2012. augusztus 19., vasárnap

Marokkói padlizsános csirkeragu kuszkusszal

Soha nem kóstoltam arab ételeket, bár mindig is éreztem valamiféle vonzódást. Ma Jamie Oliverre hagyatkozva óvatos kísérletbe bocsátkoztam ezzel a fűszeres raguval. A kuszkusz is, az ízvilág is szerelem első kóstolásra… Maradnak!

Hozzávalók a raguhoz:
1 nagyobb csirkemell
1 padlizsán
4 közepes paradicsom
és a fűszerek: só, frissen őrölt fekete bors, 1,5 evőkanál koriandermag, fél teáskanál köménymag, 1,5 evőkanál friss, reszelt gyömbér, 1 evőkanál apróra vágott chilipaprika, 2 gerezd zúzott fokhagyma, reszelt szerecsendió, őrölt fahéj és friss, vágott petrezselyem
1 evőkanál balzsamecet
4 evőkanál olívaolaj

A padlizsánt kockázzuk fel, szórjuk meg egy evőkanál sóval, és fél órára hagyjuk egy szűrőben, hogy a kesernyés leve lecsepegjen. Felhasználás előtt nyomkodjuk ki.
A paradicsom héját húzzuk le, negyedeljük el, és távolítsuk el a magokat.
Mozsárban zúzzuk össze a koriandert és a köménymagot. Keverjük hozzá a szerecsendiót, a fahéjat és egy teáskanál sót.
A húst vágjuk nagyobb kockákra, és forgassuk bele a fűszerkeverékbe. Két evőkanál olajon pirítsuk a húst aranybarnára.
Adjuk hozzá a padlizsánt két evőkanál olaj kíséretében, és folyamatosan kevergetve süssük együtt a hússal újabb pár percig.
Jöhet bele a chili, a gyömbér és a fokhagyma, és újabb néhány perc kevergetve sütés.
Végül belekerül a paradicsom. Ekkor mérsékeljük a lángot, fedjük le, és úgy egy órán keresztül pároljuk az ételt.
Tálaláskor szórjuk meg petrezselyemmel.
(Készíthetjük bárányhúsból is, ahogy az eredeti receptben is szerepel.)

Hozzávalók a kuszkuszhoz:
200 g kuszkusz
2,5 dl víz (vagy alaplé)
só, bors, őrölt kömény, petrezselyem
1-2 evőkanál vaj

A vizet és a fűszereket felforraljuk, majd ráöntjük a kuszkuszra.
15 percig állni hagyjuk, ekkor hozzákeverjük a vajat.

Hozzávalók a lencsesalátához:
1 konzerv lencse (vagy csicseriborsó)
1 pohár joghurt
1 evőkanál majonéz
só, bors
citromlé

Keverjük össze a hozzávalókat, és fogyasztásig tartsuk hűtőben a salátát.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése