű még nedves, de már nem folyós.
A tészta sütés közben megemelkedik, teteje megrepedezik, hűlés közben összeesik.
Formában hagyjuk hűlni.
Tálalhatjuk egyszerűen csak porcukorral megszórva, egy-egy gombóc vaníliafagylalttal, vagy díszíthetjük kemény habbá vert, porcukorral ízesített tejszínnel és eperrel.

| Kilenc... |
2012. március 20., kedd
Fügés-fehér csokoládés charlotte
Március 18 nálunk duplán szülinap: barátnőm és unokaöcsém is ezen a napon látta meg a délutáni-esti fényeket a Föld nevű bolygón.
Ez a felnőttes-lányos torta-variáció: előbbi jelzőt a pálinkás fügedzsem, utóbbit a rózsaszín masni jelenti.
Hozzávalók:
300 g babapiskóta
150 g aszalt füge
100 g sajtkrém
100 g fehér csokoládé
250 ml tejszín
1 csomag habfixáló-por
1 teáskanál méz
2 evőkanál porcukor
őrölt fahéj
fél citrom reszelt héja
kevés cukros tej
löttyintésnyi szilvapálinka
díszítésnek: eper, mandulaforgács, selyemszalag
A fügét felkockázzuk és kevés vízzel, mézzel, fahéjjal, citromhéjjal úgy 20 perc alatt felfőzzük. Összeturmixoljuk, belekeverjük a pálinkát és lehűtjük.
A csokoládét mikrohullámú sütőben alacsony hőfokon felolvasztjuk. A tejszín a porcukorral és a habfixálóval kemény habbá verjük. A sajtkrémet, a megolvasztott csokoládét és a tejszínt óvatosan összeforgatjuk.
Egy 18 cm-es tortaforma alját folpackkal kibélelünk és rácsatoljuk az oldalát. A babapiskóták alját levágjuk, és kerítés-szerűen körberakjuk a forma oldalát. Az alját cukrozott, langyos tejbe mártott piskótadarabokkal borítjuk, alaposan elsimítjuk.
Erre jön a fügedzsem, majd a tejszínes, csokis sajtkrém.
Hűtőben minimum 4 órát, de akár egy napot is állni hagyjuk.
Óvatosan leemeljük a forma oldalát, és a fóliát lehúzva tortatálra csúsztatjuk.
Eperrel, mandulaforgáccsal díszítjük a tetejét, és vigyázva megkötjük körülötte a selyemszalagot.

2012. március 14., szerda
Húsvéti menüajánlat a múlt századból
Húsvéti hangulatban leledzem. Legalábbis kaja-ügyileg: főtt sonkára-tojásra vágyom. Így került elő ez a fotó a múltból.
MacLeod.
Megható névadó története ismerősen csenghet: csak egy maradt a tojástartóban... Így lett ő Tojás MacLeod, a MacLeod klán tagja, az utolsó túlélő 2008 januárjában.
Húsvét kapcsán nem csak a tojásos képeket frissítettem, öröklött szakácskönyvemet is fellapoztam, mit javasol a közelgő kalendáriumi ünnepre. Hátha valaki kedvet kap a századforduló menüajánlatából. Akad közte egy-két igazán ígéretes fogás, ha valamelyiket kipróbálom, megosztom! De lehet, hogy a végére a nagy választékból is csak egy maradhat... Te melyiket kóstolnád meg legszívesebben?
Nagypéntek (ebéd)
Ikrás halleves
Töltött tojás au gratin
Halszeletek molnárné módra
Mákos metélt
Nagyszombat (vacsora)
Borleves
Meleg sonka borsópürével
Tournedos Chasseur, vegyes körítés
Diós- és mákos patkó
Vegyes gyümölcs
Húsvét vasárnap (ebéd)
Húsleves májgombóccal és gombaszeletkékkel
Erdélyi kapros töltött káposzta
Hideg sonka aszpikkal, tormával, sonkalében főtt kemény tojással
madársalátával és hónapos retekkel
Báránygerinc egészben sütve
Rántott bárány zöldborsóval és párolt aszalt szilvával
Töltött articsóka
Sevigné-torta
Húsvét hétfő (ebéd)
Hors d'oeuvre
Angol ökörfarkleves
Spaghetti milánói módra
Szalonka krutonokkal és áfonyával
Idei rántott csirke kemény tojásos fejes salátával
Mogyoróparfé

Húsvét hétfő (ebéd)Hors d'oeuvre
Angol ökörfarkleves
Spaghetti milánói módra
Szalonka krutonokkal és áfonyával
Idei rántott csirke kemény tojásos fejes salátával
Mogyoróparfé
2012. március 13., kedd
Antidepresszáns: krémes-csokis süti
Ha az embert a depressziós hangulat kerülgeti, két dolgot tehet:
A.) fejére húzhatja a takarót, és pesszimistán merenghet a közelgő világvégén
B.) csokoládét majszolva optimistán merenghet a közelgő világvégén
Én ez utóbbit választottam. De a csokit leginkább süteményben szeretem. Szigorúan egyszemélyes adag, mert ugyebár az ember társaságban - már csak udvariasságból sem depizik. Önmagával töltött, krémes, narancsos mennyország...!
Helló, Világ!
Hozzávalók egy 6-os muffinsütőhöz:
100 g étcsokoládé
35 g vaj
2 tojás
35 g vaníliás cukor
25 g liszt
1 narancs reszelt héja
csipet só
A sütőt 200°C-ra előmelegítjük, a muffinformákat kivajazzuk-lisztezzük.
A csokoládét és a vajat vízgőz felett megolvasztjuk, hozzáadjuk a narancshéjat. A tojásokat sóval és cukorral fehéredésig keverjük, majd beleforgatjuk a langyosra hűtött csokoládét, végül a lisztet. A masszát elosztjuk a formákban és 8-10 percig (!) sütjük. Csak így marad lágy a belseje

2012. március 9., péntek
Teremtés-napi sütemény: mandulás kosárka
Köszönet Nektek a tegnap estéért: Andi, Zita, Lívia, Judit, Gergő!
Hozzávalók 24 darabhoz:
500 g mélyhűtött leveles tészta
200 g őrölt mandula
135 g (vaníliás) cukor
1 nagy tanyasi tojás
1 dl tej
1 narancs reszelt héja
vaj
A leveles tésztát szobahőmérsékleten felengedjük.
A sütőt 200°C-ra előmelegítjük.
Lisztezett deszkán 24 darabra vágjuk. A darabokat kinyújtjuk és kivajazott muffinformákban kosárformára igazítjuk. A mandulát, a cukrot, a tejet, a tojást és a narancshéjat (esetleg egy kevés narancslikőrt) összekeverjük. A tölteléket eloszlatjuk a kosárkák belsejében.
20 perc alatt aranybarnára sütjük.
Tálalhatjuk egyszerűen porcukorral megszórva, vagy olvaszthatunk rá ét-, illetve fehér csokoládét.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
-
Közeledik a tavasz, és én is csatlakozom a költözőmadarakhoz... Hosszas mérlegelés, vívódás után úgy döntöttem, a Levin módra blog egy új...
-
Dunede indiai rizspudingját "töltöttem újra". Szeretem a tejberizst, de egy kamaszkori tejberizs-baleset óta nemigen próbálkozt...
-
Kreatív blogger lettem! Nagyon köszönöm Szemirámisznak (akinek ugyebár van egy függőkertje, és ő maga a világ egyik csodája) és Duendének ...